Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Székely György: Magyarország és Buda városa Velence és Genova között a 14-15. század fordulóján = Ungarn und die Stadt Buda zwischen Venedig und Genua um die Wende vom 14. zum 15. Jahrhundert 9-19

Marquart von Randegg (1365-81) fegyverrel volt kénytelen védelmezni tartománya integritását. Végül is 1411-től 1421-ig tartó háború során az adriai köztársaság elfoglalta Aquileját és sietett annak eliszaposodott kikötőjéből az észak és kelet felőli forgalmat átterelni. 1426-ban Velence megszerezte Bresciát, 1428-ban Bergamot. Ilyeténképpen a köztársaság Itália egyik leghatalmasabb szárazföldi államává növekedett. A terjeszkedő Velence ellenőrizte az Alpesek legfontosabb útjait, védelmezte gazdasági érdekeit a fűszerek és más velencei áruk, valamint a német fémek tekintetében.

5 A másik pont, ahol sértették egymást Velence és Magyarország gazdasági és politikai érdekei, Dalmácia volt. Ez a partvidék hátát fordította a szárazföldnek és a tengerre tekintett - mégis ellentmondás, hogy a part egyfelől nem volt természetes része a belső vidéknek, de anélkül élni sem tudott. Fordítva pedig a szárazföld államai, hol a szerb, hol a magyar királyság - adott korunkban az Anjouk erősebb királysága - ellenőrizni kívánták a városállamokat. Ezt az általános törvényszerűséget mégis módosította az a körülmény, hogy Dalmácia szemben találta magát Velencével és így inkább helyezkedett Magyarország védelme alá, mivel az, mint agrár ország, kevésbé fenyegette a dalmát gazdasági érdekeket, mint Velence. Jóllehet Ragusa (Dubrovnik) maga is gazdasági expanzióba fogott a Levantén, s a dalmát városok közti szövetségkeresés is megindult, nem tudtak elszakadni a magyar királyságtól. Emiatt vált fontossá a magyar király személye annyira az Adria-vidék helyzetére nézve. A 15. század elején László nápolyi király, magyar ellenkirály általános helytartója Horvátországban és Dalmáciában a bosnyák Hervoja volt, aki a Spalato hercege címet viselte. Tehát hatalma magvának a Split feletti vezetőszerepét érezte. Végül is látva az erőviszonyok alakulását, alávetette magát Zsigmondnak, aki megengedte Hervojának címe viselését. Amikor azonban Zsigmond helyzete megerősödött, Nápolyi László valójában alkalmas szövetséges lett a Legfenségesebb Köztársaság számára. Ebben a politikai helyzetben tekintette a kasztiliai diplomata, Ruy Gonzalez de Clavijo a Ioni-tengert velencei öbölnek (golfo de Venecia). Az 1408-09. évek során László trónigénylő átengedte dalmát birtokait és igényeit százezer arany összeg fejében Velencének, amely megszerezve a szigeteket, megindította a küzdelmet a parti kikötők birtoklásáért. A velencei-dalmát helyi harcok 1409-ben folytak. A köztársaságnak sikerült tartósan útiállomásává tenni Splitet. Ilyen módon az adriai köztársaság egyszerre szabadult meg Zsigmond jelenlététől a partvidéken, és attól a veszélytől, amit számára Nápoly és Magyarország uniója jelentett volna az Adria kijáratának lehetséges elzárásával. Ezzel szemben Zsigmond élvezte mindenkor a dalmáciai polgárok, sőt lovagok támogatását. A zárai de Nassis család tagjai szilárd támaszai lettek a királyságnak és Buda patrícius kormányzatának.

6 A14. és 15. század fordulóján az oszmán törökök előretörése valamennyire intette Velencét Genovához és Magyarországhoz fűződő viszonya feszültsége tekintetében, elodázta a végleges szakítást és bizonyos elővigyázatosságra hívta fel a küzdő felek figyelmét. Az a tény, hogy az adriai köztársaság maga is nem egy esetben harcolni kényszerült a törökök ellen, hogy megvédhesse keleti tartományait és szigetgyarmatait, mégsem módosította lényegesen politikáját az Adriai-tengeren és Itália szárazföldjén. A bizalmatlanság többé nem tűnt el. 1409-ben Velence megtagadta, hogy gályákat adjon Zsigmondnak. 1438-ban a nürnbergi birodalmi gyűlésen akadtak, akik Velencét vádolták, hogy a szultánt Erdélybe való betörésre izgatta.

7 12