Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Vörös Károly: Három vázlat Budaoest társadalomtörténetéből a dualizmus korában = Drei Skizzen aus der Sozialgeschichte von Budapest zur Zeit des Dualismus 27-63

osztályigényeiből. S ha a kezdeményezők (az arisztokrácia és a köznemesség már említett pesti érdekeltségű, tagjai, azok feleségei és egyes pest-budai nagypolgárok) emberi tisztességét és jóindulatát nincs is okunk kétségbe vonni: kétségtelen, hogy a szegény emberből, vagy még inkább gyermekből ők a polgári társadalom alsóbb rétegeiben kívánnak a maguk szempontjából megbízható embereket kinevelni. Persze e kezdemények igen szerényen indulnak. A pesti bölcsőde, mely 1852-ben szegény, nem otthon dolgozó „kézművesek" 4 éven aluli gyermekeinek napközi gondozására létesül, indulásakor egy Kalap (ma Irányi) utcai mindössze 3 utcai és 2 udvari szobából álló házban van elhelyezve. Később egy, a Beleznay házban lévő ugyanekkora helyiséggel bővül, de még akkor is, mikor 1868-ban - már Erzsébet királyné védnöksége alatt - a mai Baross utcában végre önálló épülethez jut, csak 100 ággyal rendelkezik, s 1852 és 1873 között, 21 év alatt is csak 6565 gyermeket tudott gondozni. Ugyanígy az 1870-ben Károlyi grófnők által alapított, de ténylegesen csak 1871-ben megnyílt gyermekmenhelyen is a városegyesítésig csak 642 gyermeket ápolnak, s a gyermekhalandóság még itt is 34%. A testvérvárosok árvaházai (a még a század elején megnyílt József Fiúárvaház, az 1861-ben pesti nagypolgárok által alapított Erzsébet Leányárvaház, a Magyar Gazdasszonyok Egyletének 1868-ban alapított árvaháza Budán, a Mayer Ferenc tábornok hagyatékából létesített és az 1859-ben létrejött Protestáns Árvaház) még a városegyesítéskor is összesen csak kb. 250 árvát tudtak befogadni. A helybeli szegényekre Pesten és Budán a városi szegényházak várnak: a saját központi épületén kívül már több bérlakásra is kiterjedő pesti szegényházban az Erdősoron a városegyesítés évére már kb. 430, a budaiban, a régi János kórház épületében (később az Aszalay-féle kaszárnyában) mintegy 120-130 szegény sorsú öreget tudnak elhelyezni. A városoknak ezek fenntartására és egyes szegények nagyon szerény segélyezésére is az un. szegényalapok állnak rendelkezésükre. Forrásukat az e célra rendelt városi jövedelmek és magánosok összesen 40 ezer forint értékű 14 alapítványa jelenti. Pest város szegényügyének kezelése (Budán ilyen szervezett szegénygondozó tevékenységről még nem tudunk) 1873-tól egy kezdetben vegyes, később egyre inkább csak hatósági személyekből álló bizottság kezében volt, a szegények készpénzbeli segélyezésére szolgáló szegényalapot pedig a többi városi alapból végérvényesen kikülönítették. A bizottságnak (melyet ekkor már szegényügyi igazgatóságnak is neveznek) tagjai között voltak egyes vagyonüag önálló, tekintélyes polgárok is (a szegényatyák), akik a külvárosokat képviselték. Az igazgatóság határozta meg a szegényházba, ill. kényszerdologházba felveendő személyeket és a napi segélyek összegét: a szegényatyák ürítették ki havonként a templomi szegények perselyét s ők szolgáltatták be az igazgatóságnak a pénzt: a napi segélyek egy részét ebből fedezték. A nyújtott segélyek azonban roppant alacsonyak voltak: 1870-ben 558 személy kapott összesen 16 344 forint segélyt; túlnyomó részük (448 személy) napi 4 krajcárt: számunkra megfoghatatlan, hogy ez a csekély összeg (2 tojás ára) kit és mennyiben volt képes megsegíteni. A városban ezen kívül még általános célú jótékony egyletek is működtek. A század elejére visszanyúlóan működik a pesti és a budai jótékony nőegylet - a 60-as években alapítják a Szent Vincéről, meg a Rudolf trónörökösről elnevezett egyleteket. A szegény középiskolai diákok segítésére alakulnak meg a pest-budai középiskolák segélyegyletei. 4 Tanulmányok XXIV. 49