Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Keresztély Krisztina: Elővárosok Párizsban és Budapesten, 1850-1950 27-48
Keresztély Krisztina Elővárosok Párizsban és Budapesten 1850-1950 ben merült fel, melynek ösztönzésére a két világháború között húszezer lakás építésére került sor a párizsi elővárosokban. 2 Ezek az építkezések azonban távolról sem oldották meg a párizsi agglomerációban jelentkező lakáshiányt, amint a két világháború között kialakított 250 ezer parcella mutatja. Míg Párizsban a lakáshiány, Budapesten pedig a közigazgatási kapcsolatok hiánya volt a vezérfonala az elővárosok helyzetéből adódó feszültségeknek, az elővárosokat és a fővárost egységesen kezelni kívánó első pozitív megoldások mindkét esetben a várostervezés szintjén jelentek meg. Párizsban az erődrendszer sávjának a rendezése kapcsán indult el az a folyamat, mely végül egy általános, a városkörnyék egészére kiterjedő rendezési terv kidolgozásához vezetett. 1913-ban Dausset megyei elöljáró létrehozta „Párizs környékének rendezési bizottságát". A bizottság terveket készített a Párizs körüli védrendszer átalakítására. A fővárost körülvevő 34 km hosszú és 350 méter széles körgyűrűt zöldövezeti sávvá alakították volna, e sávon kívül pedig parkosított szociális lakónegyedek létrehozását tervezték. Ha a terv megvalósul, Párizsban háromszor annyi zöldfelület jutna ma egy lakosra, mint Londonban. Ám a nagyszabású terv meghiúsulásához az első világháborún kívül a helyi érdekkonfliktusok és a korrupció is nagyban hozzájárultak: a közvetlenül a főváros határában elhelyezkedő terület túl értékes volt ahhoz, hogy egy rendelet alapján „egyszerűen" zöldterületté és parkká nyilvánítsák. A világháború után törvénnyel szabályozták a körgyűrű felhasználását: az 1919-es rendelkezés szerint a terület egynegyede állt volna rendelkezésre lakóépületek céljára. A terület értékesítéséért küzdő lobby (pl. a területet illegálisan lefoglalok „szindikátusa") azonban fokozatosan elérte, hogy a sáv egésze felszabaduljon a zöldterületté nyilvánítás kötelezettsége alól. 1926-ban a parlament megszavazta azt a törvényt, amely a terület egészét beépíthetőnek nyilvánította. Megindult a gyárak, nagy lakótömbök kiépülése az egykor zöldövezeti sávnak tervezett területen. Az egykori erődrendszer helyének beépülése súlyosbította az elővárosok rendezetlenségét. Az egyes problémákat elkülönítve kezelő törvények, rendelkezések nem tudták megakadályozni a kaotikus városszerkezet kialakulásához vezető összehangolatlan fejlesztéseket. Az érdekellentétek miatt az egyszer elfogadott törvényeket a következő parlament általában azonnal leszavazta, vagy a törvényt szankciók hiányában egyszerűen figyelembe sem vették. Ez lett a sorsa például az 1919-ben hozott „Cornudet" törvénynek, amely kötelezővé tette a beruházók számára építési terv ké2 A XIX. század végén Angliában merült fel a gondolat, hogy az iparosodást követő társadalmi válságot, falu és város megosztottságát és a gyors urbanizációból következő társadalmi problémákat csakis egy újfajta várostervezéssel lehet megoldani, melynek célja az emberibb lakókörnyezet kialakítása, a városi ember visszavezetése a család és a természet harmóniájába, a falu és a város közötti összhang visszaállítása. Angliában e mozgalom elterjesztője Ebenezer Howard volt. 4Ï
