Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

FORRÁS - Földes Emília: A fővárosi mecenatúra egy fejezete 211-220

A Fővárosi Képtár kiállítása 1933-ban misszumra. Számomra ez utóbbi tűnik valószínűnek, mivel már az első megbízást is, amelyet a festő a megrendelővel együtt alkotott, a kárhoztatott „műkedvelő" megközelítés jellemezte. A főváros elfogadta csatakép helyett a történelmi esemény szimbolikus ábrázolását, Benczúr pedig a művészi alkotástól oly távoli princípiumot, a történelmi hitelességet, amelyre hivatkozva minden esetben felülbírálhatták művészi elképzeléseit. Ily módon művészi szabadságát elsősorban önmaga korlátozta, a megbízó legfeljebb egyes, olykor igen szép részlet megváltoztatásáért hibáztatható. Árulkodó Szilágyi Sándor, az egyik tanácsadó történész megfogalmazása, aki a nagy történelmi festményhez „magyarázatul" írott könyvében a kép legfőbb erényeként említi, hogy a történelmi esemény szimbolikus ábrázolása ellenére is sikerült a „históriai igazságot" megőrizni: „a decoratio, az öltözetek, a fegyverek, minden egykorú minták után, s az arczképek »ad vivum« készült festményekről vétettek".

78 A kompozíció figuráinak többsége Tüzes Gábor kivételével - valóban az egykori ostrom résztvevőinek arcképei. A könyv illusztrációjának segítségével, amely a művész saját kezű, e célra készített rajza alapján készült, bárki azonosíthatta az ábrázolt személyeket.

79 A kép az ezredéves kiállításon, elsősorban a közönség körében, nagy sikert aratott. A Vasárnapi Újság hosszú ismertetést közölt, számos reprodukció kíséretében.

80 Benczúr pedig megkapta a Szent István-rend Kiskeresztjét. A kiállítást követően a festményt 1897-ben bemutatták Bécsben és Münchenben is, a budapestihez hasonló sikerrel.

81 Az általános érdeklődést jelzi, hogy a főváros ugyanekkor számos kölcsönzési kérelmet el is hárított,

82 „különösen arra való tekintettel, hogy a főváros a festményt a párizsi vüágtárlaton akarja kiállíttatni, s addig azt az újdonság varázsának és érdekességének koczkáztatása nélkül máshol ki nem állítja."

83 A kép az 1900-as párizsi világkiállításon kiválóan szerepelt. Megkapta a Grand Prix-t, az egyetlen magyar festészeti aranyérmet. 217