Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Létay Miklós: A Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösség története 315-324

folyt, ebben az esetben is a peremkerületekben, azaz a fővároshoz csatolt egykori falvakban. Jónevű szakemberek, mint például Gönyei Sándor (1886-1963), Vargha László (1904-1984), valamint műegyetemi hallgatók végezték ezt a munkát, melynek során több mint 200 fényképet és 500 rajzot készítettek a telkekről, az utcai- és udvari homlokzatokról. Hasonló nagyságrendben, s leginkább szociográfiai jelleggel - gyakran az életmód egészét érintve - kerültek rögzítésre a lakáskörülmények, elsősorban Óbudán. Mindenféle szempontból jelentéktelen a táplálkozás anyaga és tulajdonképpen ugyanezt mondhatjuk el a viseletről is. Ez utóbbival kapcsolatban az egyetlen kivétel Boross Marietta gazdagon illusztrált monográfiája a pesti oldal (azaz a peremkerületi falvak) népviseletéről, amely már 1954ben elkészült, s minden munkatervben és jelentésben, mint az egyik publikálásra javasolt mű szerepelt, sajnos mindhiába. A budapesti piacokkal és vásárokkal csak néhányan foglalkoztak, ami nem jelentett többet egykét rövid leírásnál. Kedvezőbben alakult a helyzet a kézműipar esetében. Csalog Zsolt a háziiparként végzett gyékény-, szalma- és vesszőfonásról, Bodgál Ferenc (1932-1972) a kovácsmesterségről gyűjtött össze számos adatot. A Munkaközösség több tagja társadalmi csoportokat, illetve típusokat tanulmányozott, ami alatt leginkább fővárosba került falusi nőket és gyári munkásokat kell érteni. Ugyanakkor viszonylag nagy számban rögzítették munkások, munkásszállók, munkás lakótelepek életmódját is. Egyébként e két témakör elválasztása a tartalmi átfedések miatt elég nehéz. Tételszámát tekintve a második legnagyobb egység a munkáskultúra, amely összetételében meglehetősen egysíkú, lévén 90 %-a 1914-1949 közötti újságok kijegyzetelésével keletkezett cédulatömeg. S mindezt egyetlen ember (Tiborcz Zsigmond) készítette. Joggal panaszolta Dömötör Tekla az Albizottság 1955. febr. 8-i ülésén, hogy „a munkásfolklór, a munkáséletmód kutatása káderhiány miatt nehézségekkel küzd. Új kutatók bevonására lenne szükség." A közepesnél valamivel nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a gyermekjátékok iránt. Az egyetemi hallgatók - főleg Csalog Zsolt és Kiss Gabriella - nemcsak a már annyiszor emlegetett külső kerületekben írták, rajzolták le a játékokat, hanem például az I. kerületben, a Belvárosban vagy Zuglóban is, ami egyértelműen pozitívumként értékelhető. Mivel gyakoriatilag a Folklore Tanszék szervezte és irányította a Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösséget, magától értetődő, hogy szorgalmazta szokások gyűjtését. Ennek során idevágó történeti adatokat, naptári ünnepekhez és az óbudai szürethez kapcsolódó szokásokat derítettek fel, többek között Kriza Ildikó részvételével. Az egyik legnagyobb adathalmazt hozták össze, amint ez utólag megállapítható. A hiedelmek csupán egy-két ember kíváncsiságát keltették fel és az a kevés, amit lejegyeztek, jobbára Óbudáról származott. Minimális érdeklődés jellemezte a mese, vers témakört. E megállapítás annak ellenére igaz, hogy Istvánovits Márton egy Pestimrén élő munkástól több mint 100 mesét gyűjtött összes, amiből először egyetemi szakdolgozatát írta meg „Egy magyar munkásmesemondó" címmel (1955), majd könyvként való publikálásra készítette elő, de végül is nem lett belőle semmi. Közepes mennyiség és vegyes összetétel jellemzi a dalok körét, hiszen van itt óbudai-, illetve munkásmozgalmi műdal, szlovák népdal és egy pesti asztalos dalkészlete. Közülük a legtöbbet Tóth János jegyezte le. Az Albizottság, - ha kis számban is, - de elfogadott egyértelműen történeti (ipar-, munkásmozgalom- és várostörténeti) gyűjtéseket és pályázatokat is, ami azzal magyarázható, hogy elméletileg sohasem határozta meg saját kutatási területét és tudományos illetékességét meghaladó programot tűzött maga elé. Végül említést kell tennünk jelentésekről, cikk- és könyvismertetésekről, várostörténeti fényképekről, stb., melyeket összefoglalóan és jobb megnevezés híján Egyéb vagy Vegyes címszóval jelölünk. Az előzőekben többször emlegettük a pályázatokat, de ismertetésükkel még adósak vagyunk. Az Albizottság 1954-1959 között minden év közepén, több napilapban (pl. Szabad Nép, majd Népszabadság, Esti Hírlap) felhívást tett közzé az alábbi szöveggel: 318