Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Gyáni Gábor: Reflexiók : a szekció összefoglalása 9-11

Az egyesítés mögött, de a vele szembeni helyenkénti ellenszenv hátterében szintúgy igen konkrét társadalmi erők munkáltak. Arról, hogy miféle társadalomszerkezeti tényezők hatottak ez idő tájt Pesten és Budán és később az egyesült fővárosban, Horváth J. András ad számot. A szerző az 1873ban újonnan összeülő törvényhatósági bizottság virilis és választott képviselőinek az együttes társadalomtörténetét igyekszik rekonstruálni. Elemzésében az az újdonság, hogy miközben Vörös Károly nyomdokain haladva bemutatja a testület társadalmi összetételét, figyelme nem az 1200 legnagyobb fővárosi adózóra irányul,

2 hanem arra a 400 városatyára, akik fele részét a virilisták közül, a másik felét pedig szabadon választották. A szerző fontos megállapítása, hogy a virilisták 1200-as mezőnye nem ad teljesen hű képet a 200 virilis bizottsági tag társadalmi arculatáról: egész egyszerűen azért, mert nem a legmódosabb fővárosi adózók kerültek be a testületbe a választás nyomán. Nem hat meglepetésként Horváth azon tézise, melyet ugyanakkor alaposan alátámaszt, miszerint a törvényhatósági bizottság által képviselt fővárosi elit az 1870-es évek elejétől már messze nem a régi típusú, kézműves önállókat tömörítő városi rétegek, hanem a kereskedelmi és kisebb részt az ipari vállalkozók, illetve menedzserek gyülhelyének számított. Végül az is fontos, hogy nemcsak a szabadon választottak, de a nyers vagyoni erő alkotta budapesti elit maga is feltűnően tagolt regionális tekintetben: s ennek során újból felötlik Pest és Buda érdemi különbözősége. Ám ennél is többet mond, és a városegyesítés imént taglalt kérdéséhez vezet bennünket vissza, hogy Buda 1872 előtti elitje jóval többet vesztett az egyesítéssel, mint a pesti oldal zömmel kereskedő és gazdasági vezetőrétege. így van ez akkor is, ha, amint azt a szerző sejtetni engedi, a későbbi évek és évtizedek folyamán számottevően megemelkedett a bizottsági tagok között a hivatalnok és értelmiségi elem képviseleti aránya. Budapest nemcsak két egyenlő (?) részből állt össze 1872-ben, de a Duna folytán földrajzi-fizikai tekintetben máig töretlenül őrzi eredendő dualitását. Kivételes súlya volt és kivételes súlya van ma is a két városrész fizikai kapcsolatának, magyarán: a Duna-hidaknak. Szabó László alapos építéstörténeti, műszaki leírásokkal tarkított áttekintése a fővárosi hidak múltjáról közvetve azt bizonyítja, hogy Budapest belső egysége nagyrészt mindig attól függött, hány ponton van közvetlen összeköttetés a Duna-hidak révén Pest és Buda népe között. Láttuk, a Rózsadomb is annak köszönhette létrejöttét, hogy az 1870-es években elkészült végre a második Duna-híd; nem nehéz tehát belátni, hogy milyen létfontosságú szerep hárult minden egyes újabb átkelési pontra Budapest egészének további urbanizációja szempontjából. Ami egyszersmind jelzi, hogy ezeknek a kommunikációs csatornáknak az időnkénti hiánya vagy akár a bedugulása, vagyis az, amit a hidak második világháború végi lerombolása okozott, vagy amit napjainkban azok forgalmi túlterheltsége idéz elő nap mint nap, mennyire akadályozza, hogy Budapest belülről kellően integrált városként létezzen és működjön. Mint ahogy akadályát képezte ennek némileg az is, hogy a legkorábbi dunai átkelő helyen, a Lánchídon a dualizmus korában mindvégig vámot szedtek a Pestről Budára áthaladó gyalogosoktól és árusoktól.

1 Külön is érdekes, hogy Szabó szerint ennek a hídvámmal megterhelt Lánchídnak a korabeli (19. század közepi) vizuális megjelenítése mennyire impresszionisztikus, s mennyire a stilizálás szülötte. E dokumentumok így kevéssé alkalmasak arra, hogy a hiányzó Clark-féle tervrajzok helyett utólagosan csak rájuk alapozva valamennyire is reális és pontos (az építészeti valóságnak megfelelő) képet alkothassunk magunknak az első fővárosi Duna-hídról. Az urbanizáció folyamata nemcsak a népesség és a terület növekedését, hanem a koordinációs problémák megsokasodását is előidézi: ez utóbbit a városiasodás kifejezéssel szokták illetni, amin elsősorban a nagyvárosi infrastruktúra fizikai és szervezeti megteremtését, illetve azok hatékony működtetését értik. Az immár félmillióst is meghaladó század végi Budapest kielégítő élelmezése komoly gondot jelentett. Nem véletlen tehát, hogy az 1880-as évektől egyre sűrűbben foglalkozik a város vezetése az élelmiszer-nagykereskedelem megszervezésével, az eue épülő kiskereskedelmi elosztó-árusító hálózat modernizálásával. Ezek a szándékok az 1890-es évek derekán váltak végül valósággá, midőn a Központi Vásárcsarnokkal az élén egyszerre öt fedett, építészetileg is figyelemre méltó piac 10