Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Beluszky Pál Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez nál. A város környéke fejlődésének 1870 táján kezdődő új szakaszára az elővárosi fejlődés kiterjedése és kiteljesedése, új kapcsolatfajták jelentkezése (a lakosság és az ipari tevékenység „kitelepedése" az „övezetbe", a napi ingázás megjelenése stb.) jellemző. Új területeken jelentkezett az elővárosi fejlődés. Pest déli előterében a volt Grassalkovich-uradalom felparcellázása nyomán kezdődött a viharos gyorsaságú „telepesedés" az 1860-as évek legvégén. A Soroksári-Duna, Pest közigazgatási határa és Rákoskeresztúr közötti terület sorsa, benépesülése, a kialakuló telepek jellege ezután az egyes birtokrészek felparcellázásának idejétől és módjától, a fővárossal való közlekedés lehetőségeinek alakulásától, a jelentkező igényektől függött. A kialakuló telepek minden előzmény nélkül épültek; nem volt őslakosság, település, orientáló közintézmények, „szerkezet", legfeljebb a Pestre tartó országutakhoz igazodhattak a betelepülők. A később összeépülő, kiformálódó, közigazgatási önállóságot nyerő települések több pontján indult meg a letelepedés; a parcellázó tulajdonos elképzeléseitől, a parcellázás módjától - a telkek mérete, építési szabályozás stb. -, a betelepülők összetételétől, a természeti környezettől függően. Eltérő jellegű kisebb-nagyobb telepek mozaikja alkotja az egyes településeket, a későbbi városrészeket (különösen Pestszentlőrincet és Pesterzsébetet). Az első parcellázások a későbbi Kispesten és Erzsébetfalván indultak meg. Az itt telket vásárlók a fővárosi előnyöket (bőséges munkaalkalom, magasabb bérek, a vállalkozások gazdag lehetőségei stb.) kívánták az olcsóbb vidéki élettel összekapcsolni. A betelepülők „kisegzisztenciák" voltak; szegényebb iparosok, iparossegédek, kistisztviselők, vasutasok, később nyugdíjasok. Vidékről a főváros közelébe húzódó kisvállalkozók érkeztek; zöldségtermelők, bolgárkertészek, fuvarosok. Az országút, Pest közelsége vonzóvá tette a telepeket; Kispesten egy évtized alatt 1800 fölé emelkedik a lakosság száma, 1872-ben megindul a társaskocsi-járat a pesti lóvasút végállomásáig: elérhetővé válnak Pest és Kőbánya munkahelyei. Az újabb és újabb parcellázások nyomán a telep növekedése nem veszít üteméből; a századfordulóra közel 10 ezren lakják. Erzsébetfalva szintén az egykori Grassalkovich-birtok pusztáján keletkezett, Kispesttel egy időben. Egészen kis parcellákat is kimértek (150 négyszögöl). A községgé alakulás aránylag későn (1897) történt meg, mindenféle építési szabályozás nélkül kezdődött meg az építkezés, sok helyütt igen zsúfoltan. A kis parcellákon több lakás is épült, vagy műhelyeket, raktárakat, ólakat emeltek. Erzsébetfalva nagy része falusi miliőbe helyezett proletár-teleppé vált; első betelepülői hasonló társadalmi rétegekből kerültek ki, mint Kispest alapítói. A telepet a „vállalkozó kedvű szegénység" településének tartották már a kortársak is. Kossuthfalvara többnyire német eredetű lakosság költözött, s kezdetben kertészkedéssel, baromfi-neveléssel foglalkoztak. A két telep lélekszáma 1890-ig Kispestéhez hasonlóan alakult; 1890 és a századforduló között viszont már megindul - főként a közeli ferencvárosi ipartelepek munkaerőigé125