Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT KATONAI ERŐDÍTMÉNY - Kedves Gyula: A budai vár szerepe az 1849. évi tavaszi hadjáratban 161-168

Kossuth is felhívta Görgei figyelmét arra, hogy az erők kiegyenlítődéséig ne kockáztassa a fősereget kétes kimenetelű támadással. Kossuth még május 8-án is arról ír, hogy amíg nem éri el az 5000 főt a magyar fősereg létszáma, ne folytassák a támadást nyugat felé, sőt felveti annak a lehetőségét is, hogy a császári főerőktől elszakadt Jelacic altábornagy hadseregét kellene megtámadni a Délvidéken. Ugyanakkor megerősíti, hogy két-három héten belül 12-15 000 újoncot küld a főseregnek. Bem Erdély felszabadítását követően, április közepén vonult ki egy hadtesttel a Bánságba, és reális volt az esélye arra, hogy Perczel Mór tábornok Bácskában győztes csapataival karöltve rövid időn belül megtisztítsák ezt a területet is. Ezt követően 10-15000 embert lehetett volna az itteni csapatokból a fősereg erősítésére fordítani, azok megérkezésére viszont legalább három hétig várai kellett. Mindezek a katonai szempontok komolyan felértékelték Budavár stratégiai helyzetét, hiszen a magyar fősereg minél gyorsabb megerősítése alapkérdés volt a további hadműveletek szempontjából. A császári hadvezetés pontosan tudta, hogy miért hagy jelentős helyőrséget Budán: ez volt a legbiztosabb módja a további magyar támadás lassításának. És még a véletlen is a kezére játszott. Jelacic bán ugyanis a császári visszavonulás elrendelésekor elérkezettnek látta a pillanatot régi tervének megvalósításához, önálló vezényleti pozíció megszerzéséhez. Keresztülvitte Weldennél, hogy hadtestével délre vonulhasson, és újabb lendületet adjon a Perczel Mór tábornok hadi sikerei miatt visszaszorult szerb felkelésnek. A császári főparancsnok nem bánta, hogy megszabadulhat a folyton okvetetlenkedő, de magas közjogi méltósága miatt támadhatatlan alvezértől. Reményei szerint egyúttal a magyar hadvezetés figyelmét is megoszthatja ezzel, s a Budán hagyott közel 5000 fős helyőrséget is nagyobb kitartásra buzdíthatta, ugyanis Jelacic feladatául szabta, hogy a lehetőségekhez képest tartsa a kapcsolatot a helyőrséggel és igyekezzen felmenteni azt magyar ostrom esetén. így tekintélyes mennyiségű hadianyagot is hagyhatott a várban, amivel nem terhelte visszavonuló csapatait, s mégsem kellett attól tartania, hogy a honvédek zsákmányául esik. A magyar hadvezetésnek ebben a helyzetben kellett döntenie a komáromi csatát követően a további hadműveletek irányáról. Klapka György tábornok vetette fel a Budavár birtokbavételére vonatkozó elképzelést. A létszámok kiegyenlítődésének igénye mellett utalt politikai vonatkozásokra is, jelesül a Kossuth és Görgei között ezekben a hetekben létező valószínűtlenül szívélyes viszony esetleges megváltozására, ha Kossuth (és a politikusok) régi vágyát - a főváros birtoklását - nem igyekeznek teljesíteni (ami különben jól meghatározható katonai érdeke is a honvédseregnek). Görgeit, aki maga is fontolgatta a Győrön át történő további előrenyomulást, elsősorban a katonai indokok késztették meghátrálásra. Nem lehetett tudni, mennyiben befolyásolta Klapka politikai indíttatású felvetése, de ha politikai szempontokat is mérlegelt, sokkal inkább az tarthatta vissza a további előrenyomulástól, hogy tartott a hadsereg parancsnoki karában várható tiltakozásoktól a Lajta átlépését illetően. Hasonló dolognak Görgei már tanúja volt 1848 októberében. A Budavár ostromát előirányzó terv ellen leginkább Bayer József ezredes, a hadsereg vezérkari főnöke tiltakozott. Ő a Duna bal partján akart Pozsony felé támadni, a leggyengébb s legjobban megtépázott Wohlgemuth-hadtest védelmi szakaszán áttörve, 0 végül is a tábori tüzérség aggasztó lőszerhiánya miatt mondott le tervének azonnali kivitelezéséről, bízva abban, hogy az ostrom nem lesz túlságosan hosszú. Ellenvéleményét mindazonáltal fenntartotta, s amikor végül Görgei Budavár ostroma mellett döntött, durcásan beteget jelentett. Végül is a magyar hadvezetés elsősorban katonai szempontokat mérlegelve hozta meg a döntést Budavár ostroma mellett, amely egybevágott a politikai vezetés szándékaival is. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy egy kényszerű hadműveleti szünetet (amíg az erősítések beérkezésére amúgy is várni kell) a lehető legcélszerűbben használjon fel a hadsereg. Nem a hadműveleti irány általános értelmű megváltoztatásáról volt szó, s nem adták fel a nyugati irányú későbbi előretörés gondolatát sem. Éppen ennek az offenzívának az előkészítése volt a szándék: megszüntetni egy veszélyes ellenséges támpontot a fősereg hátában, illetve biztosítani a legmegfelelőbb utánpótlási vonalat. Az már más kérdés, hogy az ostrom elhúzódásával értékes idő ment veszendőbe, és ez alatt a meglehetősen hosszú idő alatt sem jutott el érdemleges erősítés a fősereghez, így aztán a június közepén meginduló magyar támadásra mindössze a II. hadtesttel növelhette erőit a magyar hadvezetés, amit végső soron - egy kis kockázatvállalással - majdnem teljes egészében megtehetett 164