Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

KRÓNIKA - Buzinkay Géza: Az újkori Budapestet bemutató kiállítás születése 381-385

A sikeres és vonzó várostörténeti kiállítást másként képzeltem el. A történeti kiállításnak műfajilag különböznie kell a művészeti vagy a régészeti-néprajzi kiállításoktól. Lényegéhez tartozik, hogy kontextusba ágyazva mutassa be a tárgyakat, és ezek a tárgyak számára nem műtárgyakként jelennek meg, hanem egy adott kor társadalmának, kultúrájának dokumentumaiként és bizonyságaiként. Vagyis egy történeti kiállítás bizonyít, értelmez és magyaráz. Röviden: a történeti kiáUítás elsősorban ismeretanyagot nyújt a nagyközönségnek. Feladatát azonban nem láthatja el közvetlen oktatással, mert akkor ellenszenvessé és unalmassá válik (mint a még nem is olyan távoli, alkalmazott ideológiai kiállítások). A hatás, a közönség odacsábítása, visszatérésre buzdítása érdekében a nyitott barátságosság, az atmoszféra-teremtés vonzó eszközeivel kell élnie. Másképp megfogalmazva: enteriőr-tipusú bemutatásoknak, jelenetek rekonstrukcióinak a hangsúlyok kitétele érdekében szimbolikus értékű tárgyak és helyszínek minél közvetlenebb megközelítési lehetőségeinek, az interaktív technika használatának, akár színpadiasnak is nevezhető látványelemeknek, világítási és hangeffektusoknak, s végül összetett tartalmú, többszintű, több rétegű feliratoknak az alkalmazását igényli. Sőt módot kell találni arra, hogy múzeumi „tárgyként", a kiállítás szerves részeként jelenjen meg a rögzített, dokumentumértékű hang és mozgókép. Ami a kísérőszöveget illeti, itt is szándék volt eltémi a hagyományoktól. Történetszemléletileg is indokolt, hogy szakítsunk azzal a tévhittel, amely szerint a mi történelmünk a saját belügyünk. A magyaroktól és budapestiektől származó véleményeknél nem kevésbé fontos az, amit az ide csak látogatóba érkező, vagy itt valamilyen vállalkozásba kezdő külföldiek, illetve nem magyarok fogalmaztak meg. Emellett a közönség felé forduló múzeum attitűdjének egyik fontos jelzése is lehet, ha a látogató érzékeli, hogy nem csak egy mindentudó szakember homogén oktatószövege vezeti őt végig a kiállításon, hanem a városban különböző korokban megfordult vendégek, utasok, látogatók által rögzített írásokat is olvashat a tárgyak körül, hisz egy külső szem megfigyelései már önmagában érdekes. Ezért formáltuk a a fővárosban járt vendégektől származó idézeteket a kiállítás szerves részévé. A kiállítás megrendezésének stílusa, a korszerű technika használata azonban bármilyen fontos is, csak akkor jelenhet meg, ha van min megnyilvánulnia, ha egy határozott koncepciót valósit meg. Ha el akarjuk kerülni a zagyvaság, a heterogén jellegű és értékű tárgyak ömlesztésének látszatát, óhatatlanul szükséges egy világos és feszes koncepció kibontása. Tehát meggyőződésem, hogy a koncepció az elsődleges, és ennek nem mond ellent, sőt használhatóságának kritériuma, hogy a lehetséges vonatkozó tárgyi anyag és a térben való kifejezés lehetőségeinek szem előtt tartásával kell elkészülnie, természetesen team-munkában. Mindezeket a szempontokat megfontolva, „a mellény újragombolása" érdekében el kellett térni a Budapesti Történeti Múzeumban hagyományos munkamódszertől. Az Újkori Várostörténeti Osztály egyik munkatársa, Vígh Annamária kapott megbízást a kiállítást létrehozó munkálatok vezetésére, s egyúttal egy várostörténész szakembert, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársát,Gyáni Gábort kértük fel egy fél éves „továbbképző" szemináriumsorozat megtartására. Ennek az volt a célja, hogy egy programvezető összefogásával végigvitt várostörténeti tréning során alakuljon ki az új koncepció. Vagyis a kiállítás szakértőjeként megnevezett szakember más szerepet játszott, mint amit ez a fogalom hagyományosan fed. Nagyobb szerepe volt a gondolkodás- és szemléletmód alakításában, mint a részletek szaktörténészi ellenőrzésében. Tevékenységét még akkor is gyümölcsözőnek tekinthetjük, ha mára már világos, hogy néhány részterület kidolgozója túltette magát a közös gondolkodás és munka nehézségein. A kurátori munkastílus hangsúlyozott szellemi önállóságának hagyománya a közös munkában, az összehangolásban a kívánatos eredmény eléréséhez szükséges kompromisszumok meghozatalában gyakorlatlan munkatársak együttdolgozása nem volt könnyű feladat. Ezeket a nehézségeket kezdetben még az a körülmény is felerősítette, hogy nem az intézményi hierarchia szerinti vezető irányította, hanem annak egyik beosztottjára hárult. Ezért az előkészítő munkálatok 382