Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - F. Dózsa Katalin: A társasági élet szerepe a XIX. században Budapest világvárossá válásában 303-318

élet kezd függetlenedni az udvartól, amelyet a forradalom előbb elszigetel, majd a szó szoros értelmében lefejez. De a forradalom alatt, eltekintve az 1793—95-ös véres jakobinus közjátéktól, virágzik a társasági élet, nem beszélve a napóleoni háborúk idejéről: „A franciák úgy mentek keresztül a forradalmon, akár az arany, amit a tűzben edzenek, hogy a végén ismét franciák legyenek"

2 - írja 1810-ben a Journal des Luxus und der Moden című Weimarban megjelenő lap. A társasági élet formái, szokásai a divatlapok segítségével exportálódnak, amelyek éppen azért kelendők, mert a mérvadó eseményeket, az ott látható divatos kocsikat, bútorokat, textíliákat és öltözékeket stb. ismertetik a kíváncsi hölgyekkel (és urakkal!). Napóleon bukása után, a bécsi kongresszus idején a „világ" Bécsbe költözik. Mindenki ott van Szentpétervártól Londonig, aki számít. S egyáltalán nem mellékes körülmény, hogy ebben az eseményekkel agyonzsúfolt másfél évben a bécsi társaság egyik kedvence Széchenyi István gróf, s hogy a kongresszus hivatalosan ünnepelt hét legszebb, állandó jelzővel dicsért hölgye között három magyar van: Zichy Júlia grófnő „az égi szépség", Hunyadi Gabriella grófnő „az ördögi szépség", valamint Széchenyi Sophie a „közönséges szépség". Mellettük favorit még egy angol hölgy, a „kacér szépség" Lady Caroline Meade, aki viszont férje révén magyar, mert Széchényi Pál felesége, azaz Széchenyi István sógornője, két osztrák, Thérèse Thurn-Taxis grófnő, a „csodálatos szépség", Maria Gabriella Lobkowitz hercegnő, „az egyetlen, aki valódi érzéseket kelt", és egy orosz nagyhercegnő, Katalin Bagration, „a szép, meztelen angyal". A XIX. század első felében Bécs, Párizs és London előkelőségei hosszú ideig versenyeznek egymással, míg III. Napóleon színre lépésével, s főleg felesége, a világ egyik legszebb asszonyának tartott Eugénia vezetésével ismét Párizs lesz az első a társasági élet vetélkedőjében. London és Bécs orrhosszal lemarad mögötte, és a század utolsó harmadában már mögöttük tülekedik Szentpétervár, Berlin majd Budapest. TÁRSASÁGI ÉLET PEST-BUDÁN A KIEGYEZÉSIG „Nincsen jó magyar társaság: Magyarország hanyatlásának és gyengeségének ismertetőjele"

3 - panaszkodik naplójában 1827 áprilisában a Bécsről Pestre költözködő Széchenyi István. Ha a Párizsban, Lipcsében, Weimarban, Londonban az 1810-es és 1820-as évek elején megjelent divatlapokat forgatjuk, amelyek tele vannak különböző egzotikus tájakról szóló útleírással, illetve az európai városok társasági híreivel, Pestről, Budáról vagy Óbudáról soha semmi hírt, leírást nem találunk, legfeljebb a bécsi Theaterzeitung ismerteti a pesti (német) színházi híreket. A három kis városka nem volt sem egzotikus, sem mozgalmas - így hát miért is írtak volna róluk. A magyar arisztokrácia tagjai közül azonban nem Széchenyi az egyedüli, akinek sikere van külhonban. Az Eszterházyakat mindenütt ismerik, bár sokszor nem is tudják, hogy magyarok. Gyakran az osztrák birodalom népszem követei is magyar arisztokraták, mint 1810 és 1842 között Eszterházy Pál Antal Angliában, aki a londoni társasági élet kedvence. 1830-ban a legdivatosabb párizsi szalon Apponyi grófnőé, az osztrák követ feleségé. 1837-ben a magyar mágnások közül többen is részt vesznek Viktória angol királynő koronázásán. Bethlen Domokos gróf ez alkalomból csináltatott díszruháját a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Ám néhány év alatt megváltozik a helyzet Pest-Budán is. „Ami azt illeti, nincs még egy város, ahol annyi bált tartanának, mint Pesten, ha valakinek ilyesmihez van kedve, akár minden este táncolhat, a farsang első napjától az utolsóig (...) ha nem hallanám, milyen nyelven beszélnek, nemigen tudnám megmondani, voltaképp melyik nagy fővárosban is bálozom éppen."

4 - írja egy lelkes angol utazó, John Paget 1839-ben. S valóban, a Honművész 1839-ben január 1. és február 15. között, a farsangi idény majd minden napján fényes és jól sikerült pesti „nyilvános" és „magány" bálról számol be. A legelegánsabbak a nemzeti kaszinó négy bálja, illetve a pesti joghallgatók táncmu304