Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Sipos András: Városi agglomerációk és közigazgatási határok Közép-Európában, 1850-1950 : Nagy-Bécs és Nagy-Berlin kialakulása 49-91

Sipos András Városi agglomerációkés közigazgatási határok... életébe. Az újonnan becsatolandó területek adózóképessége még a terhek kiegyenlítése mellett is csekélyebbnek ígérkezik a régieknél, miközben a városi infrastruktúra minél teljesebb kiterjesztése iránti nyomás azonnal érezhető lesz. Mindennek árát hangoztatják - a város régi polgárainak kell majd megfizetni. A bekebelezésekkel kapcsolatos konfliktusok tehát soha nem egyszerűen a terjeszkedni kívánó nagyváros és az önállóságát védő kisebb település ellentétét jelentették: a meglehetősen kusza frontvonalak az egyes településeken belül is elválasztották az egyesítés híveit és ellenzőit. Bonyolult, sok tényezős játszma alakult ki, melybe az érintett településeken kívüli tényezők is beleszóltak. Az a vidéki közigazgatási egység (kerület), amelynek területe csökkent a városhatár kiterjesztése révén (esetleg éppen gazdaságilag legerősebb, legfejlődőképesebb helységeiről kényszerült lemondani), szinte mindig késhegyig menően tiltakozott. A határmódosítás mindenütt felsőbb szintű kormányzati, sőt törvényhozási vagy uralkodói aktust is igényelt (Poroszországban például, amennyiben kerületi határ is módosult, ehhez külön törvényre volt szükség), így lényeges volt a miniszteriális bürokrácia, illetve a parlamenti politikai erők állásfoglalása is. Az agglomerálódás folyamata tehát az öröklött igazgatási széttagoltság körülményei között szinte kezelhetetlen helyzeteket idézett elő, de ez önmagában még semmiképpen sem vezetett egyesítéshez. A több irányból jelentkező ellenszenv és ellenállás sokszor évtizedekig tartó egy helyben topogást idézett elő a kérdésben. A patthelyzet feloldásához szükség volt olyan szereplő megjelenésére, melynek számára vitathatatlanul a városfejlesztés érdekei voltak elsődlegesek, és ezen a talajon állva, kellő rugalmassággal képes volt létrehozni az egymásnak feszülő érdekek kompromisszumát. 2. A bekebelezések tömegessé válásának második elengedhetetlen tényezője a hivatásos városigazgatási bürokrácia kialakulása és megerősödése. E hivatalnoki réteg megizmosodása nagyjából az 1860-1870-es évektől számítható. Vezető képviselői integrálódtak az egyes városok polgári elitjébe, de korántsem tekinthetők ezek egyszerű érdekképviselőinek. Ők voltak a városigazgatás nagy funkcióváltásának a szolgáltatásszervező, aktív környezet- és társadalomalakító szerepet vállaló városigazgatás megteremtésének motorjai. Munkájukat és szemléletüket egyszerre jellemezte az újszerű városi problémák egyre szakszerűbb „technokrata" megközelítése és az ezzel járó specializáció, miközben törekedtek saját városuk, illetve a nagyváros mint településforma fejlődési lehetőségeinek átfogó felmérésére is. A városigazgatás új eszköztára egyre sokoldalúbban és közvetlenebbül alakította minden városban élő ember életviszonyait. Felismerték, hogy az épített környezet, a városi tér tudatos alakítása ezen belül is kiemelt jelentőséggel bír a széles tömegek életminőségének javításában, a társadalmi konfliktusok élének tompításában. Lényeges kérdéssé vált számukra, hogy a városvezetés hatásköre átfogja az egész területet, amely valós tele53