Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gál Éva: Buda környéke a töröktől való visszafoglalás idején = Die Umgebung von Buda (Ofen) zur Zeit der Rückeroberung von den Türken 77-99

Települési helyzetkép és telepítések 1686 után Buda visszavívása idején megint változott a környék települési képe. Már a török seregek 1683. évi, Bécs elleni felvonulása idején, de kivált 1684-ben, a keresztény seregeknek Buda visszafoglalására tett eredménytelen kísérlete következtében a hadak útjába eső helységek kiürültek, elpusztultak. Ez a sors érte Óbudát, Kalászt, Pomázt, Szentendrét, Bogdányt, Budakeszit, Pátyot és Biát. A 17. század második felében Buda körül fennállott 14 település közül Buda visszafoglalásának pillanatában csak 5 helységben maradtak meg a lakosok.

63 Ebből négy a Szentendrei-szigeten feküdt: Tótfalu, Torda, Pócsmegyer, Monostor, az ötödik pedig a zsámbéki vár árnyékában: Tök. Ugyanekkor új, magyar lakosok szállták meg az addig csak török katonák által lakott Zsámbékot. Ez a magyar lakosság katonákból állott: a Zsámbékot 1686 nyarán elfoglaló huszárokból és hajdúkból, akik ifjabb Zichy István győri vicegenerális parancsnoksága alatt állottak (közvetlen parancsnokuk Bottyán János, a Rákóczi-szabadságharcban vak Bottyánként híressé vált katonatiszt volt). A magyar katonák művelés alá vették a zsámbéki szántókat és szőlőket, s nem sokkal később egy részük véglegesen letelepedett a helységben. Belőlük lett Zsámbék 1686 utáni első jobbágylakossága. Az, hogy a helységek puszták - a szó eredeti értelmében üresek - lettek, nem jelentette azt, hogy lakosságuk is elpusztult. Többnyire az történt, hogy a veszélyeztetett falvak lakói a hadműveletek megindulásakor biztonságosabb helyekre menekültek. Az ódudaiakról és a budakesziekről ezt konkrétan meg is mondta a Budai Kamarai Felügyelőség által 1688 februárjában készített összeírás.

64 Eszerint Óbudát a császáriak („a mieink") rombolták le 1684-ben; lakói teljesen szétszóródtak és csak Székesfehérvár felszabadulását várják, hogy biztonságosan visszatérhessenek házaikba, amelyek számát az összeíró 40-re tette. Budakeszi mindegy 15 háznépet kitevő lakosairól ugyanezt állapította meg az összeírás. Ebben az 1688 februári kimutatásban Vörösvárról is szó esett. A helységről, amely az 1686 előtti portaösszeírásokban egyáltalán nem fordult elő, azt írták, hogy régtől fogva lakatlan falu, ahol a törököknek egy palánkváruk volt. A Budai Kamarai Felügyelőségnek az az értesülése, hogy a Buda környéki helységekből szétfutott lakosok csak Székesfehérvár visszafoglalására várnak, helytállónak bizonyult. A keresztény hadak 1688 nyarán vették be Székesfehérvárt, az 1683-1684-ben kiürült települések lakói pedig valószínűleg még ugyanabban az évben hazaköltöztek. A lakóhelyükre visszatérni akaró óbudaiak 1688. október 9-én kaptak védlevelet a Budai Kamarai Felügyelőségtől, hogy háborítatlanul újjáépíthessék házaikat és művelés alá vehessék földjeiket.

65 A budakesziek ezzel szemben nem a saját falujukba tértek vissza, hanem Óbudára, Pátyra, Tökre települtek (hogy miért hagyták üresen helységüket, arra egyelőre nincs adatunk). Az 1689-es portaösszeírás szerint ekkor már újra lakott hely volt Óbuda, Kalász, Pomáz, Szentendre, Bogdány és Páty.

66 Egy másik forrásból kiderül, hogy 1688 októberében Visegrádra már német telepesek érkeztek.

67 1689 augusztusában a Budai Kamarai Felügyelőség Biát6\ is - amely pedig az 1689-es portaösszeírásban még nem szerepelt azt írta, hogy akkoriban kezdett újra lakott lenni. 1688 augusztusában a Győr és Eszék 90