Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Perger Éva: Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái 177-200
Perger Éva Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái háromféle modell keveredése megmaradt, sőt további ellentmondásos elemekkel bővült. A törvény legnagyobb hibája azonban az volt, hogy semmilyen megoldást nem nyújtott a főváros és agglomerációja közigazgatási összekapcsolására. A rendszerváltás után Budapest és a környező települések fejlődése még jobban összefonódott. Kapcsolatrendszerük sokoldalúvá, kétirányúvá és szorosabbá vált. A városkörnyéki települések jogi értelemben önállóak maradtak, gazdasági értelemben pedig megerősödtek. A spontán folyamatok versenyhelyzetet teremtettek a főváros és az agglomerációs települések között. E helyzetben nő a veszély, hogy tovább éleződnek a konfliktusok, együttműködés híján pedig nincs mód a közös ügyekben történő közös fellépésre. Erre az ellentétre és versenyhelyzetre az erősödő szuburbanizációs tendenciák között számos példát sorolhatnánk. Ilyen a zöldterületek beépítése, a zöldmezős - bamamezős beruházások kérdése, a közlekedésfejlesztéshez kapcsolódó viták stb. Az önkormányzatok elkülönülését tehát nem tompította, hanem inkább erősítette az új törvény. A térségi együttműködés egyik fő gátja a fővárosi önkormányzat túlsúlyából és monopolhelyzetéből fakadó erőfölény volt. Az 1994-es törvényi szabályozás, mely a főváros határain belüli harmonizációt a főváros hatás- és feladatkörének bővítésével kívánta elérni, csupán félmegoldást adott a Budapesten belüli feszültségekre, agglomerációs szinten pedig egyértelműen elhibázott. Ugyanis a térség egyik olyan elkülönült önkormányzati hatalmi szereplőjét erősítette, mely addig csupán merev közigazgatási határai között gondolkodott, és melynek érdekei sokszor a térség egészének érdekei ellen hatottak. Az 1998-as kormányváltás után az állami szabályozás már korlátozni igyekezett e szereplő súlyát és hatalmát. Ez azonban politikai okokból nem történhetett a térség közigazgatási szerkezetének újraszabályozásával, csupán „hatalmi" eszközökkel. Az „erőegyensúly" tehát nem a térség hosszú távú érdekeit szolgáló együttműködés alapjait hozza létre, hanem az elhúzódó állóháborúét. Az 1994-es módosítást követően két „speciális" „egyfunkciójú" szervezet jelezte az alternatív megoldások keresését. Az egyik a Budapesti Közlekedési Szövetség, mely hosszú előkészítés után, a tulajdonosok és működtetők közötti megegyezés hiányában, a mai napig nem alakult meg. Sajnos, e szervezet sorsa igen jól szemlélteti, hogy hiába alakul ki konszenzus egy kérdésben a fő célokat és a megoldás hatékony módjait illetően a fő közigazgatási szereplők között (ez esetben elsősorban az állam, a Fővárosi Önkormányzat és bizonyos értelemben a települési önkormányzatok között), a feladat- és hatáskörmegosztás és a tulajdonosi struktúra belső ellentmondásai megakadályozzák a megvalósítást. A történet igen jól szemlélteti azt is, hogy bizonyos közszolgáltatások ellátása esetén az elkülönült vállalati érdek külön tényező a megegyezés folyamatában. A másik ilyen intézmény az 1996-os területfejlesztési törvény alapján megalapított Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsa (BAFT). A szervezet a területfejlesztés területén igyekezett biztosítani az agglomerációs települések és a főváros 189