Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Erdei Gyöngyi: Törvényhozás és valóság : népoktatás a fővárosban 1868-1880 155-171

iskolák gyarapításával érhető el, mely elképzelhetetlen nagyfokú állami - vagy „községi" - támogatás nélkül.'* Ezek a liberálisok gondolatkörének sarkalatos pontjai. A konzervatív tábor véleménye ettől merőben eltér Többen a hagyományos társadalmi rend felforgatását látják az oktatási reformban, melyet szeretnének elkerülni, ezért a szülők jelenlegi foglalkozása szerint kívánnák iskoláztatni a gyermekeket. „A szolgai munkával foglalkozó pómép számára egy osztály elvégzése már elegendő" - írja egy gimnáziumi tanár. „Van egy fő osztály, mely foglalkozásánál fogva semmi tudományos szakképzettséget nem igényelvén, az általános műveltségnek csak azon fokát szükségli, mely emberi méltóságát megalapítsa, hogy az értelmetlen állattól magát különbözőnek ismerje és munkájában öntudatosan járjon el."'^ Míg egyfelől megállapítható, hogy a liberáhs eszmerendszer hívei - némiképp illuzórikusán a társadalmi különbségek eltüntetését várták a népoktatás bevezetésétől, másfelől (s több oldalról), a fennálló társadalmi struktúra szempontjából minősítették veszélyesnek a népoktatás fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket. Ez utóbbiak közé tartoztak (mint a későbbi reflexiókból is látható) a katolikus egyház vezető személyiségei is.'" Kissé sarkítva talán úgy jellemezhetnénk a helyzetet, hogy a népoktatási intézmények túlnyomó részét kézben tartó katolikus egyház vezetőinek állásfoglalása ellenpólusát képezte a népnevelés átalakítását sürgető liberális polgári törekvéseknek, melyek a 60-as évek közepétől egyre erőteljesebben kaptak hangot a sajtóban és a politikai tárgyú irodalomban. A szembenállás már a népoktatási törvény előkészítése során is jelezte a célkitűzés lehetséges határait. Az 1867-ben megalakuló új Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium azonban csak velük és általuk tervezhetett, hiszen sem az anyagi, sem a politikai viszonyok nem tették lehetővé a népoktatásban az egyházi szerepvállalás csökkentését. 5. EÖTVÖS TÖRVÉNYJAVASLATÁNAK FŐBB VONÁSAI A bonyolult viszonyokba enged betekintést az a levél, melyet a közel két évtizedes szünet után immár másodszor miniszterré kinevezett Eötvös József írt Ferenc Józsefhez. A levélben kéri az uralkodót, járuljon hozzá az általa készített népoktatásügyi törvényjavaslat előterjesztéséhez," sokoldalúan indokolva annak szükségességét. Visszaesés tapasztalható a népoktatás területén - írja -, mert a korábbi szigorú ellenőrzés megszűnt, kevesebb gyerek jár iskolába, s a tanítók fizetése is egyre kevesebb. Az 1864-ben készített statisztikából az is kiderül, hogy többezer községben nincs iskola, s százezrekre tehető az iskolázatlan gyermekek száma. A sürgősséget húzza alá azzal is, hogy a halogatást az ellenzék vele szemben használja fel, mert a közvélemény a népoktatás állami szabályozását kívánja, véleménye a sajtóban is hangot kap, s „a népnevelést oly nagy érdekül tünteti fel, melynek a kor jelen követelményei szerint való minél előbb szabályozását a nemzeti becsület kívánja."^" Az indokok között szerepel, hogy a - később oly sokszor megkérdőjelezett - „széles alapokra fektetett" választójog folytán az alsó, tanulatlan néposztályok veszélyt jelentenek az államra. Végezetül szeretné a közvélemény figyelmét elterelni a kiegyezéssel kapcsolatos közjogi vitáktól, s úgy véli, a népoktatás ügyében az ellenzék is támogatja törekvéseit. A törvényjavaslattal összefüggésben kifejti, hogy a közoktatás megfelelő biztosításának legegyszerűbb módja az iskolák állami kezelése lenne, „...s e nézetnek hazánkban szinte naponként számosabb pártolói vannak,^' ő azonban mégsem ezt javasolja. Legfőképpen anyagi okból - az államháztartás nem bírná el ennek terhét de ellene szólnak más, a liberális gondolatkörből következő érvek is. A képviselők elvben mindig támogatták a népoktatás reformját, az anyagi terheket azonban nem szándékoztak teljes egészében fedezni, hanem a községekre és az egyházakra kívánták hárítani. (Az állam aktuális pénzügyi helyzete valóban nem tette lehetővé a teljeskörű finanszírozást.) 158