Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sipos András: Bárczy István és Karl Lueger : két polgármester a századforduló Monarchiájában 53-66

győzelmek határozták meg a várospolitika erőviszonyait. Ilyen háttérre támaszkodtak a bécsi községtanács egymással is folytonosan vetélkedő liberális frakciói, Budapesten pedig a kerületek határain átnyúló községpolitikai pártszerveződéseknek még a csírái is csak az 1890-es években jelentek meg.

2 Lueger és Bárczy ezzel szemben egyaránt abból indult ki, hogy a legfejlettebb külföldi metropolisokkal versenyképes világváros megteremtése olyan polgármester tevékenységét igényli, akit stabil, nyilvánosan meghirdetett és a választók által legitimált átfogó városi program alapján szerveződő többség támogat. Bécsben 1896-tól, a keresztényszociális városvezetés uralomra jutásával vette kezdetét a nyereséget termelő közüzemek kozségesítése. Az ekkor elhatározott és 1899-ben el is készült városi gázmű az új vezetés számára politikai szimbólummá, első számú presztízsobjektumá vált, amit a beruházás körüli látványos politikai harcok csak megerősítettek. Luegerék szándéka eleve az volt, hogy a gáz- és áramszolgáltatást, valamint a tömegközlekedést addig kézben tartó külföldi érdekeltségű tőkés vállalkozásokat kiszorítsák, és e területeken megteremtsék a város monopóliumát. Ezt a célt a világháborúig el is érték. E nagyüzemeken kívül városi serfőzde, takarékpénztár, élet- és öregségi biztosító, temetkezési vállalat teremtett konkurenciát a magánvállalkozásnak. Tíz évvel később Bárczy hasonló tervekkel vette át a főváros irányítását. És ha e programot beteljesíteni nem is maradt ideje, a háború kitörésekor Budapesten is városi kézben volt már a gázszolgáltatás, az áramtermelés jelentékeny része, a főváros többségi részvényese volt a két villamosvasúti vállalat egyikének, döntés született az omnibusz községesítéséről, községi lóhúsüzem, kenyérgyár és élelmiszer-árusítás igyekezett ellensúlyozni a megélhetési költségek emelkedését. Közös vonás a községesítési politika és az eladósodás szoros kapcsolata. Bécs adósságállománya 1896-1913 között 139,4 millió koronáról 772,6 millióra, azaz öt és félszeresére növekedett, és a felvett kölcsönök közel kétharmadát fektették a kommunális energiaszolgáltató és közlekedési üzemekbe. Budapesten a Bárczy-korszak nagy beruházási programja lényegében a háború előtti 4-5 évre torlódott össze, ezalatt az adósságállomány mintegy háromszorosára, 150 millióról 452 millió koronára nőtt, és kölcsönpénzek mintegy 40 százalékát invesztálták a közüzemekbe. Az üzemek a magánvállalatoktól átvett nyereségorientált tarifapolitika révén nem csak a rájuk fordított tőke törlesztését termelték ki, de arra is lehetőséget adtak, hogy nem jövedelmező infrastrukturális és szociális létesítményeket is kölcsönpénzből valósítsanak meg az adóterhek további emelése nélkül.

3 Ezek a tények első megközelítésben arra látszanak utalni, hogy miután a városok fejlődésük e szakaszában hasonló jellegű kihívásokkal kerültek szembe, egy olyan vezetésnek, amely a várost racionálisan kívánta működtetni, az egymással éles ellentétben álló ideológiai felhangoktól függetlenül hasonló lépéseket kellett megtennie, a nagy polgármester-egyéniségek szerepe pedig e szükségszerűségek felismerésében és érvényre juttatásában állt. Közelebbről szemügyre véve azonban a megteendő lépések korántsem voltak determináltak. Új bevételi források feltárása nélkül a városok valóban nem tudtak volna a továbbiakban megbirkózni a feladatokkal, és égetővé vált a magánmonopóliumok okozta visszásságok kiküszöbölése is. Az azonban már döntés kérdése volt, hogy a községesített vállalatoknak kell-e a költségvetés fejőstehenének szerepét játszania - mint ahogy mindkét esetben történt -, vagy pedig ezek inkább szociális színezetű tarifapolitikát folytassanak, és a bevételi többletet az adórendszer által addig megkímélt vagyonalapok és jövedelmek igénybevétele biztosítsa. Hasonlóképpen az sem volt eleve adott, hogy a bevételeket mely területek fejlesztésére fordítsák, mely területeken maradjanak meg a hagyományos passzivitás mellett, vagy hogy a város oktatási és kulturális politikája milyen közszellem kialakulása irányába hasson. Ezek a döntések csak a polgármesterek hatalmi helyzete, és nem utolsó sorban szemlélete, értékrendje, valamint a mögöttük álló társadalmi bázis figyelembevételével értelmezhetők. Bárczy a liberális demokrata táborhoz tartozott, Lueger pedig elsőként emelte hivatalos szintre a politikai antiszemitizmust a Monarchiában. A két „rendszerváltás" jellege azonban nemcsak eb54