Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)
TANULMÁNYOK – STUDIEN - Vörös Károly: Három vázlat Budaoest társadalomtörténetéből a dualizmus korában = Drei Skizzen aus der Sozialgeschichte von Budapest zur Zeit des Dualismus 27-63
fogva tisztában voltak. Már csak azért is, mert jól látták: az egyik napon a városból kitoloncolt ember már másnap akadálytalanul visszajön a városba, hiszen mit is tehetne mást - és ezáltal a legfenyegetőbb büntetés is teljesen értékét veszti. A rendelet azonban azt is megmutatja, hogy a városegyesítés kora még kevéssé változtatta meg azt a jellegzetesen polgári felfogást, mely még a polgárosodás kezdeteinél, a XIX. század elején alakult ki a társadalom perifériájára vetődött, munkamegosztásából kizárult elemeknek kezelésével: a szegényüggyel kapcsolatban. Megfelelően a polgári fejlődés csak fokozatos kibontakozásának, a polgár többé-kevésbé talán jóhiszeműen is, még akkor sem hajlandó tudomásul venni azt, hogy társadalmi és gazdasági rendszerében munkaképes ember is támogatásra szorulhat, és még kevésbé azt, hogy ilyen támogatásra méltó lehet. Ennek következménye az, hogy a szegénygondozás korszakunkon végig Budapesten sem terjed túl a koruknál vagy testi állapotuknál fogva munkaképtelen személyek körén. Mert jóllehet a rendeletet a Belügyminisztérium is bürokratikusnak találta, kifogásolva, hogy csak a helyi szegényekkel, és azoknak is csak hatósági segélyezésével foglalkozik, a társadalmi jótékonyságot pedig egyáltalán nem említi, sőt a kerületi szegényatyák és a központi szegényügyi igazgatás már korábban létrehozott intézményeit is megszünteti (a közsegélyezettek felett ettől kezdve kerületenként egy-egy esküdt gyakorolta a felügyeletet) - a szabályrendelet kiegészítése korszakunkban, sőt még azután sem történt meg, egészen 1905-ig. Javaslatok eközben is születtek - így 1889-ben Horváth János tanácsnok javaslata a rendelet kiegészítéséről, elsősorban a szegény sorsú gyermekek: lelencek és árvák gondozásának és a társadalmi erők bevonásának vonatkozásában -, de a helyzet nem változott. 5 A nyilvántartott szegények száma, mely 1876-ban 1000 körül járt, 51000 koronának megfelelő évi rendszeres segéllyel, a 90-es évek elején 2100-2500 volt: ebből kb. 2000 kapott rendszeres havi segélyt, a többiek alkalmi segélyekből részesültek. A rájuk fordított összkiadások azonban még 1896-ban is csak éppen hogy elérték az évi 100 ezer koronát, jeleként annak, hogy a város szegényügyének fejlődése még a népességszám fejlődésével is csak éppenhogy tartott lépést: a társadalomszerkezet változásait pedig még mindig csak kevéssé vette tudomásul. Csak mikor korszakunk végén, 1897-ben életbe lép a kerületi elöljáróságok átszervezéséről és hatásköreik módosításáról szóló 1893. évi 33. te, bővülnek majd a közigazgatás szegényügyi teendői is és jönnek létre bizonyos intézményes kapcsolatok a társadalom karitatív szerveivel ennek ismertetése azonban már következő korszakunkról szólva lesz esedékes. A törvény a szegényügy tényleges intézését (ide értve most már a szegény betegek, lelencek, gyámoltalanok orvosi ellátását, ápoltatását, kórházba utalását, eltemettetését) a kerületi elöljáróságokra ruházza rá: a hivatalos segélyezés társadalmi ellenőrzésének és irányításának céljára pedig az elöljáróság mellett az ugyancsak ekkor megszervezett kerületi választmánynak ad hatáskört: pénzsegélyeket ez engedélyez, ez javasolja a kórházi beutalást és intézkedik a közsegélyezésre szoruló árvák, lelencek stb. elhelyezése tárgyában. Most, 1893-tól kezdve indul meg az ipari fellendüléshez és nyomán a népességszám hatalmas növekedéséhez és az általuk felvetett új problémákhoz kapcsolódva a munkanélküliek átmeneti, alkalmi, azonnali segélyezése. Olyan rendelkezések és tendenciák ezek, melyek azonban csak a városfejlődés következő korszakában, nem utolsósorban az akkor kibontakozó gazdasági válság és drágulás nyomására fogják éreztetni hatásukat. 6 52
