Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Erdei Gyöngyi: A fővárosi műpártolás története, 1873-1918 159-207

A kél festményt hosszú ideig nem követték újabbak, 1889-ben azonban a képzőművészeti bizottmány két tagja indítványozza, hogy a közgyűlés határozza el „Polgári arcképcsarnok" létesítését, melynek keretében „a közügyek terén kiváló érdemeket szerzett polgárok arczképei lefestetnek'V

6 A képeket „díszes helyen", az új Városháza közgyűlési termében kívánták kifüggeszteni, s az előterjesztésben az is szerepelt, hogy a jeles személyiségeket csak haláluk után örökíthetik meg művészi alkotásokon. A portrékat azonos méretű mellképek formájában kívánták elkészíttetni. A javaslat - a személyiségek kiválasztásával összefüggésben - ügyrendi előírásokat is tartalmazott, s ez volt az oka, hogy a közgyűlés által is elfogadott indítvány jóváhagyását a belügyminiszter visszautasította.7 A kezdeményezés ennek ellenére - némileg módosított formában - mégis megvalósult. Kezdetét vette a volt fővárosi tisztségviselők, valamint jeles személyiségek: a „kiváló férfiak" arcképeinek és szobrainak sorozata. Elsőként Havas Ignácz és Szilágyi István, valamint - a jótékonysági és kulturális adományai révén ismertté vált - Rökk Szilárd mellképeit rendelik meg. A Havas-portré készítésére Kardos Gyula festőművészt, míg a két másik kép festésére Stetka Gyulát, a müncheni iskolázottságú - Benczúr-tanítványként indult - fiatal művészt kérték fel. Stetka munkájával a bizottmány tagjai elégedettek voltak, s több évtizeden át kapott hasonló megbízásokat a fővárostól, de más közintézménytől is.

,s A ránk maradt portrék többsége a korszak historizáló konvencióinak jegyében készült, s ezt a hatást a „hivatalos" megrendelők - amint a Deák-portrénál már látható volt - csak felerősítették. Kialakult az ekkoriban fellendült portréfestészetnek az a műfaja, amely az akadémiák idealizált mintáit követte, miközben földhözragadtan elmerült a részletek pontos ábrázolásában. A stílusprobléma azonban itt egy mélyebb, társadalomtörténeti ellentmondást is tükröz. A polgári vezetőréteg - miközben kényszerűen megköti politikai kompromisszumait, „saját, külön kiegyezéseit" ebben a korszakban - azt szeretné, ha nem a valóságos, hanem egy fennkölt szándékait, pozitív céljait tükröző - kép maradna fenn róla. A kor valósága egyre kevésbé felel meg a 48-as nemzedék elképzeléseinek, a később érkezettek pedig már készen találják a közélet hazugságokból, féligazságokból és illúziókból szőtt fátylát, amely alatt a „Gründerzeit" távolról sem ideális folyamatai zajlanak. „Az értékmérők általános megbizonytalanodása közepette sokkalta nagyobb és fáradtságosabb erőfeszítésbe kerül a valóság érzékelésének közvetlenségét... az erkölcsi mértékek tisztaságát és a helyes cselekvés lendületét megőrizni."

39 Az egykori ideálok továbbörökítését azonban a polgári elit ekkor még hivatásának tekinti. E célt - úgy vélik - a történeti festészet szolgálja elsősorban, „mely a nemzeti öntudat nevelésére, s az utókor fiainak őseikhez méltó tettekre buzdítására hathatós tényezőül szolgáland"

40

, de funkcionálisan e műfajjal rokonítják a „kiváló férfiak" arcképeit is, melyek ugyancsak „klasszikus" értékeket közvetítenek a mintaadás szándékával. Az eredmény azonban nem mindig tükrözi a szándékot. A portrék azt sugallják, hogy a kor polgára önmaga ideálképében óhajt gyönyörködni, s a politikai életben élvezett szerepét a művészet eszközeivel is ünnepeltetni kívánja. SZOBROK Néhány fővárosi tisztségviselőt szobor formájában is megörökítettek. Elsőként Szentkirályi Mórt, „a tudós és nagy hazafit, a fedhetetlen jellemű valódi polgárt, Pest városának érdemteljes volt főpolgármesterét"

11 formáltatták meg 1882-ben: a feladatra Kiss Györgyöt, a nagyrabecsült és sokat foglalkoztatott szobrászt kérték fel, aki a mintázást fénykép alapján végezte. A képzőművészeti bizottmány a szobormintát „igen sikerültnek" találta, s elkészülhetett a márványszobor, amelyet ugyancsak a közgyűlési teremben állítottak fel. 165