Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Erdei Gyöngyi: Törvényhozás és valóság : népoktatás a fővárosban 1868-1880 155-171

A népoktatás témaköre bonyolult összefüggésben állt az egyházak szabadságának, és a nemzetiségi jogoknak a kérdéseivel is. Az iskolák államosításával megoldható lett volna a „nemzeti szellemű" nevelés, ami még a legliberálisabbak gondolatvilágában sem jelentett mást, mint a magyar szellemi irányítás elismerését. Eötvös levelében arról ír, hogy a „...népiskolák is nemzetiségi agitációk színteréül használtattak."^^ Az iskolák feletti állami felügyeletet tehát nemcsak a tanítás színvonala, egységessége miatt tartotta szükségesnek, hanem azért is, hogy az oktatásban biztosítsa a magyar befolyást a nemzetiségi iskolákat kézben tartó felekezeti egyházak felett. A liberális eszmerendszer lényegéhez tartozott ugyanakkor az egyházak szabadságának, jogainak, s az egyéni kezdeményezéseknek a tiszteletben tartása. „Az állam által alapított és ellenőrzött nevelési rendszemek... csak mint kísérleti módnak lehet létezni, mely a többieknek például, ...az elérhető tökély mintájául szolgál... feladata mindenegyes kísérlettevőnek alkalmat nyújtani, hogy mások kísérleteit hasznára fordíthassa, nem pedig, hogy saját kísérletein kívül más kísérlettételt meg ne tűrjön."^^ A népoktatási törvényjavaslat szorosan kapcsolódik a municipális jogok és hagyományok témaköréhez is. Eötvös is építeni kívánt a megyék és községek anyagi erejére az iskolahálózat kiépítésében és fenntartásában, ugyanakkor a tisztábban látó liberálisok - például Schvarcz Gyula - nem hisznek az önkormányzatok erejében, úgy vélik, alacsony az áhalános kulturális színvonal, s túlságosan nagy a vallási és nemzetiségi széttagoltság. Ezek az alapkérdések és problémák meghatározták a népiskolai törvényjavaslat parlamenti fogadtatását is. 4. A TÖRVÉNYTERVEZET A PARLAMENT ELŐTT Eötvös tervezete 1868 július 23-án került az országgyűlés elé. Előírja az oktatás kötelezettségét (6-12 éves gyermekek számára mindennapi, 12-15 évesig az ú.n. ismétlő iskolában), ugyanakkor szabadságát is biztosítja - bárki alapíthat iskolát. Egy teremre maximálisan 60 fős gyermeklétszámot engedélyez, s kötelezi a községeket a szükséges új iskolák létesítésére. Az anyagi alap biztosítására 5 %-os községi, s 3 %-os megyei pótadó beszedését teszi lehetővé. A tanítás a községi iskolában ingyenes, s a gyermekek anyanyelvén folyik. Meghatározza a tanév hosszát, a tanfelügyelet szervezetét és szintjeit. Felső szinten az állami tanfelügyelő, illetve az irányítása mellett működő megyei iskolatanács az illetékes, míg a közveüen felügyeletet a - lakosság részvételét is biztosító - községi iskolaszék gyakorolja. A tervezet előírja a kötelező tantárgyak körét, s a tanítók képzettségét és fizetését. Eötvös az állami tanfelügyelet biztosítása mellett messzemenően igyekezett tiszteletben tartani az egyházak jogait. Szigorúan értelmezte azonban a törvényszabta előírásokat: mellőzésük esetén - háromszori figyelmeztetés után - a kormány bármelyik felekezeti iskolát bezárathatta. A törvénytervezet már első tárgyalásakor heves vitát váltott ki, melynek következtében 1868. szeptember 26-án zárt tárgyalást rendeltek el. Ezen a balközép képviselőinek egy része - Tisza Kálmán vezetésével - a protestáns autonómiára hivatkozva tiltakozott az állami beavatkozás ellen. Tiszát támogatták a katolikus képviselők, de nemzeti jogaikra hivatkozva még a görögkeletiek is. „Fölmerült a liberalismus, s a demokratikus haladás első kérdése, s amit rég megjósoltunk, beállt a tökéletes déroute a pártok között."^" Az alapprobléma ismét a kiegyezéshez kapcsolódik. Akik támogatták a két ország kapcsolatának e formáját - mint Eötvös is, - azok sem bíztak tartósságában, így érthető, ha az ellenzék még kevésbé tartja megnyugtató megoldásnak, s szeretné jogait az esetíeges abszolutizmus esetére is biztosítani. Erre pedig egyetíen eszköze az önkormányzat, a megyei és felekezeti autonómia.^^ 159