Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Szívós Erika: Városvezető elit Pesten a XVIII-XIX. század fordulóján 9-25

gyatéki leltárak alapján is megválaszolhatók: így pl. arra, hogy milyen vagyonszerkezet mutatható ki az egyes esetekben, milyen egyéb gazdasági tevékenységre, ill. jövedelemforrásra utalnak az inventáriumok, s hogyan viszonyul egymáshoz a vagyon és az alkalmazotti kereset. A vagyonszerkezetet tekintve általában jellemző volt, hogy a háztulajdon képviselte benne a legnagyobb értéket; többnyire a becsült vagyon értékével felérő összeget, illetve annak többszörösét. Ezen az általános megállapításon belül azonban szinte minden vizsgált hagyaték valamilyen sajátos esetet mutatott. Mosel Józsefnek (1775-ben polgármester) 1786-os hagyatéki leltára szerint belvárosi házát jóval meghaladó értékű földjei voltak; a szőlőskert, a majorság, a különböző területeken elhelyezkedő szántók, rétek összesen csaknem kétszer akkora értéket képviseltek, mint maga a ház; Madedl Jánosnak (1802-ben aktuárius, később főjegyzőségig vitte) terézvárosi háza mellett feleakkora értékű tétényi szőleje volt; de találkozunk olyan esettel is, amikor az illetőnek nem volt háza (ez egyébként a városvezetés felső rétegében eléggé szokatlan), csak egy házhellyel rendelkezett a Terézvárosban, valamint értékesebb szőlővel; ugyanakkor vagyona legnagyobb részét - a szőlő értékének két és félszeresét - aktív kintlevőségei képviselték. Az ő esetében úgy tűnik tehát, hogy mellékes jövedelemforrásként rendszeres és olykor nagy összegű pénzkölcsönzéssel foglalkozott. A készpénz aránya a hagyatékokon belül megint csak igen eltérő lehetett. Volt, akinek esetében nagy összegű készpénz szerepelt a hagyatékban; volt, akinél ez minimális arányt képviselt, viszont nagyszámú értékes ékszert, ezüsttárgyat tüntettek fel; s volt, aki teljes vagyonát ingatlanba fektette, s a hagyatéki leltárban szereplő megjegyzés szerint („in baaren Geld nichts") egyáltalán nem maradt utána készpénz. Egy másik sajátos vonása a hagyatékoknak a passzívum-tétel nagysága. A vizsgált leltárak alapján úgy tűnik, nem volt ritka, hogy a városatyák halálukkor tetemes összegű tartozást hagytak maguk után, ennek nagysága olykor felért a városi ház értékével, bizonyos esetekben pedig a teljes ingó és ingatlanvagyonnal. A kutatás további feladata azt tisztázni (más források bevonásával), hogy mi áll emögött a jelenség mögött; mi vezethet relatíve jómódú, tekintélyes emberek teljes eladósodásához, illetve egyáltalán eladósodásról van-e szó, vagy pedig arról, hogy a hagyatéki leltár/végrendelet felvétele időpontjában az örökhagyónak folyamatban lévő üzleti ügyei voltak, még kiegyenlítetlen tartozásokkal, ami nagy összegek esetén talán arra is utalhat, hogy az illető különféle tranzakciói során nagyobb tőkét forgatott. A személyes anyagokban talált, egyes városatyák esetében kötegnyi adásvételi szerződés azt mutatja, hogy a pénz forgatásának elterjedt módja volt az ingatlanok gyakori adásvétele; különösen a szőlők, szántók cserélhettek gyakorta gazdát. A háztulajdon, mint arról már volt szó, általánosan jellemző a vizsgált rétegre. Bizonyos esetekben a ház - vagy az egyik ház - a feleség részéről került a családba; pl. Domokos József szenátor végrendeletéből megtudjuk, hogy amikor a felek összeházasodtak, a férj kifizette az adósságokat, amelyek az özvegy házát terhelték, s így jutott annak birtokába. A jobb módú városatyáknak két, olykor három háza is volt a városban; feltételezhető, hogy ezeket a házakat kiadták, s az ebből befolyó pénz szolgált külön jövedelemként. Már az eddigiekből is kitűnik, milyen változatos módokon tettek szert a városvezető elit tagjai a tisztviselői fizetés mellett más jövedelmekre. Esett szó rendszeres pénzkölcsönzésről, házkiadásról, ingatlanok adásvételéből befolyt jövedelemről; a gazdálkodás is meglehetősen elterjedt volt, amint azt a szőlők, rétek gyakori birtoklása mutatja. Ezeket a földeket bérletbe is kiadhatták, illetve a termést - főként bort - értékesítették. Fontos megemlíteni az iparűzést és a kereskedelmet is; amint azt már a szakszerűsödés kérdéskörénél érintettük, a városigazgatásban végzett munka a városvezetés számos tagja esetében még nem kizárólagos hivatás (különösen a XVIII. században). Nem érdektelen megvizsgálnunk, hogy mekkora hányaduk élt a tisztviselői fizetésből, illetve hányan rendelkeztek mellékes jövedelemmel. Schmall Lajos közöl egy ilyen jellegű kimutatást az 179l-es fizetési táblázat alapján:** 13