Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

utóbbi arról szólt, hogy Chmel „súlyos belső betegségben szenved, ezért remeklésre alkalmatlan". A beadványt a városi tanács döntés végett „pártoló szavazattal" a Helytartótanácshoz küldte. Az iratból

40 további részletek már nem tudhatóak meg, a mesterkönyvből azonban kiderül, hogy a kérvény továbbításától számított három hónapon belül Chmel már bekebelezett céhtag volt. Mi lehetett, volt-e egyáltalán „súlyos belső betegség"? Mindenesetre érdekes, hogy évtizedekkel később Chmel Gusztáv büszkén állította, hogy cégét édesapja 1835-ben alapította. „A fiatal Chmel József Pestre ment, ahol önállósította magát és elkezdett zongorákat készíteni. Az első években egyedül dolgozott, s csak akkor vett magához asztalost, ha feltétlenül szüksége volt a segítő kézre. Akkoriban a legtöbb pesti mester így dolgozott."

41 A fiú dicsekvő szavait és az 1847-es beadvány megszépített szövegét egybevetve feltételezhető, hogy Chmel József kontár volt. Ez viszont komájára,

42 a hangszerkészítő céh elöljárójára nem vetett jó fényt. Talán éppen Pachl volt az, aki javasolta Chmelnek, hogy kérjen a remeklés alól felmentést. Hamarosan egy újabb zongorakészítő, Balassovits Károly kérte felvételét a „kebelbéli szabadalmas zongorakészítő mesterek községébe". A magyarországi születésű zongorakészítő már tíz éve volt Bécsben mester, amikor honvágyára hivatkozva engedélyt kért a pesti tanácstól, hogy a város kebelében letelepedhessen és mesterségét szabadon űzhesse. A tanács, szokás szerint a hangszerkészítő céh véleményét kérte, amely ebben az esetben újra szigorúnak mutatkozott. Alapos vizsgálatnak vetette alá a benyújtott dokumentumokat és megszerkesztette, amint az várható volt, az elutasító választ. Kifogásolta, hogy Balassovits nem valóságos, remekelt mester, hanem csak tanácsi engedelemmel dolgozik Bécsben és a céhszabályzat 24. cikkelye értelmében a pesti céhbe csak akkor lehetne bekebelezhető, ha e nélkülözhetetlen kellékkel is rendelkeznék. Nem találják elégségesnek Balassovits indokait sem, márpedig „A legújabb időben kelt helytartói intézvény szerint a mesterembereknek egy helyről más helyre való átköltözésük fontos ok nélkül tilalmaztatik. [...] Ide járul még az is hogy alolút községbe rövid idő alatt 3 egyén nevezetesen Chmel - Zobel és Beregszáz felvétetvén, a zongorakészítők száma annyira már megnövekedett, hogy részint ez okból, részint azért is, mivel ide folyton külföldi zongorák hozatnak, már többé meg nem élhetnek."

43 »Az újabb találmányú fortepiano« A 19. század első felének minden évtizede jelentős változásokat hozott a zongoragyártás technológiájában. A század elején készült zongorákkal az akkori közönség sem volt teljes mértékben elégedett; a mechanikát túl lustának és túl kényesnek találta, a húrok hamar lehangolódtak és a hangerő is elmaradt attól, amit a koncertteremben ülők hallani szerettek volna.

44 A zongorakészítők figyelme tehát elsősorban erre a két kényes pontra irányult. A bécsi Stein/Streicher műhelyben 1794-től szabályozócsavarral készültek a zongoramechanika kiváltó-nyelvecskéi. A csapó-rendszer további tökéletesítését jelentette 1825-ben egy másik apró alkatrész, a kalapácsok visszapattanását megakadályozó visszafogópárnácskák alkalmazása. Az egyszerű, megbízható működésű szerkezet a zongorakészítők körében hamar népszerűvé vált. 156