Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT KATONAI ERŐDÍTMÉNY - Ságvári György: Gárdák, díszbandériumok Budavárban 185-204

országbíró nyitotta fel, „s a korona kivétetvén a palota folyosójáról megmutattatott az öszvesereglett sokaságnak" - olvashatjuk a szemtanú, Keresztesi József református pap naplójában. A szokások szerint a koronát három napra közszemlére állították a mai Mátyás-templomban, majd „die 24 februárii a klenódiumok elzárattak".

26 Az egész esztendő nagy nemzeti nekibuzdulásban telt el. A korona őrizetére felvonultak Budára a vármegyék bandériumai, s a királyi vár néhány hónapra a magyar rendi-nemesi pompa addig soha nem látott demonstrációjának helyszíne lett. A vármegyék kuruc hagyományokra emlékeztető 60-80 fős bandériumai kéthetes váltásban követték egymást a korona körüli strázsálásban, 1790. november 15-ig, II. Lipót pozsonyi koronázási ceremóniájáig, amikor is átvonultak Pozsonyba. A bandériumok budai jelenléte szinte függetlenségi demonstráció lett, s már-már politikai félelmeket gerjesztett, noha a nemzeti lelkesedés - főként annak költséges volta miatt - az év végére magától is kezdett alábbhagyni. Tény, hogy a vármegyék nemességének java része a drága holmik, ruhák, ékszerek, fegyverek és lószerszámzat beszerzésében jócskán eladósodott. A bécsi kereskedők viszont jól jártak, mivel tekintélyes summát adtak kölcsön magas kamatra a kiöltözködő magyaroknak, ahogy a kortárs Decsy Sámuel a korona történetéről szóló munkájában írja: „pompás öltözeteinkért egynehány milliomot nyertének rajtunk". „Még szerencse, nem kellett az év végénél tovább szolgálni - írja ugyanott Decsy -, [mert miatta] sok Vármegyéknek és virágzó famíliáknak kolduló botra s tarisznyára kellett volna szorulni".

27 Szerzőnk e „Vármegyei Korona Őrző Nemes Seregek" külleméről is rendkívül érzékletesen tudósít. Ruhák, lószerszámzat, fegyverek és zászlók elevenednek meg írásban és képben a kötetben, s megjelenik előttünk a XVIII. század végének magyar nemzeti díszviselete,

28 a nemesi, nemzeti és katonai - egykori szóhasználattal élve: - „formaruha", amely a korszak huszártiszti egyenruháival (tollas-forgós kucsma vagy kalpag, mente, dolmány, sőt „kamizol", huszárnadrág, zsinóröv, tarsoly, pantallér) mutat hasonlóságot, s nemcsak a testen viselt ruhadarabok, hanem a kiegészítők, felszerelési tárgyak, lószerszámzat, fegyverzet tekintetében is. Jellegében méltó párja volt a Magyar Nemesi Testőrség kortárs viseletének. 1790-ben tehát a frissiben megszervezett hivatásos csapat vette át a korona őrzésének feladatát. Ettől kezdve a koronaőrök budavári jelenléte, rövidebb-hosszabb megszakításokkal, 1944 őszéig folyamatos volt. A „megszakítások" V. Ferdinánd 1830-as pozsonyi megkoronázásával, illetve a koronaékszerek négyszeri menekítésével függenek össze. Az első két menekítés a napóleoni háborúk alatt történt, merthogy a franciák közel kerültek az őrzőhelyhez. Először 1805. december l-jén menekítették a koronaékszereket Munkácsra Splényi József koronaőr vezérlete alatt, ahonnan csak 4 hónap múlva került vissza. Másodszor 1809. június 15-én, ismét csak a franciáktól féltvén, hagyta el a korona Budát, ekkor mintegy 5 hónapra. Ez idő alatt Almásy Pál koronaőr jobbára saját gyöngyösi házában őrizte, s november 8-án vitte vissza Budára. Az újabb - harmadik - menekítésre 1848-ban Kossuth Lajos adott utasítást. A koronát 1848 decemberében Bónis Sámuel képviselő, igazságügy-minisztériumi osztályvezető vitte Debrecenbe. Bónis Ürményi József koronaőrtől vette át ezt a feladatot. „...[Ürményi] átadta a kulcsokat, amelyek egy sárga selyem zacskóba voltak betéve. Tizenkét gránátos már ki volt rendelve, kiknek esküjét férjem fogadta, miszerint az utolsó csepp vérükig védik a koronát" - írja Bónisné visszaemlékezéseiben.

29 A tavaszi hadjárat után még visszahozták ugyan a koronát a fővárosba, ám szinte csak azért, hogy újra elszállítsák. Ezt az újabb - negyedik - menekítést Szemere Bertalan szervezte, aki előbb Szegedre, majd Aradra, Nagyváradra, Lúgosra vitte, s végül Orsován negyedmagával elásta. A korona kálváriája 1853-ban ért véget. Az ereklyét hajón szállították Budára, felvitték a várba, ahol a Szent István-kápolnában, az oltár előtt felállított asztalra helyezték. „Ezek után a szokásos szertartással elénekelték a Te Deumot, a Szent György téren felállított gyalog zászlóalj dísztüzet adott" - tudósít az akkori történések talán legfontosabb szereplője és krónikása, Wargha István.

30 A korona és a koronázási jelvények, mint a koronázásokon is szokásban volt, „három napra közszemlére tétettek" a Szent István-kápolnában. Az ereklyék mellett két es. kir. tiszt és két altiszt állt őrséget kivont karddal. Aztán Bécsbe vitték a koronát megmutatni I. Ferenc Józsefnek, majd ismét visszahozták Budára. Miközben hangosan zajlott a politikai élet, majdnem kilenc évtized „fizikai csend" vette körül a koronát. Budavári „kamrájából" két koronázásra (I. Ferenc Józsefére 1867-ben, IV. Károlyéra 1916-ban), 1880-ban 200