Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)
A MÚLT RÉTEGEI - A SZENT GYÖRGY TÉR TÖRTÉNETE - Végh András: Középkori városnegyed a királyi palota előterében : a budavári Szent György tér és környezetének története a középkorban 7-42
KÖZÉPKORI VÁROSNEGYED A KIRÁLYI PALOTA ELŐTERÉBEN örökös Domoszlóiak. Mindannyian nemesek, de a két adat elenyészik az ismeretlen tulajdonok nagy száma mellett és továbbra is alkalmatlan általánosító következtetések levonására. Tehát szemben a fent idézett értékeléssel adataink inkább arra mutatnak, hogy a városrész a XIV. század végéig meglehetősen átlagos, sőt kissé félreeső polgári településrésznek számított, ahol csak egy-két kiemelkedő személyiség házáról maradt fenn adat, szemben a város északi részével - különösen a Mária Magdolnatemplomtól a Kammerhof épületén át a domonkos kolostorig húzódó sávon -, ahol jóval nagyobb számban ismertek mind az előkelő polgárok, mind a királyi udvarban szerepet játszó nemesek háztulajdonai. Az írott források szűkszavúságát valószínűleg éppen annak köszönhetjük, hogy a kevésbé jómódú polgárokra vonatkozó iratok, oklevelek alig hagyományozódhattak ránk. A városnegyed kissé félreeeső jellegét igazolja egyébként az itt található korai zsidónegyed is. Sajnos egyelőre sem az okleveles források, sem a régészeti feltárások segítségével nem lehetett ennek pontos kiterjedését és az ide sorolható telkeket meghatározni. Az állandó királyi rezidencia kiépülésének hatásai - a XIV-XV. század fordulója Az alapítás után valamivel több, mint száz évvel, a XIV. század utolsó harmadában nagyszabású változások kezdték átformálni a városrész jellegét. A város déli végén az uralkodók hozzáfogtak a királyi palota fokozatos kiépítéséhez, amely lassanként mélyreható változásokat okozott a terület helyrajzában és előmozdította a lakosság társadalmi összetételének megváltozását. A XIV. század 40-es, 50-es éveiben már bizonyos, hogy az István-torony mellett egy átlagos polgári telek méretű, részben ahhoz hasonló elrendezésű és a királyi család tulajdonában lévő ház emelkedett. Ezt az épületet Nagy Lajos király uralkodásának kései szakaszában, közelebbről pontosan nem meghatározható időben, vagyis az 1370-es évek tájékán kezdték el nagy méretekben kibővíteni. Lajos király 1381ben eladományozta a város északi részében fekvő, korábban budai rezidenciájaként használt királyi szálláshelyet, az ún. Régi királyi házat, német nevén a Kammerhofot. Ez idő tájt ezek szerint a délen épülő királyi palota már olyan állapotban lehetett, hogy a királyi udvartartást falai között el lehetett helyezni. A munkálatok Lajos halálával sem zárultak le, hanem leánya, Mária királynő idejében és annak férje, Luxemburgi Zsigmond király uralkodásának kezdetén az 1380-as és 1390-es években is folytatódtak. Az építkezés a nikápolyi csatavesztést (1396) követő zavaros belpolitikai állapotok között nyilvánvalóan szünetelt, de a helyzet konszolidálódása után a XV. század első évtizedében újra megindult és folytatódott nagyjából az 1420-as évek közepéig. Az építkezéssel párhuzamosan Buda lassanként kezdte átvenni a királyi székhely szerepét az Anjouk által felemelt és kedvelt Visegrádtól. Zsigmond király 1408-ban végleg Budára költöztette a teljes udvartartást és az összes kormányzati hivatalt, amely ezután már folyamatosan itt, Budán élt és működött egészen a város török kézre kerüléséig. A Nagy Lajos király által megkezdett, de Zsigmond király által kiteljesített építkezések emelték a budai palotát a korszak európai királyi rezidenciáinak méltó párjává, mind kiterjedésében, mind művészi színvonalában. Az új palota két, 19
