Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Járvány, városi környezet és a közegészségügy megszervezése 51-60

Pesten 1856-tól jelentkeztek különböző vállalkozók vízvezetéki tervekkel. A városvezetés legkomolyabban a Szapáry Antal által fémjelzett „vízvezetési társulattal" tárgyalt, de az elhúzódó tárgyalások során kitűnt, hogy a víz árát igen magasra kellene emelni ahhoz, hogy a mű nyereséget hozzon a befektetőknek. Az ügyet végül az 1866. évi kolerajárvány mozdította ki a végtelen egyeztetések ingoványából: mire a járvány kimúlt, elkészült a társulattal kötendő szerződés tervezete is. Mivel azonban Szapáryék 90 éves monopóliumhoz ragaszkodtak, és a hálózat további kiterjesztésére is csak meghatározott jövedelmezőséget biztosító fogyasztás esetén akartak kötelezettséget vállalni, a város végül a saját beruházásban történő építés mellett döntött, és 600 000 forint kölcsönt vett fel. A tervezésre és az építkezés irányítására Hamburg és azt követően még más német városok vízvezeték- és csatornarendszerének tervezőjét, a kor első számú nemzetközi szaktekintélyét, Chadwick munkatársát, William Lindley-t sikerült megnyerni. Ő a téglavetőtelken (kb. a mai Dráva utca torkolatánál) megvalósítandó mesterséges szűrésű vízkivételi művet javasolt Kőbányára telepítendő víztároló medencével. A vezetékhálózattal együtt várható összköltséget 2,5 millió forintra becsülte, ez azonban csak úgy látszott finanszírozhatónak, ha a vízszolgáltatás már egy éven belül beindulhat, és az általa szolgáltatott jövedelem képezheti az alapját újabb kölcsön felvételének. A végleges vízmű kivitelezésének megkezdése esetén azonban nem lehetett arra számítani, hogy az egy éven belül vizet adhat és jövedelmet termelhet. Ezért Lindley azt javasolta, hogy a nehézséget egy, a hajóhivatali telken (a mai Kossuth Lajos tér területén) létesítendő parti szűrésű ideiglenes vízművel hidalják át, ami a kezdetben várható csekély vízszükséglet kielégítésére elegendő lesz. Már az építkezés fázisában látszott, hogy a parti szűrésű víz kevés, ezért egy eredetileg nem tervezett második aknakút építése mellett egy felszíni vízkivételre szolgáló szívócsövet is a folyóba vezettek.

2 1869. november l-jén a vízmű megkezdte a lakosság számára a vízszolgáltatást. Hamarosan kitűnt, hogy az igények felmérését alaposan elvétették, a csőhálózat kiterjesztését már azok után sietve, a hajóhivatali telken adódó víznyerési lehetőségekkel kevéssé számolva folytatták. 1870ben sor került egy harmadik aknakút építésére is, miközben a mennyiségi elégtelenség mellett a víz élvezhetősége ellen is sokasodtak a panaszok. A teljes vízmű eredetileg 10-20 évre tervezett 2,5 millió forintos költségével szemben a megszavazott kiadások már 1869-ben elérték a 2,15 millió forintot, amire Lindley úgy nyilatkozott, hogy „számítása csakugyan áll, de csak a város belterületére nézve, és hogy eddigi sokévi tapasztalása mellett ily esettel s nevezetesen ily élénk részvéttel, mely a vízvezetéknek a kültelkekre való kiterjedését szükségessé tette, eddig nem találkozott..."

1 1870-1871-ben a város lakosságának kb. egyötöde élt már a vezetékhálózatba bekötött házban, magának a hálózatnak a terjeszkedése azonban jóval gyorsabb volt, mint amit ez az arány mutat. Ebben nem kis szerepet játszott a vízigényes iparágak nyomása.

4 A közgyűlés „a számos jelentkezés és a jelentkezőknek azon oknál fogva, hogy a vízmű szállító képessége az eddigi bevezetések által ki van merítve történt visszautasítása"

5 miatt 1871-ben egy negyedik szűrőkút létesítését is elhatározta a hajóhivatali telken, annak ellenére, hogy Lindley ezt ellenezte, és a végleges vízműnek az újpesti szigeten történő kiépítését sürgette. A vízszint emelkedésekor a Duna átitatta a szeméttel feltöltött talajt, iszapos hordalékkal szennyezte el a szűrőberendezést. A parti szűrésű víz kiegészítésére egy második szívócsövet is a Dunába vezettek, a szakértők által javasolt mesterséges szűrőberendezés viszont nem készült el hozzá. Ilyen körülmények között a háztartások vízszükségletét is jelentős részben nyers Duna-vízzel elégítették ki. A vízvezetéki bekötést kérelmezőnek már eleve nyilatkoznia kellett arról, hogy „kötelezi magát szüretien Duna-vízzel is megelégedni".

6 Megsokasodtak a Lindley tevékenységét érő kritikák. Fő ellenfele Bürgermeister Antal kútmester volt, aki maga is pályázott a pesti vízvezeték megépítésének dicsőségére, és 1870-től sorozatban bombázta a tanácsot az ideiglenes vízmű tervezési és kivitelezési hibáit taglaló terjedel52