Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Bánffy Miklós gróf, a színházi látványtervező 337-347

A figurinok színeit viszont egy másik nagy művész, Márk Tivadar^* festette meg/' aki a harmincas években ifjú tervezőként megtalálta az Opera jelmeztárában a rongyos, tönkrement jelmezeket. Értéküket azonnal felismerve, így kívánta - szerencsénkre - megőrizni őket. Bánffy és Márk rajzai együtt, tökéletesen dokumentálják a tervező elképzelését, annál is inkább, mert a díszletterv is megmaradt.'"" A színpad két sarkában egy-egy hosszú keskeny vártorony ágaskodik, középen kis domb, baloldalt patak, előtte fák. „Mikor széttárul a függöny, már telítve vagyunk a muzsika bódító fűszerével" írta Bálint Aladár^' a „Nyugat"-ban, felismerve, hogy ezúttal a zene az, ami elsősorban a kritikus értő magasztalására szorul. Általában azonban úgy tűnik, a korabeli színikritikák elsősorban a látványra figyelnek, ez aratta le az első sikert, ami valószínűleg rosszul esett Bartóknak, s Balázs Béla meg is orrolt miatta. Farkas Ferenc'^ emlékei szerint, jóval később, a Szovjetunióból hazatérve „...egy kicsit gúnyosan úgy nyilatkozott, hogy (Bánffy) raccsolt, és azért tűzte ki a Fából faragott királyfi előadását, mert szép díszleteket lehetett hozzá készíteni". Mindenesetre Bánffy taktikája bevált, a balett a szép színpadképpel együtt siker lett, és így teljesíteni lehetett a következő évben Bartók régi vágyát, bemutatni az 1912-ben írt Kékszakállút, amelynek díszletét" természetesen a gróf tervezte. „A mérhetetlen magasságba meredő csupasz, szürke kőfal, amely az ablaktalan, komor csamokot határolja, nemcsak már az első pillanatban megadja a darabhoz és a zenéhez a kellő hangulatot, hanem szinte irányítóan hat a két szereplő egész játékára, minden gesztusára is. A titokzatosan sötétlő két ajtó, melyeknek csúcsíves sötét lapjáról rejtelmesen csillognak az ajtók mögötti dolgok szimbólumai, szabályos távolságban, de különböző szintben helyezkednek el és az, hogy lépcsőzetes teraszok vezetnek mindegyikhez, szinte parancsoló törvényszerűséggel szabja meg a sze-replők mozgását"'"* - olvashatjuk a „Magyar Színpad" ismertetésében. De sokkal több, a díszlettel foglalkozó írást nem találunk, elsősorban a zeneművet ismertették a kritikák.'' Bánffy 1918-ban még Radnai Miklós Az infánsnő halála c. művéhez (bemutató 1918. ápr. 14.) tervezett díszleteket és jelmezeket, majd a politikai tevékenység elsodorta a színház közeléből, „...s őt is elnyelte az a moloch, mely nálunk minden tehetséget elnyel: a politika.""* Ezeket a sorokat A szépség és cselekvés című novellájában olvashatjuk, de mintha sajátmagáról írta volna. 1935-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon megrendezte Az ember tragédiáját. 1942-ben Kolozsvárott a Nagyúr bemutatójának (1942. június 2.) a díszleteit és jelmezeit'^ tervezte, amelyeket az OSZK Színháztörténeti Tárában őriznek, s ugyancsak ott található Az ostoba Li c. kínai mesejátékának 5 díszletterve'* is. Ezek azonban már nem színháztörténeti jelentőségűek. Bánffy nem volt avantgárdé újító, de a megmerevedett színház nagy reformereinek, a svájci Adolph Appiának, az angol Gordon Craig-nek, az orosz Leon Bakszt-nak korszakalkotó újításait megragadó művészi tehetséggel és invencióval szinte egyidejűleg közvetítette a magyar színpadra. Rövid, rendkívül sikeres díszlet-, és jelmeztervezői tevékenysége megtermékenyítette a magyar színházi életet, s új vágányra állította a szcenika művészetét. A tanulmány célja csupán a figyelemkeltés volt, gróf Bánffy Miklós színházművészeti eredményeinek felvillantása. Remélhetőleg a jövőben, alapos kutató, feltáró munka, a még lappangó művek esetleges megtalálása után, e reneszánsz műveltségű és sokoldalú tehetségű főúr intendánsi és színpadkép-tervezői munkásságát teljes mélységében be lehet majd mutatni. 344