Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Bódis Mária: Színi élet a Duna két partján, 1867-1885 117-122

amellyel indított 1837-ben: Rossini: A sevillai borbélyá\a\. Ha a Nemzeti működése a főváros polgárosodásának tükre, és ha a Népszínház az e korszakban gyarapodó kis- és középréteg színháza, mit mondhatunk az 1867 és 1885 között működő többi fővárosi színházról? Az 1884-es átépítés után a Várszínház hosszú időre a Nemzeti kamaraszínháza marad. A Városligeti Színkör és a Gyapjú utcai színház 1889-ig a német színészet utolsó mentsvárai. A Gyapjú utcait - mintha a sors rendelte volna így - tűzvész pusztította el, a Városligeti Színkört Feld Zsigmond 1889-től a magyar színjátszásnak szentelte. A Hermina téri Fürst Theater működését 1881-ben rendeletileg beszüntették. A Budai Nyári Színkör 1870-től folyvást fogadja a fővárosban szerencsét próbáló vidéki társulatokat, s mint ilyen, tulajdonképpen a vidék színjátszásának tükre. Akkoriban még alig volt városainkban állandó színházépület, így állandó társulat sem. A truppokat direktoraik egyik városból a másikba vitték, és egy-két hónap, netán egy szezon után továbbálltak. Ily módon repertoárjukkal végigvándorolták az országot vagy csak egy-egy kiszemelt területét. A Horváth-kertbe a megszokott műsorukkal jöttek, amely nem volt más, mint a Nemzeti és a Népszínház sikerdarabjainak „utánjátszása". Ezek a társulatok jószerivel támogatás nélkül működtek, tulajdonképpen önfenntartók voltak, kényszerűen a közönség kegyeit keresték, amely tőlük a főváros nagy sikereit szinte egy az egyben azonos kiállításban követelte - főképp a könnyű műfaj területéről. Nyári műsornak a Színkörben ezek a produkciók igencsak megfeleltek. A Budai Nyári Színkör (létezéséig, 1936-ig) ilyeténképp a mai ún. „befogadó színház" elődje volt. A város egyesítésekor Óbuda falusias jellegével csatlakozott a Duna mentén elterülő két városhoz, és maradt is ebben az állapotban csaknem egy évszázadon át - mint mostohatestvér. Színháza nem volt, csak a század végén épült fel a Kisfaludy Színház, s így eme 18 esztendő alatt is - mint az falun általában szokás volt -, ha egy harmad- vagy negyedrangú társulat odatévedt, csűrökben, kocsmákban, fogadókban kapott helyet művészete bemutatására. Azután a Duna két partján épültek és eltűntek színházak. A tárgyalt korszakban létezett tizenkettőből ma kettő áll: az alaposan átalakított Várszínház és a szerencsére teljes eredeti pompájában álló Operaház. FELHASZNÁLT IRODALOM Magyar színháztörténet (szerk.: HONT Ferenc). Budapest, 1962 MALYUSZNÉ CSÁSZÁR Edit: A budai Népszínház. Tanulmányok Budapest Múltjából XIII. Budapest, 1959 PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR Jolán: A Nemzeti Színház 100 éves története. Budapest, 1938-1940 RÉDEY Tivadar: A Nemzeti Színház története I—II. Budapest, 1981 Magyar színháztörténet 1790-1873 (szerk.: KERÉNYI Ferenc). Budapest, 1990 VERŐ György: A Népszínház Budapest színi életében. Budapest, 1925 122