Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Vörös Károly: Három vázlat Budaoest társadalomtörténetéből a dualizmus korában = Drei Skizzen aus der Sozialgeschichte von Budapest zur Zeit des Dualismus 27-63

már a társadalom stabilitását a csupán szegényügyi problematikán túlmenő eszközökkel is szolgálni képes városi szociálpolitika megteremtésére. Ami magát a szűkebb értelemben vett szegénygondozást, közjótékonyságot illeti: ezekre a célokra a fővárosnak korszakunkban is kétségtelenül megfelelő, sőt egyre bővülő anyagi eszközök álltak rendelkezésére. A községi szegényalap, a különböző árvaházi, lelencházi és népkonyhaalapok nagyobb részt ingatlanban fekvő tiszta összvagyona 1897-ben 8 millió 200 ezer K körüljár és 1912-re elérte a 11 millió 700 ezer K-t. Évi bevételeik ekkor már 3 millió 400 ezer K-t tettek át - ám ezenfelül a város a községi alapból 1897 körül évi kb. 550 ezer K-t, de 1912-re ennek már kb. háromszorosát fizette jótékonysági célokra. Az ilyen forrásokra támaszkodó szegénygondozásnak közvetlen intézményes szerve a kerületi elöljáróságokat újjászervező 1893. évi XXXIII. te. óta, mint emlékezhetünk, a kerületi elöljáróság lesz, mely a szegénygondozás tárgyának kiterjesztett körében fokozottan tartozott együttműködni a szegénygondozás már meglévő társadalmi szerveivel is. 1894-től kezdve az elöljáróságok a nyílt szegénygondozás keretében már rögtöni, ill. esetenkénti és állandó havi segélyekben, természetbeni (tüzelő, élelmiszer) juttatásban, népkonyhán való élelmezésben, nappali tartózkodásra szóló hajlék nyújtásában, ingyen orvoslásban és betegszállításban, ingyen szülésznői segélyben, ingyen gyógyszerben és gyógyászati segédeszközben, és ingyen temetésben is részesítették az arra rászorulókat; - egyes kerületi elöljáróságok ezenkívül a magánszemélyek által a szegények részére alkalmilag felajánlott tűzifa és szén szétosztását is vállalták. Mindebben a tevékenységben a törvény a kerületi elöljáróság mellé a kerületi választmányokat rendelte társadalmi szervként, a szegénygondozási tevékenység ellenőrzésére javaslattételekre stb. A törvény végrehajtása során hosszas huzavona után s csak 1905-re megszületett a fővárosi új szegényügyi szabályrendelet is. Eszerint a szegényügy központi szerve a fővárosi tanács, amely azonban most is csak a központi intézmények kezelésével vesz közvetlenül részt a szegényügy irányításában, különben a kerületek munkáját vezeti és ellenőrzi. A közvetlen szegénygondozás zöme ugyanis továbbra is a kerületekben intéződött, ahol az elöljáróság mellett most a kerületi választmány tagjaiból alakult közjótékonysági (1908-tól közjótékonysági és gyermekvédelmi) bizottság látta el (a kerületben lévő lelkészek, a kerületi orvos, rendőrkapitány, iskolaszéki elnökök, gondnokok bevonásával) a szegénygondozás társadalmi feladatait. A szegények konkrét felügyelete kerületenként most már több női és férfi szegénygyám feladatává lett. Egyúttal a szabályrendelet kezdeményezte egy budapesti szegénynyilvántartó megszervezését is. Ez a nyilvántartás kétségkívül hatékony eszköz a szegényügy egységes irányításában- azonban csak 1911-re állt feliekkor 12 ezer lapot kezelt, de a nyilvántartásbavétel alapja még nem volt egyenletes. Mindenesetre szervezett szegénygondozás általában még a lakosság 1%-ára sem terjedt ki. A segélyezés lehetőségei azonban tovább bővültek, bár a rendelet a pénzbeli segélyezés körét erősen korlátozta. Lehetségessé vált viszont szükséglakás kiutalása és láthatólag már a munkanélküliség növekedtén - az ipari, vagy egyéb munkaeszközök kölcsönzése, munkaadás foglalkoztató műhelyekben, természetbeni ruhajuttatás. A rendelet egyszersmind a főváros egész területére ismét eltiltotta a koldulást (emlékezhetünk: ezt már 1876-ban is megkísérelték), még a templomok előtt is. Nagyon rászorultak 56