Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Erdei Gyöngyi: A fővárosi műpártolás története, 1873-1918 159-207

„Az »építészeti festészet« részletező, száraz előadásmódot kívánt, amely leginkább az építészeti rajzolói vagy távlatfestői gyakorlattal rendelkezőknek kedvezett, és a »festői látásmódú« alkotóktól állt a legtávolabb."

47 E korban - a historikus tradíciók továbbélésével párhuzamosan - az európai művészetben gyökeres átalakulás érlelődik: az általánosan elfogadott formák és konvenciók helyébe a művész egyéniségének mind teljesebb kifejezése lép. A veduták esetében ez hosszan elnyúló folyamat volt, ekkortájt azonban - bizonyos pontokon - már érzékelhetők a változás jelei. „A városkép-ábrázolás új típusát részben az impresszionisták, részben Whistler teremtette meg. Az impresszionisták közül többen is szívesen örökítették meg a nagyvárosi utcák tünékeny, futó hangulatát ... Whistler pedig a modern városok köznapi, »festőietlen« részeinek lírai szépségét fedezte fel ... Egységes tónusba olvadó, bensőséges utcarészletek születtek a nyolcvanas években Európa-szerte, nemcsak a festészetben hanem a grafikában is. A művészek már nem a látvány topografikusan hű visszaadására törekedtek, hanem az atmoszférikus és fényhatásokat, ... a pillanat hangulatát próbálták megörökíteni."

48 A korszak nagyrészt bécsi és müncheni iskolázottságú magyar festőnemzedéke - akárcsak osztrák és német kortársai - körében kevéssé nyert teret az impresszionizmus, erős szálakkal kötődtek még a romantikához és a naturalizmushoz. 4y A fővárosi pályázat kezdeményezőinek szeme előtt ellenben az ábrázolás pontossága, a városkép minden mozzanatának korhű megjelenítése lebegett, s a művészi fantázia csak ennek alárendelten kaphatott szerepet. „Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy a három képet bemutató Mednyánszky László sem a díjazásnál, sem a vásárlásnál szóba sem került."

50 A pályázat díjnyertesei Nádler Róbert, Schickedanz Albert és Molnár József lettek, akik - beküldött vázlataik alapján -megbízást kaptak nagyméretű olajképeik elkészítésére. Az alkotások a képzőművészeti bizottmány elé kerültek, amely több esetben is módosítást írt elő a festők számára.

31 Ezek alapján világosan látható, hogy nemcsak a városi környezet lehető legteljesebb, részletező ábrázolását kívánták a festőktől, de stíluskérdésekben is meghatározóan léptek fel. A művészeknek természetesen el kellett fogadniuk a javaslatokat. A megrendelésekkel párhuzamosan a pályázó művészektől több olajvázlatot is megvásároltak, majd - évekkel később - a díjnyertesektől újabb képekel rendeltek. A pályázati anyag jelentékeny része a XX. század során került a főváros tulajdonába.

52 Az alkotások történeti-dokumentatív értéke azóta megnőtt, s az egykori városrészek és életkeretek felidézésével a ma emberében óhatatlanul romantikus hangulatot keltenek, amelyet a naturalista ábrázolás szinte idillikussá emel. 7. A VÁROSKÉPEK SOROZATA A városképek megrendelését - bár pályázaton kívül - több évtizeden át folytatják, az átalakuló városrészeket továbbra is festmények formájában kívánják az utókorra hagyományozni. Elvárásaik változatlanok: a „hűség", a városkép látványának pontos rögzítése elsődleges számukra.

53 A megbízások később sűrűbbé válnak, s ez a műfaj a fővárosi mecenatúra külön ágazatává válik. E körbe illeszkedik az 1885-ben Budapesten megrendezett „országos kiállítás" látképének elkészítésére adott megbízás is, melyet - Gerlóczy alpolgármester (bizottmányi elnök) javaslatára Nádler Róbert kapott meg. Az eredeti elképzelés szerint a távlati kép a kiállítás egészét ábrázolta volna, a vázlatok elkészítése után azonban a bizottmány úgy határozott, hogy a témáról több festmény készüljön. Az Iparcsarnokot és előterét nagyméretű olajkép formájában kívánták megfestetni, a pavilonokról pedig kisebb formátumú képeket rendeltek.

54 A művész először vázlatokat készített - mindenekelőtt a nagyméretű képhez -, amelyek közül a bizottmány a „világosabb színezetűt" fogadta el. Nádler három hónappal később át is adta a művet, a testület azonban nem fogadta el, 167