Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

KÖZLEMÉNY - Pető Mária: Domenico Sestini második magyarországi utazása 203-208

ten csépeltek, de ők a társukat ért sérelem miatt nem akartak segíteni, sőt még azokat is lebeszélték, akik hajlottak volna erre. A bécsi hajó kormányosai arra gondoltak, hogy némi borral vagy sörrel a magyarok megvigasztalódnak, ám ennek az ötletnek sem a rakomány török gazdái, sem a társaság nem örvendezett. Azt gondolták, hogy ily módon megnyugtathatják a magyarokat, de azok, akik a leginkább gúnyolódtak rajtuk, nem tágítottak elhatározásuktól, hogy mindaddig mozdulatlanul hagyják őket, amíg a hajósok nem találják meg a fizetés módját, sőt azzal fenyegetőztek, elvágják a hajókötelet, hogy teljesen összetörjön a hajó. Közben beesteledett, és már senki sem gondolt a parasztok fenyegetésére, sőt a hajósok a szokásosnál is többet ittak, minek következtében elaludtak, s a hajókötelet az ígéret és a fenyegetés szerint a parasztok valóban elvágták. Mikor Mehemed Agà, az utazásban részt vevő másik janicsár ezt megtudta, négy vagy öt lövést adott le a hajóról, anélkül hogy bárkit is megsebesített volna. Ezután kardot ragadott és a szárazföldre lépett, hogy bosszút álljon azon, aki elvágta a hajókötelet, mire a parasztok meg akarták kötözni és bíróság elé hurcolni, de Mehemed kiszabadította magát ezeknek a „mirmidonoknak" a kezéből. Ekkor Sestini megtalálta azt a két török kardot, melyet Konstantinápolyból hozott magával, amikor a Havasalföldre utazott, egy zsidó megragadta az egyiket, szerzőnknek meg odaszólt, hogy fogja a másikat és kövesse őt a szárazföldre. Sestini azonban meggondolta a dolgot, nem szállt ki a hajóról, és nyugodt szemlélője maradt az izraelita vitézségének. Szerzőnk nem tűnt túl bátornak ebben az incidensben, de végül is nem volt rá szükség, a parasztok visszahúzódtak kunyhóikba. Éjszakára őrséget állítottak a hajón, nehogy a sértettek visszajöjjenek és felgyújtsák a bárkát. Másnap reggel a hajómester néhány forintnyi fizetség ellenében csigát hozatott a parasztokkal, s ezzel lehúzták a hajót a zátonyról. Időközben értesítették a vajkai bíróságot, s a bíró meg is érkezett a helyszínre. Miután meghallgatta a feleket, Sestini az igazságtétel érdekében latinul közbeszólt, amire a bíró dühös szemmel így válaszolt neki: „Tace, quia leges nostras ignoras!" Végül is az arany csengése simította el az ügyet, a lövöldöző törököt 25 forintra büntették meg. Miközben a veszekedés folyt, Sestini inkább a szigeten sétálgatott, megfigyelte az itteni növényvilágot, elbeszélgetett egy asszonnyal, aki Polygonum avicularét (porcsinfű, madárkeserűfű) gyűjtött, és szerzőnk kérdésére azt a választ adta, hogy aranyér gyógyítására főzetet készít belőle. Talán túl hosszadalmasan időztünk ezeknél a látszólag jelentéktelen eseményeknél, de ezek azok, melyek élővé teszik az olasz utazó naplóját. Előtte és utána többen is megtették a dunai hajóutat, az egyes városok leírása természetszerűleg hasonló, ezért lehet fontos az egyéni élmények közreadása, melyek egyúttal a XVIII. század végének közlekedési viszontagságaira is kellőképpen rávilágítanak. A szigetközi települések elhagyása után, augusztus 30-án Gönyűnél szálltak ki pihenni, az ottani postaállomáson ebédeltek meg. Ezután Neszmély irányába haladtak, és estefelé Komáromba érkeztek. Komárom tekintélyes várral bíró település, de a várba nem engedtek belépni sem törököt, sem zsidót, sem külföldit, így hát Sestini sem igen pályázhatott erre törökös öltözéke miatt. Mindemellett nagyon szerette volna megtekinteni, ezért közölte a várnaggyal, hogy ő egyszerű utazó, és nem a ruha teszi az embert, („l'abito non fa il monaco" - a közmondás olasz megfelelője). Végül is a parancsnok megengedte neki, hogy belépjen, sőt még azt is, hogy lemásoljon két római kori feliratot, melyek az erődben voltak elhelyezve.

8 Neszmély, Almás, Süttő után - ez utóbbinál megemlíti a vörösmárvány bányát - megérkeznek Esztergomba. A város nevezetességeit leírva ugyan nem derül ki, hogy itt kiszálltak-e, vagy Sestini más forrásokból merítve mondja-e el a tudnivalókat. Ezután egy magas várat pillantanak meg, „illír nyelven" Visegrádot. Szerzőnk tud az itteni királyok találkozójáról, Salamon fogságáról, Mátyás palotájáról, valamint arról, hogy a magyar koronát sokáig őrizték a várban. Visegrád lakossága inkább német, mint magyar, s szőlőműveléssel foglalkoznak. Mielőtt Vácot elérték volna, még látták a Szentendrei-szigetet, s Sestini megjegyzi, hogy Óbuda és Újbuda között is van egy erdős sziget, a „Hasen-Insel", a Nyulak szigete, azaz a Margitsziget. Vácott vendéglőbe is betérnek. Szerzőnk megemlékezik arról, hogy járt már itt első magyarországi útja során, s hogy addig nem beszél róla, amíg ezt az első útját nem publikálta. 205