Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)
TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87
Az ünnepségnek talán csak az adott némi fanyar ízt, hogy a megnyitót Borbíró Virgil parasztpárti építésügyi államtitkárral, a régi lóversenytéri stadion mindvégig legszigorúbb ellenzőjével mondatták el Borbíró számára ez a közjáték az aranyhegyi stadionnak a halálát jelentette. Pedig ő mindent megtett, hogy kedves tervét sikerre vigye, s még 1947 őszén újból nekirugaszkodott, hogy meggyőzze az illetékeseket. A Budapest hasábjain megjelent tanulmányában először a stadionkérdés historikumát ismertette, kárhoztatva a „kerületi sovinizmust", amely „árnyékot vet a legtárgyilagosabb javaslatokra is!". A Hajós által ekkor ismét a köztudatba hozott, sűrűn lakott területek mellé építendő afféle tömegsportstadion koncepcióját élesen bírálva kijelentette, hogy a Nemzeti Stadion „nem egyleti pálya, nem kerületi edzőtér, hanem a nemzet legmagasabb testi készségeinek ünnepi küzdőtere", melynek klasszikus vonalaival - a görög mintájú amfiteátrális elrendezést továbbra is érvényesnek tartotta - és esztétikus környezetével is a sport nemesítő szerepét kell hangsúlyoznia. Végkövetkeztetésében ismét az aranyhegyi elhelyezést javasolta - benne immár észak-déli tájolású arénával -, majd így búcsúzott az olvasótól: „Harminc éve folyik a budapesti Nemzeti Stadion elhelyezése körüli, eddig eredményt alig felmutató vita, amely úgyszólván minden évtizedben felújult. Vajon mikor és miképpen ér véget a területek csatája, hogy végre a sport versengése indulhasson meg?" Mint láttuk, Borbírónak nem sokat kellett várni a válaszra: hamarosan ő asszisztálhatott a Népstadion építkezésének megnyitóján, s ezzel végleg elenyésztek aranyhegyi álmai. 190 ÉPÜL A NÉPSTADION A két munkáspárt egyesülésével 1948 júniusában megalakult a Magyar Dolgozók Pártja, és haladék nélkül hozzáfogott politikai hatalmának kiteljesítéséhez. Meghirdette a nagyszabású gazdasági és társadalmi átalakulás programját s ennek keretében a Népstadion felépítését. A hatalmas ipari és szociális beruházások - melyek jórészt az újjáépítés nagyszerű lendületét használták ki - egyszerre szolgálták a kitűzött fejlesztési célokat és a párt ideológiai propagandáját. A félelmetes gyorsasággal kiépülő diktatúra azonnal védőszárnyai alá vette a Népstadiont mint a béke, a monumentalitás és a társadalmi egyenlőség szimbólumát, és felépítését kiemelt beruházásként kezelte. Jellemző, hogy a stadiont ekkor többnyire Centenáris stadionként emlegették - párhuzamot sugallva 1848 márciusa és a száz évvel későbbi forradalmiság között -, továbbá az is, hogy már az 1950. őszi első békekölcsönjegyzést összekapcsolták a stadion építésével. 191 E jelszavak természetesen nem mindig, nem mindenkitől és nem mindenkinek voltak üres szólamok. A sport, a városfejlesztés és az építőművészet iránt elkötelezett, lelkes és tenni kész emberek rendkívüli munkáját, a sportolók és a sportkedvelők rajongását semmiképpen sem árnyékolhatja be, hogy a politika csúcsain lévők egy része rosszhiszeműen és merőben a propagandaszempontokat szem előtt tartva tekintett a stadion felépítésére. Az öt éven át tartó építkezés tervezői feladatait fiatal építészek látták el ifj. Dávid Károly irányításával. Mivel Dávid a megbízást nem pályázat, hanem kijelölés alapján kapta, joggal merül fel a kérdés: hogyan esett rá a választás? Dávid a negyvenes évek közepére már a modern építészet rangos képviselőjének számított, és több stadionterv is állt már mögötte. Az elsőt még 1934-ben készítette két munkatársával egy ankarai tervpályázatra, s ezzel második díjat is nyert. A háború után pedig, immár felkérésre, sportstadion tervével vett részt az 1947-es „Új Csepel" kiállításon, ahol baloldali építészeknek a csepeli munkáskerület kiépítésére vonatkozó elgondolásait mutatták be A tervet nem ismerjük, ám valószínűsíthető, hogy Dávid hírneve és e sportépítészeti munkái hívták fel rá az illetékesek figyelmét. 192 A Népstadion terveinek elkészítésében hosszabb-rövidebb ideig Harmos Zoltán, 193 Fecskés Tibor 194 és Borosnyay Pál 195 - mindhárom pályája elején járó építész - volt Dávid munkatársa. Harmos 1948 májusában került az Építéstudományi Intézetbe - mindjárt a friss megbízással rendelkező Dávid mellé. Fecskés, majd Gilyén Jenő 196 statikai tervező, később Borosnyay 1950 folyamán csatlakozott a csoporthoz. E csoport csaknem az építés végéig változatlanul együtt maradt, a tervezés azonban foipailag először az, 59
