Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI PALOTA MINT ÉPÍTÉSZETI EGYÜTTES; A PALOTA ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE A LEGÚJABB KUTATÁSOK ALAPJÁN - Kelényi György: A budai királyi palota építésének története a XVIII. században 217-240

KELÉNYI GYÖRGY A BUDAI KIRÁLYI PALOTA ÉPÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETE A XVIII. SZÁZADBAN A budai vár másfél százados török megszállása alatt senki sem fordított gondot a királyi palota karbantartására, az omladozó falak és szerkezetek helyreállítására. Az elhanyagolt épületkomplexum állapota egyre romlott, falai sok helyen bedőltek, födéméi beszakadtak. Mégis, az 1686-os ostromig a hatalmas együttes legnagyobb része még állt, s lakható is volt. Az ostrom során azonban mindaz elpusztult, ami még addig épen maradt; az ágyúzás nagy károkat okozott a falakban, az épület kimagasló tömege könnyű célpontot kínált az ostromlóknak. A visszavívás napján kitört tűz tovább rongált. A beszámolók szerint Zsigmond és Mátyás egykor pompás királyi rezidenciája a visszafoglalás után siralmas képet mutatott.

1 Ezt tanúsítják az ostrom után készített városlátképek is; Louis Nicolas d

'Hallart, Carl Joseph Juvigny és Franz Rosenfeld egyaránt tetőzet nélküli, kiégett, puszta falakat ábrázol, egy-egy kisebb, még álló szakasszal, ablak nélküli falmaradvánnyal. A budai Várnegyed a törökök kiűzése után katonai igazgatás alatt maradt, noha topográfiai viszonyai - a kiemelkedő Várhegy, a meredek lejtők - lehetetlenné tették, hogy modern, a korszerű tüzérség ellen védhető erődítménnyé építsék ki. A védhetőség érdekében ezért a falazat helyreállítása után a környező terepen földműveket létesítettek, amelyeket ma már csak egykorú ábrázolásokon tanulmányozhatunk, mert később a feltöltések még a nyomukat is eltüntették.

2 A Várhegyen hadászatilag megfelelő erődöt építeni nem lehetett, a királyi palota helyreállításának morális kérdése, a régi dicsőség felidézésének szándéka pedig ekkor még nem merült fel. A nagyfokú pusztulás miatt nem is gondolhattak a középkori épület helyreállítására. Ezért hosszú évekig nem történt a romokkal semmi, csak a terepet tisztították meg a törmelékektől. 1714 októberében báró Maximilian Ludwig Regal várparancsnok engedélyt kért a haditanácstól, hogy a palota romjait lebontassa és az erődítésekhez felhasználja.

3 Az uralkodó jóváhagyta tervét azzal a kikötéssel, hogy a művészi faragványokat, szobrokat és egyéb műtárgyleleteket óvják meg a pusztulástól.

4 Johann Hölbling (1660-1736) budai kőművesmester a következő év februárjában elkészítette a romos terep felmérését s elküldte Bécsbe. Sajnos felmérései és tervei, melyek egy új épület emelésére vonatkoztak, nem maradtak meg, noha elkészültükről, sőt elfogadásukról is levéltári források szólnak.

5 Bár Regal eredetileg csak az építőanyag megszerzésére gondolt, új épület emelésére nem, a felmérések során mégis felvetődött - egyelőre nem tudjuk, mikor és kinek az ötlete nyomán -, hogy a főfalakig lebontott épület helyén újat emeljenek. Talán a romokat látva Hölbling javasolta, hogy egyes falmaradványok felhasználásával valamilyen épületet is állítsanak, vagy pedig felméréseit látva a haditanács jutott erre a gondolatra. Úgy véljük, a felmérésekhez csatolt tervével mindenképpen ő határozta meg a következő évtizedekben épülő palota helyét és fő formáját. A készülő palotát ekkor még nem királyi rezidenciának szánták, hanem a várparancsnok és a főtisztek szállásául. Az előkészítő munka, a költségvetés engedélyezése után az 1715 februárjában kinevezett budai kamarai mérnök, Fortunato Prati (1680-1736) vette át az erődépítéssel nem kapcsolatos („civil gebau"; azaz a palota építésére vonatkozó) munkálatok irányítását.

6 Az anyagok beszerzése után megindult az építkezés, s még az 1715-ös esztendőben eljutott a második emelet felhúzásáig. A gyors haladás feltehetőleg a korábbi alapfalak felhasználásával magyarázható. A tetőzet azonban évekig nem készült el, mert egyre nagyobb pénzhiánnyal kellett megküzdeni. A várparancsnokok érdektelensége 217