Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Keresztély Krisztina: Elővárosok Párizsban és Budapesten, 1850-1950 27-48

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. Elővárosok és várospolitika Párizsban és Budapesten Városrendezés az elővárosok kirekesztésével A XIX. század második felében a városfejlesztés Párizsban és Budapesten is a közigazgatási értelemben vett város rendezését, modernizálását jelentette. Párizsban a középkori városkép teljes átalakítását célzó nagyarányú munkálatok Szajna megye 1853-ban beiktatott elöljárója, Haussmann báró nevéhez kötődnek. A városi utak és terek kiszélesítését és rendezését csak részben motiválták közegészségügyi okok: a nagy közterületek, látványos középületek és sugárutak kiépítése hatalmi célokat, a lázadások, tömeggyülések megakadályozását is szolgálta. Budapesten a Közmunkatanács működéséhez kötődő átalakításokban nagy szerepe volt a párizsi példának. Fontos különbség ugyanakkor, hogy míg Párizsban Haussmann munkálatai a középkori Párizs egy részének teljes lerombolásával jártak, addig a budapesti építkezések elsősorban még sűrűn be nem épített területeket érintettek. Ettől függetlenül mindkét város esetében használhatjuk a „hatalmi várospolitika" jelzőt, hiszen mindkét városrendezés elsődleges célja egy reprezentatív, a központi hatalmat szimbolizáló főváros kialakítása volt. A hatalmi várospolitika a városrendezésből teljes mértékben kizárta a város körül folyamatosan növekedő elővárosokat. Párizsban a középkori városrészek lerombolása és a lakhatási költségek ezzel összefüggő drágulása által sújtott szegény rétegek az elővárosokba húzódtak, a vidékről a főváros felé törekvő népesség is itt talált otthonra. A Haussmann által bevezetett, majd az elöljáró lemondása után is folytatódó, erősen Párizsra orientált városfejlesztés következtében az elővárosok növekedése „kaotikus" urbanizációhoz vezetett: nem csupán a rendezési tervek teljes hiánya miatt, hanem azért is, mert a város számtalan közművét, túlságosan nagy területet igénylő és kevéssé „szalonképes" intézményét telepítették a századforduló évtizedeiben az elővárosokba (raktárakat, börtönöket, víztározókat). Mindehhez járult az ipari létesítmények, gyárak kitelepülése és megsokszorozódása az első világháborút megelőző évtizedekben. Az elővárosokat „kirekesztő" várospolitika a fentieken kívül konkrét városrendezési döntésekben is tetten érhető. 1840 és 1844 között Párizs határán kívül egy katonai erődrendszer épült, mely a főváros közvetlen szomszédságában lévő településeket sajátos helyzetbe hozta: Párizs határán kívül, de a többi elővárostól elvágva éltek tovább. 1859-ben Haussmann egy rendelettel ezeket a fővárossal már szorosan egybeépült elővárosokat Párizshoz csatolta.

1 E rendelet megkétszerezte a főváros már szűknek bizonyult területét, ám éppen a védrendszer miatt még inkább kihangsúlyozta, „végérvényessé tette" az azon 1 Adataink minden esetben Párizs 1859-ben megnagyobbított területére vonatkoznak. 38