Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - B. Nagy Anikó: Alkalmi művészet a nyomtatványokon 175-185

10. kép. Ismeretlen m.ester.Gyászjelentés, litográfia, 1872. Kiadó: Légrády testvérek. BTM Kiscelli Múzeum 17685.259 A partecédulák banális formavilága a halállal kapcsolatos tanácstalanságról vall, ha nem is az uniformizáltságnak és a jelképek kiürülésének XX. század végi mértékében. Nagy Ildikó a korszakban kimagaslóan termékeny síremlékszobrászat kapcsán így fogalmaz: A vallásos világkép hanyatlásával a síremlékszobrászat hagyományos jelképei elvesztették érzelmi töltésüket. Az új filozófiákon nevelkedett nemzedék (hozzánk ekkor ér el Schopenhauer hatása) megpróbál szembenézni az elmúlással, amelynek jelképes kifejezésére azonban nem talál megfelelő formákat.

8 A XVIII. században a gyászjelentések az egész haláltusát, az orvosi beavatkozást és a földi búcsút novellisztikusan ecsetelték. A múlt század közepén ha olykor meg is nevezik a halálokot (például: „tüdősorvadályban történt gyászos halála", „hagymázban", „szerencsétlen sebesülés következtében", „vízkórban"), egyre gyakrabban csak hosszas, súlyos avagy rövid szenvedésről tudósítanak. A halál fájdalmas tényeitől való modern kori viszolygást az egyre szűkszavúbb partecédulák is jelzik. A napi sajtó azonban társasági hírként tálalta egyes híres emberek haláltusájának állását. A magánszféra tisztelete és a szemérem joga a notabilitásoknak nem járt. Fojfalvi Jánosy Ferencz m. kir. igazságügyi miniszteri titkárnak s az Országos Törvénytár szerkesztőjének 1879-es halálozási értesítőjén (10. kép) a fejléc, bár a családja adta ki, az elhunyt közerényeit és a nemzetet ért veszteséget sírra borulva gyászoló Hungária alakkal jelenítette meg. A zokogó Hungária a magánjellegű gyászjelentésen a nemzeti jelképek egyre gátlástalanabb használatát jósolja (11. kép). 184