Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Gyáni Gábor: Reflexiók : a szekció összefoglalása 9-11
GYÁN1 GÁBOR REFLEXIÓK A dualizmus időszakában az urbanizáció hazánkban szinte robbanászerűen felgyorsult. Ennek az egyszerre mennyiségi (városnövekedési) és minőségi (városiasodási) folyamatnak Budapest állt a középpontjában, de kivált az ország nyugati felének számos vidéki városára is közvetlenül hatott (Győr, Szombathely, Kaposvár). Az urbanizáció a modern korban sok területen fejti ki egymással párhuzamosan a maga drámai hatását. Legfeltűnőbb talán a növekedés gyors ritmusa, ami a városok területének és egyúttal népességének a hirtelen kitágulásával jár együtt. Budapest egyesítése e folyamat talán legismertebb hazai példája. Amint Czaga Viktória írása jól mutatja, a város közigazgatási határainak a kiigazítása a városnak olyasfajta expanziója, amely korántsem csak (sőt többnyire nem) egyenlő felek integrációját célozza. A partnerek különösen akkor nem egyenlőek, amikor egy nagyváros vonja magához a körülötte fekvő elővárosokat, mint tette Bécs 1890-ben vagy Párizs már évtizedekkel korábban. De az egyesülés gyakorta akkor sem mentes a feszültségektől és az érintettek érezhető ellenkezésétől, amikor közel azonos súlyú települések között kerül rá sor. Márpedig Pest és Buda 1872-ben törvényben deklarált egybeolvasztása, amely Óbudát is érintette, éppen erre az esetre szolgál példaként. Közel azonos súlyú településnek tűnhet a korabeli Pest és Buda, mégsem számít egymással teljesen azonos értékűnek a két szabad királyi város - és ez igen lényeges kérdés. Bekebelezés vagy elnyelés (elnyeletés) - pontosan ez a dilemma vetődött fel kiélezett formában az egyesítés kormányzati szándékát latolgató pesti és budai elit előtt. Érdekes, hogy a városegyesítést ellenzők mind a két oldalon hallatták a hangjukat, olybá tűnik tehát, hogy a kortársak itt is, ott is érzékelték vagy csak megsejtették az integráció számukra hátrányos következményeit is. Nem vitás: az egyesítés mindenekelőtt a népesebb és az egyúttal gazdaságilag Budánál kétségkívül erősebb Pest számára ígért valamivel több előnyt; ennek ellenére a pesti városvezetés szintén kifejezte aggályait a német Buda fővárosi státusba emelésével szemben. Nem feledkezhetünk meg ugyanis róla, hogy a városegyesítés fővárosteremtő aktus is egyszersmind, márpedig Budapestnek az éppen csak születőben lévő magyar nemzetállam politikai és kulturális központjává kellett rövid időn belül válnia. De vajon kinek a félelmeit igazolta inkább az idő? Úgy tűnik, hogy Budának akadt több félnivalója, hiszen a nagyvárosi fejlődés dinamizmusa a XX. század elejéig mindenképpen főleg a pesti oldalnak kedvezett. Más kérdés, hogy a közigazgatási önállóságát továbbra is konzerváló Buda később sem kaphatott volna úgy lábra, mint ahogy arra az egységes Budapest részeként utóbb mégiscsak lehetősége nyílt. Hadd említsek csupán egy, ám annál beszédesebb példát. A Margit híd 1876-os átadása gyökeres változások előfeltételét teremtette meg Buda északi (külvárosi) részén, az akkori Újlak és Országút térségében, vagyis a mai Rózsadombon. A korábban kizárólag szőlőművelésre használt domb a filoxérajárványt követően „funkcióját vesztette", s ezen állapotából végül a Margit híddal közel hozott Pest élénkítő hatása rántotta ki. A fokozatosan építési övezetté átalakuló, ekkoriban ráadásul még módfelett olcsó telkeket kínáló, s jószerivel nyaralóövezetként beépülő Rózsadomb fejlődése, sőt annak a létrejötte is Budapest nagyvárosiasodásának volt a közvetlen folyománya.' 9
