Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Vázsonyi Vilmos és a budapesti várospolitika 1894-1906 219-247

hogy a vállalkozókkal kötött szerződésekben a város tartsa fenn a jogot az alkalmazottak maximális munkaidejének és minimális bérének meghatározására. Szerepelt még a programban a teljesen ingyenes népoktatás, valamint „kisipari alakban folytatott foglalkozások mindjobban terjedő kapitalizását" megakadályozó, és a munkásosztályt az „individualista társadalmi rend keretében" megtartó „czéltudatos demokratikus városi politika" követelése. Hasonló célkitűzéseket a Kasicsféle I. kerületi Szabad Polgári Párt programja tartalmazott (de már az általános választójog igenlésével). Más kerületekben fellépő ellenzéki csoportok programjai jóval elmosódottabbak voltak. Az 1897. évi törvényhatósági választások újszerű mozzanata volt, hogy az I., a III., a VI., VII. és a VIII. kerületek ellenzéki csoportjai elhatározták közös virilista lista összeállítását a 45-ös bizottság listája ellen. Ezt nem sikerült megvalósítani. A felbuzdulás eredménye csupán egy röplap lett, amely arra szólította fel a választókat, hogy az egyedüli hivatalos listáról töröljék a név szerint felsorolt törzsfőnököket (Országh Sándor, Mérő János, Pucher József, Hűvös József, Heltai Ferenc, Rémi Róbert), és helyükre a szövetkezett pártok jelöltjeit írják be.^^ Egyik kerületben sem sikerült azonban olyan közismert egyéniségeket felléptetni, akik a hivatalos jelöltek ellenében kellő számú szavazatot hoztak volna. A Terézvárosban sem volt egység abban, hogy a kaszinó listájáról ezúttal is sokak által törölt Dezsényi helyére kit írjanak be (Vázsonyi ezúttal nem esett újjáválasztás alá), így a demokrata lista előre látható bukása mellett egyénileg sem sikerült egyetlen jelöltjüknek sem bejutni. A választás a községpolitikai ellenzék érdemi megerősödése nélkül ért véget.^** VÁZSONYI ES A VÁROSPOLITIKA VÁLSÁGA Vázsonyi addigi elszigeteltsége azonban több tényezőnek köszönhetően fokozatosan oldódott, és a következő, 1900. évi községi választás idején már az egyik legtekintélyesebb városatyának számított. Ennek legfontosabb oka az volt, hogy a törvényhatósági bizottság irányító csoportját nagyjából ettől az időtől kezdte komolyan aggasztani az addigi várospolitika pénzügyi alapjainak teljes ellehetetlenülése. A gazdálkodásnak elsősorban az állami adók pótlékolására alapozott rendszere nem biztosította a bevételeknek a város kiépülésével és a népességszámnak az 1890-es években kiemelkedően viharos ütemű gyarapodásával arányos bővülését. Ráadásul 1898-tól, a konjunktúra megtörésével az adóbevételek éveken át stagnáltak, miközben a háztartás terhei egyre fokozódtak, nem utolsó sorban a felvett kölcsönök törlesztése következtében. A város 1890-től kezdte meg nagy volumenű beruházókölcsönök felvételét, és az évtized nagyrészében tartó konjunktúra sodrában végrehajtotta azoknak az alapvető közműrendszereknek a kiépítését, amelyek a hagyományos rendészeti igazgatásból kinőtt feladatok ellátását a nagyváros viszonyai által megkövetelt szinten biztosították. Ebben az időben még csak olyan üzemeket és intézményeket vettek városi kezelésbe, amelyek a hatósági feladatok teljesítésével szorosan összefüggtek. A jövedelmező vállakózásokkal kapcsolatban határozottan a magánvállalatok koncesszionálásának politikáját folytatták. A kölcsönök törlesztését így a háztartás hagyományos bevételi forrásiból kellett megoldani, amelyek súlypontja az adóbevételeken volt. A századelő dekonjunktúrájának viszonyai között a városvezetés a a közterheknek az adott szerkezetben történő emelésére nem mert vállalkozni. Közben egyre újabb kihívásokjelentkeztek: a város lakosságának gyarapodásával és differenciálódásával, viszonyainak egyre komplexebbé, bonyolultabbá válásával a piaci mechanizmusok egyre több területen bizonyultak elégtelennek az urbanizált életmód elfogadható feltételeinek biztosításához a lakosság zöme számára, illetve a már korábban is meglévő elégtelenségek egyre látványosabb feszültségekben öltöttek testet. Sokoldalú nyomás követelte a várospolitika szerepkörének kiterjesztését, a szabályozáson túlmenő aktív beavatkozását mind több és több területen, miközben a városvezetés legfőbb gondja évekig a városfejlődés tartós megtörésével fenyegető pénzügyi összeomlás elhá228