Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sipos András: Bárczy István és Karl Lueger : két polgármester a századforduló Monarchiájában 53-66
SIPOS ANDR Á S BÁRCZY ISTVÁN ÉS KARL LUEGER : KÉT POLGÁRMESTER A SZÁZADFORDULÓ MONARCHIÁJÁBAN A századfordulón a Monarchia mindkét székesfővárosának vezetésében olyan látványos hatalmipolitikai fordulatra került sor, amely nemcsak az adott ország politikai rendszerének válságához kapcsolódott, hanem kifejezésre juttatta az európai nagyvárosi fejlődés új szakaszának alapproblémáit is. A XIX. sz. utolsó harmadában nyilvánvalóvá vált, hogy a modern nagyváros, a klasszikus liberalizmus egyik legfőbb büszkesége, a társadalmi és környezeti válsághelyzetek kritikus mértékű felhalmozódásának színterévé vált. Ez kikényszerítette a közszféra beavatkozását olyan területeken, amelyeket a liberális eszmekör hagyományosan a magánkezdeményezés illetékességi körébe utalt. A beavatkozás eszközrendszerében pedig, a szabályozás mellett, mind nagyobb szerepet kapott a különféle szolgáltatások közszféra által történő közvetlen átvétele. Az egyoldalúan rendészeti orientációjú, szabályozó jellegű városigazgatást felváltotta az aktív, beavatkozó, a városi környezetet, létviszonyokat sokoldalúan alakító városmenedzselés. A századfordulóra megszilárdultak a jövőbe tekintő tudatos várostervezés elméleti alapjai, és széles körű eszközrendszere alakult ki. A folyamat motorja a városigazgatás szakszerűsödése, a hivatásszerűen városmenedzseléssel foglalkozó bürokrácia kialakulása volt. Ez a változás jelentette az alapját és a hátterét egy a korszakra sajátosan jellemző tisztviselőtípus: a kiemelkedő polgármester-egyéniség megjelenésének. A kor számos polgármesterének neve máig fogalom és korszakjelölő egyegy város életében, mivel napjainkban is jól felismerhető, jellegzetes vonásokkal hagyták kezük nyomát a város arculatán. Bécs és Budapest egyaránt adott egy-egy ezen kritériumoknak megfelelő, egymással részben párhuzamosan működő „nagy" polgármestert Bárczy István (1906-1918) és Kari Lueger (1897-1910) személyében. 1 A polgármesteri tisztség Bécsben politikai, Budapesten tisztviselői állás volt. Ennek megfelelően, Bárczy töretlen ívű, gyors tisztviselői, Lueger pedig akadályokkal, visszaesésekkel, újrakezdésekkel tarkított politikai kamer csúcsaként került e tisztségbe. Előttük a várospolitika irányításában meghatározó erőt jelentett a nagypolgári-liberális közgyűlési többség, amelynek uralmát Budapesten a virilizmus, Bécsben a cenzussal kombinált háromkúriás választási rendszer támasztotta alá. E konzervatív-liberális elit felfogása szerint a városi önkormányzat alapvetően nem politikai, hanem gazdasági testület, amelynek feladata a város vagyonának kezelése, háztartásának irányítása, a lakosság szükségleteinek felmérése és kielégítése, a közjólét előmozdítása. Miután ezeket a kérdéseket nem politikai elvek alapján kell megoldani, a városi önkormányzatban értelmetlennek nyilvánították a pártok szerinti csoportosulást. Magukat a különérdekek felett lebegő „közjó" képviselőinek tekintve, a politikai versenyt kizárólag a hatékony igazgatást zavaró, nehezítő tényezőként értékelték, és mögötte reális társadalmi érdekellentétek helyett pusztán személyes ambíciók hajtóerejét voltak hajlandók látni. A szakértelem szerepének erőteljes hangsúlyozása és a „pártviszályok" általában vett elítélése ebben a közegben jól megfért azzal a döntéshozatali gyakorlattal, amely a távlatos programot nélkülöző többség folytonos érdekegyeztetésein, a felmerülő kérdésekben újra és újra létrehozandó kompromisszumain alapult. Ezek a mechanizmusok erősen lokális színezetű politikai kultúra közegében működtek. Az egyes városrészekben, a helyi kaszinókban, törzsasztaloknál, érdekképviseleti és rétegszervezetekben megvívott harcok és elért 53
