Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Breinich Gábor: A magyar városok szövetkezése a dualizmus korszakában 85-114

jaiban megfogalmazott célkitűzések azonosak. A rendezett tanácsú városok értekezletén, amelyet Budapesten tartottak meg, az ott megjelenő Bárczy István, a főváros polgármestere a jelenlévők egyetértésével találkozva fejtette ki véleményét, mely szerint, a városoknak a közös célok érdekében okvetlenül egyesülniük kell, külön-külön akcióknak nem lehet sikerük.^'' A két szervezet közötti kapcsolatteremtésre a következő év folyamán került sor. A rendezett tanácsú városok polgármestereinek III. kongresszusa 1907. szept. 16-án átiratot intézett az abban az időben Pécsett ülésező törvényhatósági jogú városok polgármestereinek értekezletéhez a két szervezet egyesülése érdekében. Pécsett a javaslatot elviekben elfogadva az egyesülés módozatának megállapítására bizottságot is delegáltak.^' Ez alkalommal hangzott el javaslat Szvacsina Géza kolozsvári polgármester beszédében egy Budapesten tartandó, az összes magyarországi város részvételével zajló kongresszus megtartására, amelyen a főváros polgármesterének elnökletével a városokat közösen érdeklő ügyeket tárgyalnák meg, s gondoskodnának a megállapodások végrehajtásáról is. A kongresszus résztvevőit a városok polgármesterei, az illető kerület országgyűlési képviselői, továbbá a városok által bejelentett képviselők alkották volna.^** A válasz erre az elgondolásra nem váratott sokáig magára. A városi közigazgatási kérdések szaklapjában, az ekkor induló Városi Szemlében, Bárczy István felkarolta a kezdeményezést, amelyet korábban ő maga is sürgetett. Bárczy írásában kifejtette azon elképzelését, hogy a kongresszus megrendezésén túl egy állandó szervezet létrehozása is szükséges, amelynek feladata a törvényjavaslatok városi szempontok szerinti áttanulmányozása lenne. Elképzelése szerint az állandó bizottság észrevételeit valamennyi polgármesterrel közölve, közreműködésüket kérve kellene a törvényhatóságoknak felirattal fordulni az országgyűléshez, s egyúttal a városok országgyűlési képviselőit is felszólíthatnák érdekeik hathatós védelmére. Első ilyen feladatként az adóreform kérdését javasolta megvitatni, s távolabbi célként egyéb más törvényjavaslat mellett a városi törvény javaslatának ügyét emelte ki. Külön elemezte a városok egyes csoportjai közötti korábbi elszigeteltséget, s különösképpen a főváros-vidék ellentétet: „Ha a dolgokat nem felszínesen vizsgáljuk, meggyőződhetünk, hogy igazi érdekellentét a főváros és a többi magyar városok között nem volt és nem is lehet. A főváros kivételes helyzetéből magyarázható látszólagos előnyöknek mindig megvoltak és meglesznek a maguk terhei. Teljes mértékben osztozunk a magyar városoknak úgyszólván minden bajában, ki akarjuk venni részünket a közös küzdelemből is... Egyesülni kell tehát a magyar városoknak jövőjük érdekében. Csak így fognak tudni kellő erővel fellépni, így tudnak kívánságaiknak nyomatékot adni. S ezt bátran tehetik, mert ezzel nem partikuláris érdekeket érvényesítenek, hanem a városi lakosság boldogulásával biztosítják egyszersmind az egész ország haladását."^^ A városok egymásra találását, amit lendületes mondatokkal Bárczy is üdvözölt, nagymértékben elősegítették az ország politikai életében bekövetkezett változások. Az időszak, amelyben a városok szervezkedése zajlott, az országos politikai küzdelmeknek is jelentős fordulatokkal terhes periódusa voU. A hagyományos politikai frontok felbomlóban voltak, az 1880-as 1890-es évektől megjelent agrárius-merkantil ellentét más dimenziókat is adott a klasszikus 48-as, 67-es ellentéteknek. A merkantilisták - a fináncohgarchia és a velük érdekkapcsolatban álló nagybirtokosok - csoportja politikailag a kiegyezés mellett állt, gazdaságpolitikailag pedig alapvetően a liberális elvek és a hatékony ipartámogatás mellett szállt síkra. A velük szemben álló agráriusok tábora a szabadelvű kormányok gazdaságpolitikájával elégedetlen földbirtokosok csoportját jelentette, amely gazdasági és politikai befolyását féltve, nem önálló pártként, hanem a kormányzatra állandó nyomást gyakorló csoportként, pártokba is beépülve működött. Céljaik elérése érdekében nem zárták ki a kiegyezés esetleges módosításának lehetőségét sem.^" A Szabadelvű Párt 1905-ben bekövetkezett bukása nyomán keletkezett kormányzati válság után, majd a Fejérváry-kormány regnálását követően erős agrárius befolyást képviselő koalíciós kormányzat került hatalomra. Az 1906 és 1907 közötti időszakban a koalícióban részt vevők érdek96