Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella: A Mátyás templom dekóruma : a nemzeti iskola formálói: a politika és a tudomány 173-218

nemzettéválást szorgalmazó értelmiségiek - csatlakozva az ekkor szerte Európában meginduló nemzeti mozgalmakhoz - a képzőművészetet kiváló agitatív eszköznek tartották céljaik megvalósításához. Sőt, nálunk nemcsak a nemzeti identitás keresése, vagy a nemzetpedagógia gyakorlata, hanem az önrendelkezés óhajának egy formája húzódik meg az önálló művészet igénylése mögött. Kissé szokatlanul, a politika serkentő szerepét pozitív tényezőként kell felfognunk a bontakozó művészeti élet folyamatában, mert nem valószínű, hogy e nélkül a tapasztalt mértékben támadt volna érdeklődés a magyar társadalomban a képek, a szobrok iránt. Mint már utaltunk rá, a nemzeti iskola sorsát és tartalmát a tudomány is motiválta. A tudomány, ezen belül az archeológia a Nemzeti Múzeum keretein belül már rég állami gondoskodást élvez - bármily csekély is legyen az - mikor a művészet irányítása és támogatása még évtizedeken át a magánszféra szintjén maradt, a különféle egyesületek által fenntartva. A művészettörténet-tudomány is fejlődik, ez a pozitivista adatgyűjtés első nagy korszaka." A kutatások eredményei azonnal megjelennek a műalkotásokon, amelyek e részletektől válnak a kortársak előtt hitelessé és értékessé. (Erre számos példát látunk majd a Mátyás templom díszítése során). „A historizmus - lényegéből fakadóan nem lehetett volna meg a tudomány segítsége nélkül. Tudatában is volt ennek, gyakran felhangzott a historizmust védő kritikákban érvként, hogy épp a tudomány segítségével jutottak a historizmus képviselői olyan ismeretekhez, amelyek segítségével biztosabban kezelhették a régi stílusok formatárát mint azok, akik létrehozták.'^ A magyar művészettörténet-tudomány egyik megalapozója, Henszlmann Imre ifjúkori írásaiban felveti a „nemzeti iskola" esztétikai kritériumait, és évtizedekkel később, nagytekintélyű szakemberként is talán ő az egyetlen, aki a nemzeti-történeti illusztrációkat alárendeli az esztétikai szempontoknak. Henszlmann egész pályafutása során a konkrét közéleti hasznosságtól igyekszik elválasztani a művek megítélését, mert az elkötelezett mű lehet művészileg értékes, de értéktelen is.'^ Elképzelése szerint a magyar iskolának ugyanolyan jellegzetesnek, megkülönböztethetőnek és önállónak kellene lennie mint a nagy olasz, német és francia iskoláknak,'" vagyis homogén nemzeti korstílust keresett. Ám a művészet nemzeti sajátossága számára nem értékkategória, hanem egy eleve elrendelt szükségszerűség, amit művelni kell. A különböző népek művészetében nincs alá- és fölérendeltség, csak másság." Hogy az önálló nemzeti iskola kiteljesítése ebben a régióban miért volt lehetetlen, - vagyis a centrum és a periféria különböző művészi feltételeinek kifejtése - meghaladja dolgozatunk kereteit.^" De úgy tűnik, a művészet a nagy világközpontokon túl csak nehezen és ritka pillanatokban képes önmagáért létezni. Vagyis a periferikus régiókban a sajátos, világszínvonalú „nemzeti iskola" kialakítása mindmáig mindössze egy nagy ábránd. Ám ez senkit sem zavart, legtiszteltebb történelmi kompozícióink java része külföldön, Bécsben, Münchenben készült, és az itthon megvalósult alkotások is a külföldi iskolák formavilágán belül maradtak, mégis „nemzetiesnek" érezték őket megelégedve azzal, hogy a tematika magyar. Az elmosódó jellegű esztétikai meghatározók kompozíció, színvilág, stb. - igen keveseket érdekeltek, viszont a hazafiság különféle változatainak képviselői gyakran ütköztették nézeteiket művészeti kérdések ürügyén. Ez a nyilvánosság figyelmét a területre irányította, és mint tapasztalhattuk egy-egy műalkotás bemutatása országos üggyé, néha botránnyá, de gyakran óriási ünneppé kerekedett. 178