Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sipos András: Bárczy István és Karl Lueger : két polgármester a századforduló Monarchiájában 53-66
lét, de azon ritka beérkezettek közé tartozott, aki nemcsak nem irigyelte mástól, ha tehetsége érvényesül, hanem a tehetségek szárnybontogatását segítette is. Bárczy azonban nemcsak szegény ember volt, de bohém is. Bár mindennapi szükségleteiben igénytelen is tudott lenni, ha szépségről vagy művészetről volt szó, nem törődött anyagi lehetőségeinek határaival. Amikor aztán módjában állt egy világváros fényében sütkérezni, valóságos reneszánsz kori városfejedelem életét élte. Jellemző, hogy a közvélemény helyes érzékkel a »podeszta« nevet találta ki számára. Pedig ekkor is szegény volt, csak tisztségét viselte fénnyel." 21 Bárczy bemutatkozó beszédében maga fogalmazta meg az „egymással küzdő városi pártprogrammok alapján" szerveződő képviselet megteremtésének igényét. A polgármesteri reformtevékenység stabil közgyűlési hátterét biztosítani hivatott községi párt - Vazsonyiék és a régi többség összefogásával, a demokraták által immár egy évtizede képviselt program átvételével - 1906 végén meg is alakult, és a várakozásnak megfelelő könnyű győzelmet aratott a választásokon. Belső ellentétei azonban egy év után szétrobbantották, miután kiderült, hogy a régi „törzsfőnökök" csupán átmenetileg, taktikai okokból voltak hajlandók akceptálni a pártprogram olyan sarokpontjait, mint a közszolgáltatási üzemek községesítése vagy a progresszív adózás, ezek végrehajtását azonban minden erővel akadályozni igyekeznek. A törvényhatósági bizottság így a továbbiakban is nélkülözte azt a kerületi kötöttségektől független, összfővárosi program alapján álló politikai erőt, amely a polgármester vezette igazgatási apparátus tevékenységének irányt szabott volna. Nem történt előrelépés a társadalom részvételi lehetőségeinek kiszélesítése, a döntéshozó folyamatokból addig kizárt munkás- és kispolgári rétegek politikai integrálása terén sem. A közgyűlés összeállításának módját, a választások mechanizmusát tekintve úgyszólván teljes a folyamatosság a korábbi időszakkal. A döntéshozatal súlypontja azonban a közgyűlési paktumokról áthelyeződött a Bárczy vezette adminisztrációra, és a polgármester körül kialakuló szűk körű agytröszt vált a várospolitika legfőbb alakítójává. A budapesti polgármesteri tisztség intézményesítetten „gyenge" pozíciót jelentett. A polgármesternek önkormányzati ügyekben alig volt a tanács testületétől elválasztott saját hatásköre. Önálló mozgástere jobbára csak a személyzettel való rendelkezés, az apparátuson belüli munka- és ügykörbeosztás terén volt. Bárczy messzemenően kihasználta az ebben rejlő lehetőségeket. Az apparátus sajátos „megkettőzésével", a kiemelt programokat a szokásos tanácsi és bizottsági ügyvitelből kiragadva általa kiválasztott munkatársak kezébe adta, és rajtuk keresztül, a formalitások lehető mellőzésével, igen hatékonyan tudott eljárni, miközben a folyó igazgatási feladatokat az apparátus úgyszólván változatlan rendben és összetételben látta el. E munkatársi gárdában meghatározó szerep jutott a radikális demokrata szellemi-politikai áramlathoz, a Huszadik Század köréhez kötődő személyeknek. Az ily módon megerősített és a maga képére formált adminisztráció meghatározó, kezdeményező szerepét Bárczy a szétforgácsolt közgyűléssel szemben is erős kézzel érvényesíteni tudta. A nagyszabású reformpolitikát egy rendkívül szűk társadalmi bázissal rendelkező, szociális hátterét és jórészt jellegadó személyiségeit tekintve is változatlan összetételű közgyűlés közreműködésével sikerült keresztülvinni. Ez jórészt arra vezethető vissza, hogy a döntéseket közvetlenül befolyásolni képes nagypolgári elitnek nem voltak a várospolitikával kapcsolatban olyan világosan körvonalazható egységes érdekei, amelyek a szilárd koncepcióval rendelkező és azt kitűnő taktikával képviselő polgármestérrel szemben szervező erőt jelentettek volna. Amiben egységesen érdekeltek voltak, az leginkább a város által a lakosságra rótt anyagi terheknek számukra relatíve kedvező megoszlása volt, valamint olyan döntéshozó rendszer fenntartása, ami garanciát jelent érdekeik érvényesítésére. E kérdésekben Bárczy, kiváltképp 1908, az egyesített községi párt felbomlása után, gondosan tartózkodott attól, hogy bármi olyat tegyen, ami e réteg számára valóban komoly érdeksérelmet eredményez. Ami a városigazgatás környezetalakító, szolgáltató tevékenységét illeti, e problémák összetettsége, sokrétűsége, az egyes intézkedések sokszor nehezen átlátható hatásme60
