Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Varga Judit: Budapest élelmiszer-ellátása – vásárcsarnokok a századfordulón 87-101

A központi vásárcsarnokba szállított élelmiszerek mennyisége 1897-1907 között (métermázsában)

31 Hús Baromfi Tojás Zöldség Gyümölcs Burgonya Főzelék 1897 13 15 11 69 90 46 6 1898 24 35 24 85 156 87 7 1899 24 42 32 107 192 148 6 1900 27 44 38 100 212 142 14 1901 26 52 43 91 215 99 16 1902 33 57 51 116 174 140 13 1903 36 49 58 127 220 113 15 1904 38 53 55 126 220 186 11 1905 42 47 42 119 223 226 15 1906 37 52 43 155 222 168 15 1907 47 55 53 154 231 186 15 A központi csarnokba érkezett élelmiszert hatósági vizsgálat ítélte közfogyasztásra alkalmasnak. Az egészségtelen, hamisított vagy romlott árut elkobozták, ill. megsemmisítették. Érdekes, hogy a közfogyasztásra alkalmatlannak talált cikkek származási helye legtöbbször Budapest volt, míg a távoli területekről, Belgrádból, Galíciából érkezett élelmiszereket kevésbé kifogásolták a közegészségügyi szűrés során. 1907-ben a vizsgált áruk 3,5%-a volt kifogásolható.

32 A nagyban való adásvételen kívül természetesen a kiskereskedelem számára is berendeztek árusítóhelyeket a Nagycsarnok épületében.

33 A négy detailcsarnok pedig kizárólag a kicsiben történő árusítás színhelye volt. A villanyvilágítással ellátott, márványlappal fedett asztalokkal felszerelt árusítóhelyeket napi, ill. havi bérletben lehetett kivenni. Újdonság volt a társbérlők intézménye. Az öntudatos, érdekeit megfelelő módon érvényesíteni tudó kiskereskedő-réteg megszilárdítását és összetartozásának megerősítését célozta a névvel és számmal ellátott, árusítóhelyek felett elhelyezett cégtábla. A kulturált adásvételt a tisztaságra, közrendre, közegészségre és nem utolsósorban az emberi viselkedésre vonatkozó szigorú szabályokkal próbálták meghonosítani. A hajdani hangoskodó, árukínálgató, vevőt csalogató kofamagatartást kitiltották a csarnokokból, mindennemű kiabálással, énekléssel, fütyüléssel és káromkodással együtt. Csak tisztán öltözött, betegségben nem szenvedő egyéneknek engedélyezték az árusítást. Az áruk csomagolására éppúgy külön ügyeltek, ahogy a hulladék megfelelő elhelyezésére. A bérlőket kötelezték áruhelyeik tisztán és rendben tartására. Az intézmény 1897 februárjától hivatalos lapot adott ki Vásárcsarnok Értesítő címmel,

34 amelyben hetenként kétszer (csütörtökön és vasárnap) tájékoztatták a termelő és fogyasztó közönséget a hivatalos közegek által megállapított árakról, az ország különböző részein megtartott nagyobb vásárokról és a fővárosi állatvásárok forgalmáról. A nagybani árak mellett tudósítottak a nagyobb vidéki piacok (Orosháza, Kolozsvár, Győr, Kecskemét stb.) árairól, valamint a külföldi vásárcsarnokok (bécsi, berlini, párizsi) áringadozásairól. Az újság szakírásai által intenzívebb termelésre buzdított, ugyanakkor figyelmeztetett a „nem eléggé méltatott" élelmiszerek termesztésére. Egyidejűleg propagálta a helyes és korszerű csomagolástechnika alkalmazását. A kereskedők számára a nagyközönségi árnál (1,5 Ft/negyedév) kedvezőbb előfizetési lehetőséget (1 Ft/negyedév) biztosított a központi csarnok átellenében, a Pipa utcában működő szerkesztőség. Az újság hirdetési rovatának állandó szereplői voltak a kereskedők kikapcsolódásának és összejöveteleiknek helyet adó intézmények. így a lap rendszeres hirdetői közé tartozott Kleinhackel József, aki éttermet és sörözőt üzemeltetett a központi csarnok épületében (üzletét 1906-tól az ismert fővárosi vendéglős, Klivényi Ferenc vette át),

35 a csarnokkal szembeni Nádor Szálloda és Kávéház, valamint a közeli Petőfi Kávéház, a Ferenc József rakpart. 3. sz. alatt. 94