Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sipos András: Bárczy István és Karl Lueger : két polgármester a századforduló Monarchiájában 53-66
részét továbbra is kirekesztette. Ennek következtében a reform után a negyedik kúriában szavazók többsége a felsőbb kúriákban is választójogosultak közül került ki. Egyidejűleg a három privilegizált kúria összetételét is átrendezték annak érdekében, hogy a súlypont még inkább a keresztényszocialisták törzsválasztóinak tekintett rétegekre helyeződjön. 18 A keresztényszociális pártmozgalom azonban maga is inkább tekinthető a széles bécsi középréteg különböző csoportjai érdekkoalíciójának, amit egyfajta általános antiliberális-antiszemita közérzület tartott össze, mint szorosan vett világnézeti alapon álló programpártnak. Az eltérő érdekek kompromisszumát a párton belül, a felmerülő kérdéseknek megfelelően, folyamatosan létre kellett hozni, amelyhez feltétlen tekintélyű, valamennyi számottevő csoport által elfogadott integráló személyiségre volt szükség. A polgármester legfőbb funkciója e szerep betöltésében állott. 19 A bécsi fejlemények komoly figyelmeztetést jelentettek a budapesti liberálisok számára, és a város háztartásában jelentkező súlyos feszültségek mellett jelezték a régi típusú várospolitika folytathatatlanságát. A várospolitika bécsinél jóval szűkebb társadalmi bázisa és merevebb intézményi szerkezete a hagyományos elit hatalmát fenyegető kockázatot mindenesetre csekélyebbnek mutatta. Az 1890-es években már megjelentek olyan szervezett községpolitikai erők, melyek programjában az új típusú városigazgatás követelményei és a várospolitika demokratizálása egymástól elválaszthatatlan összefüggésben állott. Legsikeresebb a Vázsonyi Vilmos nevével fémjelzett liberális demokrata irányzat volt. Az intézményi struktúra merevsége következtében azonban mindez nem hozta magával az erőviszonyok gyors és látványos átrendeződését, és erre kilátás sem nagyon mutatkozott. 1906-ban, az országos alkotmányos válság lezárulása után azonban egy olyan sajátos helyzet alakult ki, amelyben a hagyományos városigazgatási felfogással szembeforduló kicsiny demokrata tábor, amely magát nyíltan a városi kispolgárság érdekképviselőjeként jelenítette meg, hirtelen oly mértékű meghatározó szerephez jutott, hogy el tudta érni saját polgármesterjelöltje, Bárczy István megválasztását. E fordulat mögött azonban, a bécsivel ellentétben, nem állt sem új szociális erők szerephez jutása a várospolitikában, sem egyes társadalmi csoportok politikai újraorientálódása. A demokraták és a régi közgyűlési többség összefogását mindkét részről alapjában rövid távú taktikai megfontolások diktálták: az 1906 tavaszán lezajlott, az addigi ellenzék győzelmét hozó országgyűlési választások után politikai túlélésüket csak egymásra utalva látták megoldhatónak. Bárczy azok közé tartozott, akik Magyarországon a legmélyebben megértették a nagyvárosi igazgatás Európa-szerte tapasztalható tartalmi átalakulásának, a beavatkozó, szolgáltatásszervező városigazgatás kifejlődésének tartalmát és jelentőségét. Ezt összekapcsolta az átfogó értelemben vett társadalmi és politikai demokratizálás programja iránti nyitottsággal. Személyében ugyanakkor a nagytőke érdekképviselői is biztosítékot láttak a főváros megrendült pénzügyi helyzetének rendezésére, és kiváltképp arra, hogy az új koalíciós kormányzattal el tudja fogadtatni a város anyagi igényeit. 20 „Bárczy István Sacher Gusztávnak, a belvárosi főreáliskola franciatanárának fia volt. Atyja lengyel menekült volt, eredeti neve Smolensky; előbb Bécsben, majd a Felvidéken nevelősködött, itt ismerkedett meg későbbi feleségével. Bárczy István középtermetű, finom arcú férfi volt. Eredetileg papnak készült, kisszemináriumi benyomásait megőrizte, mélyen vallásos volt." - emlékezik rá egyik legközelebbi munkatársa, Harrer Ferenc. - „Anyja bárcziházi Bárczy leány, az ő nevét vette fel, amikor tanácsjegyző korában Baitnerből Bódyvá és Amtmannból Almádyvá lett kollégáival együtt nevét megmagyarosította. Felesége, akit egész kezdő hivatalnok korában vett el, finom, előkelő jelenség; szintén dzsentri eredetű. Anyja és felesége révén tehát a magyar társadalom uralkodó osztályába tartozott, és igen nagyszámú, de földi javakban kevéssé bővelkedő atyafisága szívesen kölcsönözte a patinát Sacher István bárczyságának a családi politika ellenértékeként, hiszen gyümölcseit az új rokon tüneményes emelkedése folytán bőségesen élvezte. ... Bárczy István szegényember volt, szegényen is nősült. Tehetségének, ügyességének köszönhette fényes előmenete59
