Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Breinich Gábor: A magyar városok szövetkezése a dualizmus korszakában 85-114

pedig az országgyűlési képviselőiket kérték fel a törvényhozásban való támogatásra és közreműködésre. A vám- és kereskedelmi szerződés ügyében az egyetemes ülés - vitatva saját illetékességét s az anyagi feltételek meglétét - úgy döntött, hogy az állandó bizottságot megbízza azzal, hogy önálló előkészítő munkálatokat végeztessen a városi lakosság érdekeinek megvédésére. A kongresszuson került bejelentésre, hogy a városok segélyezésével kapcsolatban folyik a törvényjavaslat előkészítése, amely valóban hamarosan napvilágot látott. A városok fejlesztéséről szóló 1912:LVIII. te. elismerte az állami közigazgatási feladatoknak a városokra háruló terheit, amelyeket - szemben a megyékkel - korábban államsegéllyel nem ellentételeztek. Ennek keretében öt év alatt négyszeresre emelendő támogatásról döntöttek, melynek elosztásánál mind a terheket, mind pedig a reális fejlesztési igényeket szem előtt kívánták tartani. A törvény módosított a leginkább kifogásolt korlátozásokon, így például a városi törzsvagyon esetében az 1886:XXII. te. 110. paragrafusát kiiktatta az eljárásból, a vagyoni ügyleteknél emelte a jóváhagyásra nem szoruló összeg nagyságát, nagyobb mozgásteret biztosított a városoknak a közintézmények ügyeinek intézésében, s rendezte a városi tisztviselők fizetését. Igen jelentős lépésként a 30. § intézkedett arról, hogy az életbelépésétől számított két éven belül a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a városi rendőrségek országos rendezéséről a belügyminiszter törvényjavaslatot terjesszen elő. A városok számára e rendelkezések időlegesen mindenképpen kedvező megoldást hoztak a legsürgősebb problémák ügyében, és ugyanakkor bizakodva tekinthettek a meghozandó városi törvény további reményt keltő elemei felé. A városfejlesztési törvényben előírt határidőn belül azonban nem történtek lépések az új városi törvények meghozatala felé. Ennek oka mindenképpen az volt, hogy a városok jogi helyzetét egységesen szabályozó törvénynek a városok belső politikai szerkezetét, képviseleti rendszerét is érintenie kellett volna. Ezt csak az országos politikai struktúra átalakításával együtt, nevezetesen a választójog reformjával összehangolva lehetett volna megoldani. A törvényjavaslat beterjesztésekor elmondott miniszteri indoklás nyíltan meg is fogalmazta, hogy a városi törvény kérdése a választójogi reform függvénye, s a benyújtott elaborátum - kényszerűségből - csak részleges reformokat jelent. Ugyanakkor a kormányzat, a közfelfogással egyezően az önkormányzati testületek reformját a negyedszázaddal korábban kialakított jogi keretek szűkössége miatt, egy „szerves városi törvény" keretében mindenképpen időszerűnek találta.*** A választójogi kérdéssel kapcsolatos kormányzati álláspont megváltozása, a választójog kiterjesztésének ügyében történt visszalépés a korábbiakban idézett összefüggésnek megfelelően elodázta a városi törvény napirendre kerülését is.**^ A kormány inkább a vármegyék közigazgatásának rendezését helyezte előtérbe, s 1914 nyarán, közvetlenül a háború kitörése előtt, három egymással összefüggő törvényt terjesztett be a megyék közigazgatásának szabályozásáról. Városi törvényjavaslat előkészítésével csak évekkel később, a háború alatt, foglalkozott a belügyminisztérium, de a munkálat csak 1929-ben került elő, akkor már aktualitását vesztett tervezetként.™ A kongresszus második egyetemes ülése után az állandó bizottság 1912. december 9-én tartott ülésén került sor jelentősebb kezdeményezésre. Már a kongresszus megalakulásában is fontos szerep jutott a kárhozatosnak ítélt adótörvények ügyének. Az adóreform a tárgyi adók rendszerének megőrzése mellett óvatos léptekkel egy progresszív adókulccsal kialakított jövedelmi adót kívánt bevezetni, korszerűbbé formálva az adórendszert. Az 1909. évi adótörvények életbeléptetésének első eredményei, amint azt a képviselőház pénzügyi bizottságának jelentése megállapította, a földadó reformja tekintetében nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ezzel szemben a házadó növekvő hozadékával sikeresnek bizonyult, erős növekedést mutatott, de természetéből adódóan elsősorban a városi lakosságot terhelte meg jobban.^' Az adórendszer átstrukturálásával járó átmeneti bevétel kieséseket a kormány a betegápolási pótadó kivetésével kívánta ellensúlyozni.'^ E növekvő terheket a városi polgárság természetesen ellenérzésekkel fogadta, és képviselőit is cselekvésre sarkallta. 707