Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sipos András: Bárczy István és Karl Lueger : két polgármester a századforduló Monarchiájában 53-66
szintjét. Ezen a téren is néhány kölcsönpénzből épített új létesítmény (a népszálló és a Vág utcai népház), valamint az 1913-1914. évi krízishelyzet nyomása alatt megszervezett kivételes munkanélküli-segélyakció fémjelzi, hogy a városvezetés mely területeken vélt áttörési lehetőséget felismerni. 26 Luegerék községi szocializmusa nem foglalta magában a piacgazdaság kárvallottjai javára történő jövedelem-újraelosztás gondolatát. Ahogy a polgári státushoz hagyományosan hozzátartozott a jótékonyság kötelezettsége, Luegerék a várospolitika fontos részének tekintették a gondoskodást mindazon társadalmi csoportokról, amelyek a hagyományos jótékonykodás szemlélete szerint is segítségre szorultak. A „községi szocializmus" hirdetése ellenére a szociálpolitikai szerepfelfogás terén nem történt lényegi újítás a liberális korszakhoz képest. A Magisztrátusnak a szegényügyi reformmal kapcsolatos, 1901-ben kelt előterjesztése úgyszólván tiszta formában visszhangozza a liberális krédót: a város „nem bocsátkozhat bele abba, hogy a létminimumot mindenki számára biztosítsa és az egyesek elégtelen jövedelmét kiegészítse ... arra kell korlátozódnia, hogy az emberi nyomorúság legkiáltóbb megnyilvánulásait vegye gondozásba...". 27 Jellegzetes, hogy míg Bárczyék szociálpolitikai presztízsberuházása a munkaképes hajléktalanok számára szolgáló népszálló volt, addig Luegeréké idős nincstelenek számára szolgáló otthon, a Lainz-i Gondozóintézet. Maga a szociális ellátórendszer azonban itt eleve lényegesen jobban kiépült, anyagilag is sokkal teljesítőképesebb volt, mint Budapesten, és folyamatos racionalizálás, a hatékonyságjavítása, a juttatások szélesítése jellemezte. Különösen a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint az időskorúak ellátása terén mutatta fel egy preventív szociális ellátórendszer irányába való fejlődés jegyeit. Az aktív lakáspolitikától viszont Bécs teljes mértékben elzárkózott, annak ellenére hogy 1905 körül már a kormányzó párton belül is érzékelhető volt egy lakásreformer szárny megjelenése, amely élvezte a polgármester, Lueger rokonszenvét. A községi lakásépítés gondolata e csoport számára is idegen volt, törekvései a magán- és közhasznú építőtársulatok kislakás-építésének ösztönzésére, a piac befolyásolására irányultak. Lueger életében azonban érdemi lépés ebben az irányban nem történt. A háztulajdonosi érdekeknek a kormányzó párton belüli meghatározó súlyát mutatja, hogy még az 1883. évi építési szabályzatnak 1892 óta napirenden lévő módosítását sem sikerült keresztülvinni, ami a bécsi munkáslakás jellemző épülettípusának (a Gangküchenhausnak) a további szaporodását megakadályozta volna, holott ezt a lakástípust már a polgári közvélemény jelentős része is elfogadhatatlannak tartotta. Uralkodó maradt az a szemlélet, amely a lakástermelést és -fenntartást csak a magántőke szigorú profitlogikájának alávetve tudta elképzelni. 28 Bárczyhoz hasonlóan Luegernek is egyik kedvenc területe volt az iskolaügy. Az uralma alatt épült századik iskola (ebből 71 volt teljesen új épület) felavatásán jelentette ki: „az iskola a templom után a legfontosabb hely kell hogy legyen". 29 Az iskolát a politikai-világnézeti harc terepének tekintette. 30 Ennek megfelelően az elnöklete alatt álló Stadtrat, amelynek hatáskörébe a tanári kinevezések tartoztak, nem is titkolt politikai diszkriminációt érvényesített ezen a téren. Különösen a szociáldemokraták és Schönerer „nagynémet" irányzata hívei voltak esélytelenek tanári állás elnyerésére. Az iskolával szembeni követelmények sorában Lueger azt állította első helyre, hogy a gyermekeket keresztény vallásos és német nemzeti szellemben kötelességtudó alattvalóvá nevelje, míg Bárczy a közügyeket éretten megfontolni, azokban állást foglalni képes tudatos állampolgárrá nevelés, valamint a gyakorlati életre történő felkészítés, a nagyváros sajátos létviszonyaihoz alkalmazkodó tananyag fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta az oktatás jelentőségét a magyarosítás szempontjából is, ennek azonban a főváros sajátos viszonyai között ezekben az években már inkább csak demonstratív jelentősége volt. Lueger a nemzeti küzdelmek kiéleződésének légkörében állandóan veszélyben érezte és veszélyben láttatta a császárváros „német karakterét". Bécs számára nem mint a nemzetek feletti birodalom soketnikumú fővárosa jelentett értéket, hanem mint német város. A polgáresküt is kiegészítette egy olyan mondattal, amellyel a sokszor egyébként szláv eredetű új polgárok a város német jellegének állhatatos megőrzésére kötelezték magukat. 31 62
