Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

FORRÁS - Cs. Lengyel Beatrix: Budapest ostroma – Széchényi Viktor gróf feljegyzései : 2. rész (1945. február 13-február 26.) 251-269

Az 1990-es évek elején egyik unokája, aki még személyesen jól ismerte, ekképpen emlékezett rá: „... Tőle hallottam először Cenkről, Istvánról, a családról, a nemzetségről - a nemzetről.... Tudvalévő, hogy Viktor nagypapa a Széchényiek krónikása, genealógusa, a családi emlékek és kapcsolatok őrzője, a nemzetség eleven és halott tagjainak összekötője, megtartója, mindenese volt. Egész életében arról álmodott, hogy ... Cenken egy Széchényi-központot létesítene rendszeres összejövetelek és egyéb családi érdekek szolgálatára. ... Családi összejövetelek alkalmával tartott fulmináns beszédeiben mindig így szólított bennünket: »Kedves Krumplicsalád!« - ez a kifejezés egyike volt kedvenc vicceinek. Gyerekkorunkban ezerszer elismételtettük vele, s persze mindig kérdeztük tőle, hogy »Miért nevezi őket krumplicsaládnak, Nagypapa?«, amire a válasz az volt: »Mert a java a földben van!« ... A nagyon kifejlett érzése és érdeklődése a családi dolgok iránt korántsem csak hobbi volt - még csak nem is egyedül az ő napsugaras, kapcsolatkereső, mindent és mindenkit magához ölelő lényéből fakadt -, hanem része volt annak a ragaszkodó hűségnek és hálának, amelyet a nemzet iránt érzett. Ahogyan a rokonságáét, úgy érezte magáénak városa - Székesfehérvár -, megyéje, hazája sorsát. Ő nem hagyott ránk zseniális nagy műveket, mint István. 0 abban lett Istvánhoz hasonlatos, ahogyan ezt a nyomorult kis országot szerette, ahogy ennek sorsáért érezte és vállalta a felelősséget. Az emberi nagyságot pedig nem lehet mással mérni, mint szeretettel és felelősségtudattal. Élete során, mikor én őt ismertem, mindig tanúja voltam igaz, lelkes és dolgos odaadásának, amellyel életét annak a közösségnek szentelte, amelybe Isten őt belehelyezte. Amiért azután - mert el lehet mondani, hogy végül is mindezek következményeként - a történelem egy szerencsétlen pillanatában, agyonverték." Az öreg gróf, élete utolsó évének hányattatásai után, halálában sem lelt nyugalmat. Először a hűvösvölgyi ferences kórház kertjében temették el, egy komód fiókjában, tekintettel a rendkívüli körülményekre. Nem sokkal azután, hogy a ferences barátokat eltávolították a kórházból, a kertben eltemetettek hozzátartozóit felszólították, hogy szállíttassák el rokonaik földi maradványait, mert megszüntetik a temetőt, s az ott maradó hamvakat közös sírban helyezik el Mivel a családnak akkor nem volt a hivatalos eljárásra elegendő pénze, sem lehetősége az intézkedésre, csupán a fakeresztet távolították el, s vitték a Villányi úti ciszter templomba, így előzvén meg a közös sírba temettetést. Amikor Széchényi Viktor felesége 1956-ban elhunyt, a keresztet az ő sírján helyezték el Balatongyörökön. Zsigmond rendszeresen kijárt a volt ferenceskertbe, s az alá a bokor alá rakta le a kegyelet virágait, ahol édesapja hamvait tudta. Örök visszatérő témája volt, hogy a hamvakat exhumáltatnia kellene s édesanyja mellé temettetnie. Számos ok, többek között a felmerült kétségek miatt, hogy pontosan hol is kellene a hamvakat keresni, erre Zsigmond halála előtt nem került sor. Röviddel Zsigmond 1967-ben bekövetkezett végleges távozta után felröppent a hír, hogy a területet be fogják építeni. A családnak, a régi jó barát Jankovich Miklósnak, az Országos Műemléki Felügyelőség néhány munkatársának és Márkus Ferencnek, a család régi kertészének segítségével azonosította Viktor nyughelyét, majd hivatalosan exhumáltatta, s újratemettette felesége mellé, Balatongyörökre. Ezzel sem talált nyugalmat azonban az életében is oly nyughatatlan természetű főúr. Lánya, Sarolta - röviddel saját halála előtt - őt is, édesanyját is újra exhumáltatta arra hivatkozván, hogy mindig is szeretett Sárpenteléjén kívánt nyugodni, s ezért földi maradványaikat oda szállíttatta, s ott temettette el. így azután nem az általa annyira szorgalmazott, fontosnak tartott családi nyughelyen, Nagycenken, hanem régi birtoka közelében talált végső nyugalmat Széchényi Viktor. A feljegyzések - mint azt az első részlet közlésekor is hangsúlyoztuk - teljesen fésületlenek, a napi élet sodrában keletkeztek, s pontosan megörökítik a 75 éves, meglehetősen rossz egészségi állapotban lévő idős naplóíró hangulatváltozásait, félelmeit, apró örömeit, megfigyeléseit. Az előzőekben közölteknél nem kevésbé érdekes eseményeket jegyzett le Széchényi Viktor február 12. után is. Ezek a sorok sem mentesek bizonyos előítéletektől, s természetesen csak egy ember szemszögéből mutatják be az eseményeket. Azonban most is átélhető módon jelenítik meg a felszabadítóként érkező különféle szovjet csapatok be- és átvonulását, majd berendezkedését Budapesten. A város lakóinak hihetetlen nyomorúságát, az egyik félelemtől való megszabadulás után egy másik félelem megjelenését s a viszonylag normális napi élet megindulását a rettenetes ostromnapok után. Kendőzetlenül tükrözik a napi atrocitásokat, a kis 253