Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
KÖZLEMÉNYEK – MITTEILUNGEN - Tardy Lajos: Dunai hajóút a török kiűzése után, 1698 = Eine Donaureise in 1698, nach Vertreibung der Türken 473-481
Bécsből már egyedül tér vissza, önállóan tárgyal Mosón megye, majd Veszprém megye fő- és alispánjával, nehezen megoldható ellentétek jegyében. De kellemes élménye is akadt: „1700 februárjában, amikor a Bécsbe igyekvő török követség keresztülvonult Győrön, magam is megnéztem őket. A magyar nemesség rendkívül díszes fogadásban részesítette őket". Az emlékezések utolsó jelentősebb magyar vonatkozását az 1712. évi koronázási ünnepélyek rövid leírása jelenti. Hammerschmid ekkor már a cseh udvari Kancellária hivatalnoka. Bécsben „sok szó esett a magyar koronázásról s nem alaptalanul. Május 17-én az udvari kancelláriák személyzete viziúton előre Pozsonyba utazott; jómagam a cseh kancellária kötelékében szintén ott voltam. Őfelsége május 19-án érkezett oda. Este hat órakor tartotta bevonulását, magyar díszruhába öltözve, a Duna felett készített hajóhídon keresztül a városon át a városba, sok magyar püspök, prelátus, mágnás és nemes kíséretében. A vár ágyúi derekasan dörögtek; a katonai díszkíséretet a Neuburg-gyalogezred és áz Althan-dragonyosezred szolgáltatta; az őrséget a várban a gránátosok, a hegyen és a városban pedig a muskétások és a nemzeti milícia adták. A Szent Mihály-kapu előtt egy fatetővel fedett alkalmi épület egy dragonyosszázad körletéül szolgált; előtte éjjel-nappal őrszemek strázsáltak. Május 22-én a Szent Márton-székesegyházban — mely nem tudott mindenkit befogadni — nagy néptömeg szemeláttára szerencsésen végbement a koronázás. Őfelsége a városon keresztül haladva az elővárosban felállított emelvényen letette ünnepélyes esküjét, majd a királydombon megtette a vágásokat Kelet felé, a magyar Udvari Kamara elnöke pedig nagytömegű frissveretű emlékérmét szórt a nép közé. Mindezt követően az uralkodó és kísérete visszatért a várba, a magyar országgyűlés pedig megkezdte üléseit, azzal a szándékkal, hogy munkálatait még Őfelsége jelenlétében berekeszti". Hammerschmid leírja, hogy ezt követően még csaknem két hónapot töltött Pozsonyban, de ekkor főnökének, gróf Wratislaw cseh kancellárnak utasítására Bécsbe távozott. Mint írja, „a magyar országgyűlés csak nem akart befejeződni és Őfelsége tizenegy heti pozsonyi tartózkodás után valamennyi ott időző udvari kancelláriával együtt visszatért Bécsbe". És ezzel Hammerschmid útiemlékezéseinek utolsó magyar vonatkozású feljegyzése is lezárult, jóllehet írásának városképeiből, egyéb ábrázolásaiból is kitűnően az ország sok más részét is bejárta a későbbiek folyamán. Hammerschmid lelkiismeretes, tisztességes gazdasági hivatalnok lehetett, akiben megvolt a vágy a nagyvilág megismerésére, csak éppen túlságosan is szerény alapműveltségét a későbbiek folyamán sem egészítették ki a felsőfokú iskoláztatást pótló széles körű élettapasztalatok, az elmélyült önképzésből fakadó tudományos, művészeti vagy irodalmi ismeretek. Igy csak a külsőségek felszínen mozgó megragadására futott látásából és tollából, az önálló ítéletalkotás igénye nélkül; nem igyekezett, vagy talán nem is volt képes az élményeket átélni, érzékelni és érzékeltetni. Pesti és budai rövid beszámolója inkább csak azért tarthat számot érdeklődésünkre, mert szemtanúi hitelességgel tűnik ki soraiból, hogy tizenkét esztendővel a török uralom után még mindig milyen siralmas és 478