Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

KÖZLEMÉNYEK – MITTEILUNGEN - Tardy Lajos: Dunai hajóút a török kiűzése után, 1698 = Eine Donaureise in 1698, nach Vertreibung der Türken 473-481

elhanyagolt a város képe s egyhangú a lakosság élete; legfeljebb a Rácváros élénk kereskedelmi forgalma utal arra, hogy a vérkeringés kezd lassan helyreállni — bár az sem hagyható figyelmen kívül, hogy e városrész lakói a hódoltság éveiben is kitűntek élelmességükkel, pezsgő kereskedelmi forgalmukkal. Bár útrakelése előtt kifejezi az örömét, hogy megismerkedhet Magyarországgal, feljegyzései mégis arról tanúskodnak, hogy országos és helyi viszonyaink iránt komoly érdeklődéssel nem viseltetett; egyedüli személyes kapcsolatát a gazdag ásványi lótenyésztő paraszttal való megismerkedése jelentette. Némileg bővebben foglalkozott a szerb lakossággal, ami érthető, mert a Csehországban született, szláv nyelvismerettel rendelkező szerző ezeket lényegesen közelebb érzi magához. Ezt tükrözi az a tény is, hogy elsősorban az ő templomaikat látogatja, szokásaikat ismerteti — legalább néhány mondat erejéig. De mind a magyarok, mind a szlávok vonatkozásában megállapíthatjuk: voltaképpen csak a látottak regisztrálására, jó gazdasági tisztviselőhöz illő .„elkönyvelésére" szorítkozik, anélkül, hogy önmagával szemben a látottak okai megvilágításának igényét támasztaná. Vagyis tekintetét nem a leendő olvasó felé fordítja; inkább — ha a késői kommentátor egyáltalán megkísérelheti, hogy magyarázatot találjon — az lehet a célja, hogy majdan, öreg korára feltámaszthassa feljegyzéseinek segítségével emlékezetében az utazásai során átélt élményeket. A korábbi évszázadok nyomtatott vagy kéziratos útibeszámolóira jellemző, hogy szerzőik szinte kivétel nélkül előtanulmányokat végeztek, melyek során eleve némi képpel rendelkeztek a meglátogatott ország történelméről, lakosságáról, természeti adottságairól, városairól stb. Hammerschmidnél ennek nyomát sem találjuk; csak azt „örökíti meg" egy-egy tőmondattal feljegyzéseiben, aminek a véletlen jóvoltából szemtanújává vált. Igénytelenségét mutatja, hogy még az általa látott — olykor le is rajzolt — helységek nevét is igen hibásan, kezdetlegesen rögzíti — még azt a fáradságot sem vette magának, hogy némi utánjárással helyesbítse toponimiai adatait. Igy aztán nem volt éppenséggel könnyű munka annak szabatos megállapítása, hogy Sena mögött Szőny, Ansabi mögött Hamzsabég (Érd), Gumi mögött Gönyü, Goudereigen mögött Gutor rejlik. Hammerschmid útiemlékezéseinek mind e gyengéi ellenére mégis leszögezhetjük, hogy két és fél évszázad utáni feltámasztása mégsem volt felesleges. Ez azonban nem annyira művének szövegrészére, mint inkább illusztrációira, elsősorban városképeire vonatkozik. Ezeket a szövegközi tollrajzokat kétségkívül maga Hammerschmid készítette, hiszen legendáikat saját kezűleg írta az ábrázolatok alá; ezt V. 0. Ludwig sem teszi vita tárgyává. Más kérdés viszont, hogy az útiemlékezések kéziratának rajzai közül melyik minősül többé-kevésbé másolásnak, átvételnek és melyik eredetinek. Igy pl. az 1686. évi várostrom pest-budai rajzát a szerző feltehetően más ábrázolásból vette át (bár az is lehet, hogy a személyesen hallottak alapján maga rekonstruálta az akkori helyzetet), viszont jónéhány rajza és felvonulás-vázlata az eredetiség jegyeit viseli magán. Mind az előbbiek, mind az utóbbiak egyaránt arról tanúskodnak, hogy bár Hammerschmid a grafikát sem űzte művészi fokon, ugyanakkor rajzai mégis hozzárulást jelentenek városaink XVI. század végi képének teljesebb megismeréséhez. 479