Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Perger Éva: Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái 177-200
Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. szabályozza a feladatátadás lehetőségeit és módjait, elsősorban a kölcsönös megegyezésre helyezve a hangsúlyt). A rendeletalkotás joga minden önkormányzatot csak a saját feladat- és hatáskörében illette meg. A főváros és a kerületi önkormányzatok gazdasági értelemben is önállóvá váltak. Saját vagyonhoz jutottak, illetve bevételeikkel önállóan gazdálkodhattak. A feladatellátáshoz kapcsolódó normatívák, néhány helyi adónem és a vagyonhasznosításból, saját vállalkozásból eredő bevételek kivételével a fővároson belüli forrásmegosztást a szabályozás lényegében a kerületek és a főváros közötti éves megegyezésekre bízta. A forrásmegosztást fővárosi rendelet szabályozta, de a kerületek többségének egyetértése volt szükséges a rendelet elfogadásához. A főváros és az agglomerációs települések vonatkozásában az új rendszer fenntartotta a főváros és térségének közigazgatási elszakítottságát. Az agglomeráció továbbra is Pest megye keretében maradt, és más - a térséghez nem tartozó önkormányzatokkal - alkotott egy területi közigazgatási egységet. A rendszerváltás tehát jogilag egyenrangú helyi önkormányzatokat hozott létre Budapest térségében. Ezzel megerősödtek a kerületeket egymástól elválasztó határok, illetve a települések közötti határok, elvben gyengült a megyehatárjelentősége, miközben a főváros - mint sajátos funkciókkal rendelkező területi önkormányzat határa maradt továbbra is a legerősebb közigazgatási határ. Rendkívül széttöredezett önkormányzati szerkezet jött létre. Budapesten 22+1 (később 23 + 1), a szervesen összetartozó budapesti agglomerációban 67 (az agglomeráció térségének bővülését is figyelembe véve pedig már 102), egymástól meglehetősen izolált önkormányzat található. Az önkormányzati elv érvényre jutásával pedig először kerültek felszínre azok az ellentmondások, amelyek automatikusan együtt járnak egy elkülönült területi önkormányzati rendszerrel. A kerületek (és agglomerációs települések) önállósodásával közigazgatásilag is kifejezést nyertek a kerületek (és települések) infrastruktúra-ellátottságában, gazdasági erőforrásaiban, a lakosság társadalmi összetételében, illetve jövedelmi helyzetében jelen lévő, a múltból öröklött, és manapság egyre jobban kiéleződő különbségek. Az összefonódott nagyvárosi térben rendkívül erősek és gyakoriak az ún. spill-over hatások (más szóval externáliák). Az egyik önkormányzat területén élők „ingyen" élvezik más önkormányzatok szolgáltatásait, vagy az egyik önkormányzat területén keletkezett káros hatások „átgyűrűznek" a másik önkormányzat területére. A helyi bevételek súlyának növekedése, illetve az önkormányzati finanszírozás általános problémái a későbbiekben még jobban kiélezték az externáliák kezelésének kérdését. A budapesti igazgatás vonatkozásában a szabályozás nem képviselt következetes önkormányzati modellt. Bizonyos elemeiben központosított (a nagy infrastruktúrahálózatok és az azokat kezelő vállalatok fővárosi tulajdonba kerültek), bizonyos elemeiben föderatív (elsősorban a forrásmegosztás rendszerében és részben a testület 184
