Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

»Ide folyton külföldi zongorák hozatnak« Az 1840-es években Magyarországon évente mintegy hatszáz zongora talált gazdára, ennek nagyrésze Pesten és Budán. A hangszerek felét a helybeli mesterek állították elő, a többit elsősorban Bécsből, kisebb számban Pozsonyból, Lőcséről és a szepességi Ménhárdról szállították Pestre. A behozatalt a magas vám

53 mégiscsak nehezítette, így a pesti és a budai zongorakészítők is számíthattak további megrendelésre. A mesterek többsége egyedül vagy egy-két legénnyel dolgozott és csak a nagyobb műhelyekben készült évente több mint tíz zongora.

54 A zongorakészítők egyidejűleg többféle modellt készítettek, mindig a megrendelő igénye szerinti fából, hangterjedelemmel, díszítménnyel. Ez a gyakorlat lehetetlenné tette, hogy a kis műhelyek a fázisokra bontott gyártás bevezetésével termelékenységüket növeljék. Az alkatrészgyártás gépesítésére, a termelés gyorsítására, az előállított termékek árának csökkentésére ilyen körülmények között nem volt lehetőség. Nem tudunk arról, hogy a budai vagy pesti zongorakészítők közül csak egy is alkatrészek gyártására specializálódott volna, vagy hogy a hangszerkészítők, az asztalosokhoz hasonlóan, műveik értékesítésére társulásokat hoztak volna létre.

55 Az elkészült hangszereket, ki-ki saját boltjában, műhelyében, vagy vásárok alkalmával árulta. Csak kevesek engedhették meg maguknak, nemcsak a készáruba fektetett tőke, hanem a tárolás nehézségei miatt is, hogy nagyobb raktárkészletet tartsanak. A kicsi, egy-két legénnyel dolgozó műhelyekben csak néhány zongora tárolására volt lehetőség. A piac bizonytalanságát jelzi az a tény, hogy a zongorakészítő mesterek javítást, hangolást, hangszerkölcsönzést, értékbecslést is vállaltak, többen részletre árulták készítményeiket, de akadt olyan mester is, aki felajánlotta, hogy az általa készített zongorát terményre cseréli. A nagyobb hagyománnyal rendelkező, gyakorlottabb segédekkel és munkamegosztással dolgozó, a pest-budaiaknál körülbelül négyszer annyi bécsi zongorakészítő az itteniek produktumának tízszeresét állította elő. A helyi vásárlóközönség pedig amúgy is előnyben részesítette a bécsi árut, szívesen vásárolta tehát a hazainál olcsóbb bécsi zongorát is. Nem csoda, hogy néhány zongorakészítő a kisebb kockázattal és főleg kevesebb munkával járó megoldást választotta, vagyis inkább a helybéli és bécsi mesterek készítményeit forgalmazta. Annak ellenére, hogy a céhes keretek az idegen hangszerekkel való kereskedést nem tették lehetővé, az 1848-ig terjedő időszak éves szükségletének közel felét Bécsből hozták be.

57 Úgy látszik, a céh szemet hunyt afelett, ha a mesterek készítés mellett mások termékének árusításával is foglalkoztak, beadványok sorozatával lépett fel azonban az ellentmondásos szituáció haszonélvezői, az iparosok nemkívánatos versenytársai, az olcsó árut forgalmazó kereskedők ellen. Az egyik bepanaszolt a kebelbéli Peter Vendel, eredeti mestersége szerint zongorakészítő volt. Peter hamarosan tapasztalta, hogy a testvérváros adottságai

58 közepette jobban megtalálja számítását, ha a zongorák készítése helyett inkább azokkal kereskedik. A céhbeliek persze megorroltak rá, ezért a kitűnő érzékkel megáldott zongorakészítő jobbnak látta," ha Budán kér kereskedői engedélyt. Úgy gondolta, hogy a pesti közönség budai boltjában is megveheti portékáját, s a Duna túlsó partjára a pesti céhbeliek keze már nem érhet el. Peter jól számított: a budai tanács nem gördített akadályt tabáni boltja 158