Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Vigh Annamária: Reggeli, ebéd, vacsora a Koronaherceg utcában 319-329
Iák is rendelkezésünkre állnak, valamint ismertek a család egyéb - bútor-, porcelán-, ékszer-, festmény- és ruhanemű- - vásárlásai is. 3. A JANNY ÉS A ZLAMÁL CSALÁDOK Janny József 1814. március 7-én született Székesfehérváron, ahol 1829-től tanítóként dolgozott, majd a belvárosi leánytanoda, később a városi elemi iskolák igazgatója lett. 1837-től a székesegyház kamagyi tisztét is betöltötte és visszavonulásáig, a város zenei életének irányítása az ő kezében volt.* 1837. november 6-án vette feleségül, Pilhoffer Annát (Székesfehérvár, 1818. január 2.-1893. március 2.), aki szintén régi fehérvári családból származott. Házasságukból 12 gyermek született, de közülük öt csecsemőként meghalt, így hat fiút és egy leányt neveltek. A híres orvosprofesszor, a forrásainkból elénk táruló család feje, dr. Janny Gyula harmadik gyermekként 1842. március 30-án született. A fehérvári középiskolai évek után egyetemi tanulmányait a bécsi orvosegyetemen folytatta. Itt 1866-ban szerezte meg orvosdoktori és szülészmesteri oklevelét. 9 Orvosi pályájának első állomása az Allgemeines Krankenhaus volt, majd a nagy tekintélyű sebészprofesszor, Christian Theodor Billroth (1829-1894) bécsi intézetében dolgozott. 10 1869-ben elhagyta a császárvárost, és állami ösztöndíj révén európai tanulmányútra indult. A fiatal orvos 1871-ben tért haza Magyarországra. Ekkor döntött úgy, hogy Budapesten telepedik le és itt vállal munkát. Dr. Janny Gyula első munkahelye a Rókus kórház volt, ahol dr. Lumniczer Sándor osztályán dolgozott. Lumniczer, Balassa János tanítványaként, az ún. „pesti iskola" jelentős személyiségei közé tartozott." A kiváló szakmai esélyekkel induló fiatalember Pesten, a Borz (ma Nyáry Pál) utca 7.-ben bérelt lakást, ahol házasságkötéséig, 1874-ig élt. Felesége, Morvay Zlamál Gizella apai ágon Morvaországból származott. Az édesapa, dr. Zlamál Vilmos, 1803. június 25-én született a morvaországi Morsitz községben (ma: Morice, Csehország). Egyetemi tanulmányait Bécsben folytatta, ahol kezdetben filozófiát tanult, majd a Josephinum orvosi intézetének hallgatója volt. Katonaorvosként dolgozott, majd elvégezte a kétéves állatorvosi főiskolát. Bécsben 1831-ben vette feleségül az osztrák katonatiszt lányát, Barbara Herlét (Greinersdorf, 1809. július 1.-Budapest, 1889. augusztus 26.). A házasságból 16 gyermek született, de csak hat érte meg a felnőttkort. Zlamálék 1838-ban kerültek Magyarországra, amikor Zlamál az ország első főállatorvosa: „regni veterinarius"-a lett. 12 A család Budapesten, a Múzeum körúton, az Állatgyógyászati Intézetben levő lakásban élt. A legfiatalabb leány, Gizella (Pest, 1852. április 6.-Budapest, 1944. április 27.) 1872. június 14-én ismerkedett meg későbbi férjével, dr. Janny Gyu3. kép. Morvay Zlamál Gizella. fotó, mgt. 32/