Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Erdei Gyöngyi: A fővárosi műpártolás története, 1873-1918 159-207
A szoborsorozatnak ösztönzést adott, hogy 1886 márciusában az Iparművészeti Társulat közgyűlésén határozat született, mely szerint - az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattal (a továbbiakban OMKT) együtt - kisméretű mellszobrok formájában megörökítik a hazai jeles személyiségeket. A szoborminta művészi kialakítása érdekében pályázatot hirdettek, amelyet - Ferenc Józsefről készített mellszobrával - Stróbl Alajos nyert meg. E minta alapján rendelték meg a szoborsorozat alkotásait. A kezdeményezéshez a főváros is csatlakozott, s 1887-ben - közgyűlési jóváhagyással - József nádor és Széchenyi István tervezett mellszobrához mintákat rendeltek Stróbl Alajostól. Ezek azonban nem nyerték el a bizottmányi tagok tetszését, több változtatást is javasoltak. A művész kívánságaik szerint alakította át a mintákat, amelyeket ezután „bronzba öntöttek", s megkezdődhetett a sokszorosítás. A dísztárgyaknak szánt kis szobrok nagy valószínűséggel a korszakban egyre kiterjedtebb hivatali struktúra művészetpártoló igényeit kívánták felkelteni. A képzőművészeti bizottmány úgy döntött, hogy a sorozat keretében évente két művet rendel meg: a következő évben Eötvös József és Andrássy Gyula szobrának megformálására Róna Józsefet kérték fel, majd a királyné alakjának megmintázására került sor. 42 Tematikailag e a sorba illeszkedik - bár későbbi megrendelés eredményeként született - a Széchenyi Istvánról készült olajfestmény is. A főváros vezető elit arra törekedett, hogy az ország - s főként Budapest-történetében kiemelkedő szerepet játszott politikusok jubileumait ünnepekké tegye, s ezzel is egy sajátos, lokálpatrióta hagyományt teremtsen. A képzőművészeti bizottmány javaslatára határozta el a tanács 1891-ben, hogy Széchenyi születésének közelgő 100. évfordulójára megfesteti életnagyságú „arczképét", s a képet a közgyűlési teremben helyezi el. A bizottmány kiemelte, hogy „Széchenyi István gróf ... a főváros egyik újjáalkotója volt, és minden törekvése oda irányult, hogy Budapestet a hazai ipar, kereskedelem és közlekedés középpontjává, széppé és gazdaggá varázsolja". 43 A kép festésére - a testületi javaslatnak megfelelően - Vastagh György festőművészt kérték fel, aki 2000 Ft honoráriumban részesült. 6. A LÁTKÉP PÁLYÁZAT A fővárosi tanács első - nagyszabásúnak ígérkező - műpártoló kezdeményezése az 1884 májusában meghirdetett látképpályázat volt. A képzőművészeti bizottmány javaslata alapján indított pályázat elsődleges célja a kor városképének megőrzése volt. Ez a korszak - mindenekelőtt a fővárosban - dinamikus változások egész sorát hozta, amelyek környezetalakító hatását naponta érzékelték az itt élők. Új útvonalakat jelöltek ki, házsorok „nőttek ki" a földből, de ez együtt járt a régi, megszokott környezet és életforma lassú eltűnésével is, amit nosztalgiával szemlélt a kor embere. A jelen múltba fordulása felgyorsult, ami erősítette a tradíciók értékének tudatát. Ebből fakadt a városkép „megörökítésének" szándéka. A kezdeményezők azonban ennél messzebbre tekintettek. A városi látképfestészet „kevéssé művelt" ágát a múpártolás körébe kívánták vonni, hogy „lendület adassék ... a [művészet] ezen kiváló és reális természetű fajának művelésére" 44 , s a művészek tehetségének kibontakozására. Az elkészült alkotásokat kiállításokon is szerepeltetni kívánták. Az OMKT Igazgatósága közreműködésével megvalósult pályázat 4 ' már célkitűzéseiben is hordozott egy ellentmondást, amely a fővárosi mecenatúra koncepciójának kialakulatlanságából fakadt. A műpártolás évszázadok óta gyakorolt formája, hogy a mecénás határozza meg az alkotás célját és jellegét. E korszakban azonban már kezd teret nyerni az a pártolói attitűd is, amely tiszteletben tartja a művész szabadságát, s elfogulatlan ítéletre törekszik. Esetünkben a pályázati célok között helyet kapott a tájképfestészet egy sajátos ágának fellendítésére irányuló törekvés is, amely első pillantásra stiláris nyitottságnak tűnhetett - a következő mozzanat azonban ennek ellenkezőjéről tanúskodik. A pályázati felhívás ügyében született „újabb intézkedés" szerint a tanács „az ún. építészeti festészetet kívánja érvényre emelni". 46 166
