Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Vázsonyi Vilmos és a budapesti várospolitika 1894-1906 219-247

addig szedett átírási díjat alakítsák át az állami vagyonátruházási illeték pótlékává, és minden ingóés ingatlan vagyonátruházás után szedjék, amelyet az állami illeték terhel. Ezt a közgyűlés elfogadta a demokrata képviselőknek az illeték progresszivitására és a kis hagyatékok mentesítésére vonatkozó kiegészítéseivel együtt. Az elvi jóváhagyás érdekében felterjesztést intéztek a kormányhoz, amely szokás szerint évekig válasz nélkül maradt."' Hasonlóképpen megrekedt az elvi helyeslés szintjén a betterment adóra vonatkozó határozat. A telekérték a hozadéki adók által utói nem ért, a város fejlődésével automatikusan növekvő, de a közterhekhez addig minimális mértékben hozzájáruló adóalapot kínált, aminek kiaknázása az egyik legígéretesebb kitörési pontot jelenthette a háztartás válságából. Ez a kérdés felmerült a burkolási, a csatornázási és a városrendezési szabályrendeletek revíziójára vonatkozó tárgyalások során is. A betterment-elv bizonyos érvényesülésének minősülhetett az, hogy e munkálatok költségének jelentős részét - szemben az addigi helyzettel - az érintett telektulajdonosok által fizetendő járulékok fedezzék. A szabályrendeletek több éves kálváriája is azt mutatta, hogy a közgyűlés változatlanul ellenáll a tulajdonos polgárság nagyobb arányú tehervállalásra kényszerítésének. A burkolási járulékokkal összefüggő vita kapcsán a pénzügyi ügyosztály is kénytelen volt megállapítani: „Valahányszor a a törvényhatósági bizottság közgyűlésén a bettermentről szó volt, - ezen elv érvényrejuttatása mindenkor általános helyesléssel találkozott... amikor azonban alkalom nyflik ezen helyes elv gyakorlati érvényre juttatására, az következetesen meghiúsul, avagy legalábbis élénk ellenzésre talál."'" Az ügyosztályi előterjesztés arra is felhívta a figyelmet, hogy a szokásos járulék-elv csak egyik, és nem is az „igazi" formája a bettermentnek. Közelebb áll ehhez az Egyesült Államok városaiban rendkívül széles körben alkalmazott „special assessment". Ennek jellegzetessége, hogy bizonyos közmunkáknál (utcanyitás, szélesítés) nem csupán az ingatlanok méretét, homlokzathosszát, hanem az értékben beállott gyarapodást is számításba veszi a költségek kirovásánál, ebből következően az nem is csak a közvetlenül érintett ingatlanokra korlátozódik. Tiszta betterment-elven alapuló törvények azonban először Angliában születtek az 1890-es években. Itt nem a költségekből indultak ki, hanem egyes konkrét városrendezési műveleteknél „értékjavulási területet" jelöltek ki, amelyen belül a kimutatható értékemelkedés meghatározott százalékát megadóztatták. A hatósági akcióktól függetlenül, a város általános fejlődése révén bekövetkező értékgyarapodás pedig vagy időközönkénti általános becslésen alapuló községi telekadó, vagy az átruházásokhoz kötődő, a legutóbbi átruházás óta elért értékmelkedést lefölöző adó révén fogható meg. E lehetőségek felsorakoztatása után az ügyosztály végül arra a következtetésre jutott, hogy a fennálló hozadéki adók súlyos terhe mellett „a telkek értékemelkedésének megfelelő megadóztatására is kiterjedő egészséges önkormányzati adórendszer ki nem fejlődhetik."" A közgyűlés vezető csoportjának ahhoz sem ereje, sem komoly szándéka nem volt, hogy a tulajdonos polgárság nagyobb mértékű megterhelésével keressék a kiutat a város infrastrukturális fejlődésének megtörésével is fenyegető pénzügyi krízisből. Ehelyett a „takarékosság hiányát" ostorozták folyamatosan, továbbá az állam által átruházott feladatokból adódó költségekben, és egyes jövedelemforrásoknak a kormány által történt elvonásában igyekeztek megjelölni a gazdálkodási nehézségek fő okát." A főváros súlyos pénzügyi helyzete miatti kölcsönös egymásra mutogatás politikailag is repedéseket idézett elő a kormány és a közgyűlési többség közötti, mindaddig lényegében zavartalan viszonyban. Széll Kálmán miniszterelnök belügyminiszterként az 1902 évi költségvetést jóváhagyó leiratában közölte, hogy a „kibontakozást ...első sorban a fővárosnak magának kell önkormányzati körében megtalálnia". „Ha a háztartásban nem váltakozó érdekcsoportok ötletszerű akarata, hanem egy czéltudatos, tervszerű programm lesz az irányadó, ha a közérdekek minden téren kizárólag uralkodnak az egyéb érdekek fölött..." ez esetben a főváros képes lesz háztartását rendezni." A közgyűlésen az „érdekcsoportok" uralmára utaló kitételek nagy felzúdulást keltettek, amire Vázsonyi kijelentette: ebben a kérdésben Szélinek van igaza, leirata azonban egészében egy 233